Ipolyságon a történelmi egyházak a Honti Múzeum és Galéria Baráti Körével közösen a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából beszélgetéssel egybekötött előadást szerveztek.
Az április 16-ai alkalmon bemutatásra került az Ipoly menti város neológ zsidó temetője, felvázolták az utolsó holokauszt- túlélő életét, valamint a borzalmas vészkorszakra való visszaemlékezések is elhangzottak.
Mint az esemény nyitányaként Hana Peničková evangélikus lelkész megjegyezte:
az alkalmat a megbékélés jegyében szervezték meg immár sokadszor, amellyel az ipolysági lakosok mintegy bocsánatot kérnek az itt élt egykori zsidósággal szemben elkövetett bűnök miatt.
A második világégés idejéig Ipolyságon jelentős zsidó közösség élt. Többségük a város társadalmának kimagasló egyéniségei voltak. Kereskedőkként, orvosokként, jogászokként tevékenykedtek a polgári Ipolyság építésén. A bécsi döntéssel visszacsatolt területen 1944 tavaszáig békésen éltek a városban. Ekkor állították fel a város történelmi központjának peremén a gettót. Ide zsúfolták be a több mint kilencszáz helyi zsidó lakost, valamint a környékről további százakat.
Az utolsó ipolysági holokauszt-túlélő
Tóth Tibor, a Szondy György Gimnázium történelem tanára az alig egy hónapja elhunyt Susitzky Miksa életét elevenítette fel. Miksa 1925-ben a városhoz közeli Felsőtúron született. Középiskolai tanulmányait Ipolyságon végezte.
Tóth Tibor Susitzky Miksa, az utolsó ipolysági holokauszt-túlélő életét vázolta fel (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Mint az előadó elmondta, a két világháború közti időszakban mintegy háromszáz-háromszázötven diákja volt a helyi gimnáziumnak. A zsidó tanulók létszáma mindvégig meghatározó volt. Akadt olyan tanév, amikor a diákok több mint ötven százalékát tették ki. Ennek a II. zsidótörvény vetett véget, amely szigorúan, hat százalékban meghatározta a zsidók számát a tanintézményekben.
A család az 1944. május elején felállított gettóba került. A fiatal, még az érettségi előtt álló Miksát munkatáborba hurcolták. Mint később beigazolódott, ez mentette meg az életét. Családja az auschwitzi haláltáborban végezte. A második világháború végnapjaiban orosz hadifogoly táborba került, innen menekült el, jutott vissza Ipolyságra – tudta meg a hallgatóság Tóth Tibortól.
Márton István a zsidó osztálytársairól és barátairól szólt (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Ám nem volt maradása, több állomásos kitérő után Izraelben telepedett le. Itt alapított családot. Az évtizedek során többször is visszatért szülőfalujába illetve gyermekkora helyszínére. Jelen volt az állami gimnázium százéves centenáriumi ünnepségén 2013 őszén, utoljára pedig 2015 nyarán látogatott haza. 2019. február 28-án Izraelben hunyt el.
Egy város – két zsidó temető
Az ipolysági zsidóság a vallás tekintetében a 19. század második felében két részre szakadt. A neológ közösség a Talmud könnyebb értelmezésével alkalmazkodott a kor kihívásaihoz. Az ortodox közösség viszont a szent tanok teljes körű betartására törekedett. Ez a szakadás a temetkezési hely megválasztásában is megnyilvánult.
A helyi zsidóság először a Homok városrészben található zsidó temetőbe temetkezett. A kettéválást követően az ortodoxok új helyet kerestek a temetkezésre. A város túlsó, északi oldalán találták meg a megfelelő helyet.
B. Szabó Márta, a Honti Múzeum nyugalmazott munkatársa, helytörténész a város régebbi, ún. neológ temetőjét mutatta be. Mint mondta, a 19. század első felében csupán héber feliratokkal látták el a síremlékeket, ugyanakkor néhány német nyelvű feliratot is találni. A síremlékek legtöbbször drága kőzetből, sok esetben márványból készültek. A századforduló táján azonban magyar feliratokat is alkalmaztak.
Kulka János egyik elődjének a sírhelye (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Mint a helytörténész elmondta: jelenleg már sajnos nem tudjuk, mennyi sírhely lehetett a temetőben, mivel a második világháború után elhagyatottá vált síremlékek közül többet összetörtek, eltulajdonítottak. Mindkét temető esetében csupán a rendszerváltás hozott némi változást. Az elburjánzott növényzettől kitakarították azokat, jelenleg pedig rendszeresen nyírják a füvet is.
Több síremléken megfigyelhető az utólagos emlékmegőrzés, sok helyen láthatók a holokauszt során elhunyt családtagok nevei.
Zsidó síremlék a temetőben (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
A neológ temető ismertebb síremlékei között említette B. Szabó Márta mások mellett Winter Sándort és családját. A Winter család, Sándor és fia Lajos építette ki és több évtizeden át üzemeltette a pöstyéni fürdőt. Ugyancsak e temetőben nyugszanak Kulka János, a közismert színművész elődjei. A neves világhírű szívsebész édesapa, Kulka Frigyes még a világháború elején érettségizett az ipolysági gimnáziumban. Az ő életét is a munkatábor mentette meg, miközben családja minden tagja odaveszett Auschwitzban. Schmidl Manó játékgyáros szintén itt van eltemetve. Az Ipoly partján lévő egykori játékgyárában dolgozott a harmincas években a losonci születésű Szabó Gyula festőművész is.
Visszatértek, ám nem hazatértek
A város lakossága különféleképpen viszonyult a vészkorszak borzalmaihoz. A rendezvényen jelenlévő Sárfy Námer Nóra nagyapja a város iparosaihoz tartozott. Az ügyfelei között rengeteg zsidó volt, tán ennek is köszönhetően jó viszonyban volt a közösséggel. Mint a találkozón Sárfy Námer Nóra elmondta, a nagyapja a holokauszt időszakában a karhatalom elől elrejtette a szomszéd zsidó család értékeit, amit a borzalmakat követően, a háború után visszatért családtagnak visszaadott.
Sárfy Námer Nóra nagypapájáról mesélt (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Márton István, nyugalmazott állatorvos, helytörténész alig tizenkét éves volt 1944-ben. Ennek ellenére kitűnően visszaemlékezik a korszak meghatározó mozzanataira. Mint megjegyezte: nagyon jó barátságok szövődtek, egyek voltak, s nem értették, hová tűntek oly hirtelen a barátok és az osztálytársak.
Kiemelte, a holokauszt nem ért véget a koncentrációs táborok felszabadításával.
A túlélők visszajöttek a szülőföldjükre, de ez már nem a hazájuk volt
– hangsúlyozta Márton István.
Ezt bizonyítja az a tény is, miszerint az ipolysági zsidóság holokauszt-túlélői közül nagyon kevesen tértek vissza a szülővárosukba, s még kevesebben maradtak is itt a világháború után. Elenyésző számban, pár család és leszármazottjaik élnek jelenleg az Ipoly menti városban.
