Tusványos, a biztos pont – hangzott az idei Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor mottója, melyet 28. alkalommal rendeztek meg Tusnádfürdőn. A szabadegyetemek szabadegyeteme – így már Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke fogalmazott – olyan rendezvénnyé nőtte ki magát a közel három évtized alatt, mely műfajában tekintve a legnagyobb szabásúnak tekinthető a Kárpát-medencében, de talán nem túlzó ezt állítani közép-európai viszonylatban sem.
Mindez annak ellenére, hogy olyan tömegrendezvényről van szó, mely határozott értékrendet képvisel és közvetít, és ezt vállaltan teszi. Ez az értékrend pedig a keresztény konzervativizmus köré épül, mely tükröződik a napi előadásokon, panelbeszélgetéseken, interaktív programokon és minden egyéb kísérőprogramon, de talán még a koncertekre vonatkozóan is. Ebben megjelenik az Erdély és Magyarország ügyeivel való foglalkozás, de az egységes nemzeteszméből kiindulva ez ugyanúgy kiterjed valamennyi elcsatolt terület, és a diaszpóra magyarságára is.
Mindez nem véletlenül, hiszen annak idején, 28 esztendőnek előtte elvitathatatlan érdemeket jelentett Tusványos (akkor még Bálványos) a magyar politikum megszerveződésében, és az államszocializmust követő nyitott világban való újrapozicionalizálódásban. Olyan nemzedék nőtt itt fel, amely ma vezető, döntéshozó vagy akár kormányzó pozícióba jutott. Ezen emberek mai tevékenységét jókora részben befolyásolta az itteni szocializáció, illetve az itteni találkozások és megköttetett barátságok, szövetségek rendszere. Ugyan már korántsem az akkori alapító atyák a főszervezői a tábornak, de gondos odafigyeléssel tekintenek immár felnőtté cseperedett gyermekükre, mondhatni akár ellenőrizvén, hogy az alapeszméktől el ne tántorítsák őket az őrült új idők progresszív hatásai. Utánpótlást applikáló és legendás találkozási hely szerepét ugyanis mind a mai napig betölti Tusványos, mely remélhetőleg a jövő vezető generációját is kineveli majd. Hatását tekintve pedig az sem elhanyagolandó fegyvertényező, hogy Tusványos mintájára sorra szerveződnek a Kárpát-medence egyes régióiban is a hasonló struktúrájú táborok, akár Kárpátalján, Szinevéren; akár Délvidéken, Kishegyesen; vagy idehaza nálunk Martoson és Gombaszögön.
Mindennek fényében évről évre felsorakozik Tusványoson a felvidéki közélet eme értékrendet magáénak valló krémje is, akár a politikumból, akár a civil szférából, de jelen vannak a tudomány, az irodalom, a művészet jeles képviselői is, hogy az egyetemes magyarság viselt dolgairól együtt gondolkozzanak. Idén is veretes névsort vonultatott fel a felvidékiek kontingense, kezdve Menyhárt Józseftől Őry Péteren, Világi Oszkáron, Berényi Józsefen át Orosz Örsig, Iván Tamásig és sokan másokig a teljesség igénye nélkül, hogy felvidéki viszonyrendszerben prezentálják nézeteiket, álláspontjukat a szakterületükről. Ez pedig egyre több felvidéki érdeklődőt sarkall arra, hogy útra keljen Csaba királyfi országába, akár pusztán emiatt, akár az erdélyi nosztalgiatúrát kulturális élménygazdagodással egybekötve.
És hogy miért jelent Felvidék, vagy az ott élők számára biztos pontot egy tőle közel ezer kilométerre lévő esemény? Elgondolásom szerint pontosan azért, amiért maga Székelyföld is ezt a szerepet tölti be számunkra. Itt találhatjuk meg ugyanis azokat az archaikus gyökereinket, illetve a komplex magyarság azon szilárd köldökzsinórjának eredetét, melyből mindannyian származunk, s vissza-visszatérve ide, akárcsak időutazásként, tudatosíthatjuk, hogy ez a nemzet valóban egy vérből való, szaladhasson bármennyire is a víz vagy porladozhasson az a bizonyos szikla.
