Duray Miklós ugyan írásában eljut a mai Európa problémájának lényegéhez, de szerintem nem mondta ki a szomorú igazságot, miszerint a mai Európa szellemiségében, de főleg erkölcsi alapjait tekintve sokkal közelebb áll Kajafáshoz, mint a kereszténység kritériumaként felfogható Jézus Krisztushoz és az általa kialakítani kívánt egyformán gondolkodók és az Atyához vezető utat keresők közösségéhez.
Elég mérlegelni, kik és milyen elvek alapján döntenek az európai közösség ügyeiben. Vajon az unión belül az üzlet és az üzlettel szerezhető, vagy nyerhető haszon van-e az első helyen, amikor erről-arról döntenek, vagy esetleg annak mérlegelése, hogy az adott döntésünkkel az európai egységet erősítjük és támogatjuk? Ugyanez a probléma köszön vissza, ha a szlovákiai politikusokat tesszük mérlegre!
Sajnos Szlovákia egy olyan ország, mely elsősorban nem a szlovák keresztények akaratának és összefogásának köszönhetően jött létre, hanem a cseh „szerezzünk és nyerjünk minél többet az adott helyzetben”
elveknek megfelelő kufároknak köszönhetően, akiket a korabeli európai Kajafások és kiszolgálóik mindenben támogattak és segítettek.
Ma ettől a megszerzett vagy elnyert államtól azt várni, hogy képes lesz bármiféle közösség vagy egység szolgálatába állni, nagyfokú idealizmusra vall, mert ha még véletlenül lennének is a mai vezetők között a kereszténység eszméi felé hajlók – akiket én nem nagyon látok a szlovák elitben – az ilyeneket a brüsszeli Kajafások időben félreállítják, mert az üzlet s az üzletelés során a szerzéssel és a nyerészkedéssel elfoglalt Kajafások nem kívánnak semmiféle áldozatot hozni egy formálódó keresztény közösség irányában.
Az európai jövő sírásói ezt az eltévelyedettségüket sosem fogják olcsón elcserélni más elvekre, mert minden kezdeten a „Mi hasznom lesz nekem ebből?” alapelv szerint fognak mérlegelni és azt talán még a kissé fogyatékos gondolkodó is belátja, hogy a haszon és az áldozat nem az egy tőről fakadó testvériség alapelve, hanem sokkal inkább az egymással szemben állóké.
