Július végéhez közeledve, a szünidő derekán ismét megrendezték a nagyszülők és unokáik közös zarándoklatát. Az esemény apropója a nagyszülők védőszentjének, szent Joakimnak és Annának liturgikus emléknapja, július 26-a volt. Helyszínéül pedig a tavalyi horvátjárfalui sikeres rendezvény után idén az oroszvári szent Mária Magdolna tiszteletére felszentelt plébániatemplomot választották. Itt éppen a zarándoklatot megelőző hétvégén rendezték meg a templom búcsúját.
A szentmise elején Molnár Tamás atya, a pozsonyi magyar katolikus közösség lelkipásztora, aki állandó jelleggel a pozsony-óvárosi ferences templomban naponta, valamint a virágvölgyi templomban vasárnapról vasárnapra misézik, köszöntötte a megjelenteket. Köztük a Pozsony különböző városrészeiből, de a Mátyusföldről és a Csallóközből, valamint az anyaországból, Rajkáról érkezett családokat, nagyszülőket, unokáikat, egyéni zarándokokat és nem utolsósorban a helybéli híveket.
Bevezetőjében elmondta, fontos, hogy ahogy a fáknál, úgy a gyermek – szülő, unoka – nagyszülő viszonyában is erősek, szilárdak legyenek a gyökerek.
Homíliájában elmondta, hogy a két év múlva, 2020. szeptember 13-20. között, 1938 után ismét Budapesten megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés arra buzdít minket, hogy mint közösség álljunk az Úr elé. Ezért volt idén egy időpontban és ugyanazon a helyszínen, július harmadik hetében a Párkány melletti Kovácspatakon a pozsonyi magyar közösség által szervezett gyerektábor és a felnőttek, idősek nyaralása, melyen csaknem százan vettek részt. A sokszínű program keretén belül a közös tábori szentmisék alkalmával egy oltár körül imádkozott idős és fiatal, gyermek és felnőtt. A nyaralás alatt ellátogattak Esztergomba, a pálos zarándokhelyre, Márianosztrára és Bénybe is.
Ennek a közös kirándulásnak, avagy zarándoklatnak folytatásaként ez az ünnep is beillett az előkészületbe, hiszen a generációk közti kölcsönös tisztelet elmélyítésére is szolgált.
Mindenkinek vannak nagyszülei. Hálával mondjunk nekik, értük köszönetet. De ugyancsak imádkozzunk rendszeresen az elhunyt nagyszülők lelki üdvéért, az ő égi közbenjárásukért értünk.
Ahogy az elején elmondottakban említette Tamás atya, gyökerek nélkül nincs szilárd, életerős, gyümölcsöt termő fa. A múlt tisztelete és őseink, elődeink, nagyszüleink megbecsülése nélkül vajon milyen jövőt építhetnénk? Csak a gyökér kitartson, juthatott ezen megszívlelendő gondolatokat hallgatva eszünkbe Alföldi Géza azonos című verse.
Ferenc pápa egyik reggeli homíliájában pár éve így fogalmazott: „Egy olyan népnek, amelyik nem tiszteli a nagyszülőket, nincs emlékezete, tehát jövője sem.”
Egy másik alkalommal a Szentatya arra biztatta az időseket, hogy ápolják a nemzedékek közötti kapcsolatokat, mert a jövő nemzedéke igényli a fiatalok és az idősek közötti találkozást, hiszen az idősek a nép gyökere és emlékezete. Ferenc pápa arra bátorította őket, hogy beszéljenek és meséljenek az unokáiknak, és hagyják, hogy azok kérdezzenek tőlük.
Fontos eszköz az ima, egymásért, a családtagok imája kölcsönösen, s nem utolsósorban az ünnep kapcsán a nagyszülőkért, unokáikért való imádkozás.
Tamás atya megemlítette, hogy az időseknek is van világnapja, ez október elseje, a nagyszülők napja pedig Jézus Krisztus nagyszüleinek, a Boldogságos Szűz Mária szüleinek napja, amit éppen ünnepelünk. Megköszönte, hogy szép számban, a nyári szünet alatt szabadságtöltésük, vakációjuk közepette is eljöttek a nagyszülők unokáikkal, hiszen ők a magyar katolikus jövőnk zálogai.
Végezetül pedig lélekben együttimádkozásra buzdította a kedves testvéreket, elhangzott ugyanis két ima: a nagyszülőkért és a nagyszülők imája gyermekeikért, illetve azok gyermekeiért.
Majd a száz felvidéki magyar ministránsról és kispapról, valamint néhány őket kísérő magyar lelkiatyáról szólt, akik július 29-én hajnalban indulnak Rómába, a Nemzetközi Ministránstalálkozóra. Ezek a ministránsok is valakiknek az unokái. Értük is fontos imádkozni, csakúgy, mint újabb magyar papi hivatásokért. Ne legyen már olyan eget rengető nehézség egy-egy vasárnap vagy akár hétköznap helyettesítő lelkiatyát biztosítani a magyar szentmiséken. A nagyszülők és szülők úgy imádkozzanak újabb magyar papi és szerzetesi hivatásokért, hogy ha az Úr éppen az ő unokájukat vagy gyermeküket hívja ilyen lelki szolgálatra, örömmel tudják a hivatás kibontakozását segíteni és támogatni. De imádkozni kell jó családokért, jó hitvestársi és szülői élethivatásokért is. A házasságban élők adjanak jó példát a felnövekvő nemzedéknek, a gyermeknevelés magasztos feladatát tekintsék örömteli lehetőségnek – a szilárd gyökerű fa teremjen jó gyümölcsöket!
A szentmisén, csütörtök révén rövid szentségimádás, szentségi áldás is volt, majd elénekelték a nemzeti imát Ziff László kántor vezetésével.
Oroszváron korábban még voltak szombat esténként, ahogy hetente hétfőn illetve kedden vannak magyar-szlovák illetve magyar misék Dunacsúnyban és Horvátjárfaluban.
Öt évvel ezelőtt, 2013 júniusában öt egymást követő szombaton az azóta az élők sorából eltávozott Obonya Gyula atya végzett itt magyar nyelvű miséket, Matus János kántor pedig orgonált. Utóbbi itt kántor máig vasárnaponként és ünnepnaponként.
Azóta sajnos megfogyatkozott a magyar hívők száma, mára alig maradt néhány idősebb néni, akik még magyarul imádkoznának, énekelnének. Pedig a templom és az iskola lehetne, kellene, hogy összetartsa a szétporladó, kimúló magyar oroszvári közösséget.
