Az MKP OT – mint az közismert – úgy döntött, hogy elfogadja a Híddal való tárgyalások témájának újranyitását, így talán mégis megvalósulhat az a vágyálom, mely hónapok óta foglalkoztatja és hajtja a felvidéki magyarságot… vagy mégse? Ezzel ugyanis végetérne a politikai megosztottság, csak egy magyar lista lenne, csak ne lenne annyi teher a listán lévők vállán, esetleg vaj a fülük mögött.
Bár ha belegondolunk, ennek megteremtésére bontott zászlót valamennyi politikai formáció a Híd létrejötte óta. Elsőnek a pártalapítás aláírásgyűjtésébe belebukó álkeresztények, akik nemes egyszerűséggel megvettek és átneveztek egy pártot MKDSZ-re (korábban Vállalkozók Pártja). Akkor teljesen hülyének nézte őket mindenki, hogy az osztódással akarnak egységet teremteni. Ennek ellenére ugyanezt a mantrát kezdte el szajkózni Simon Zsolt is, amikor dobbantott a Hídból és megalapította saját pártját (Magyar Fórum), végül ugyanezen narrációnak fonalába göngyölődött bele az Összefogás mozgalom is. És persze ne feledkezzünk meg az Új Egység mozgalomról se, akik máig nem árulták el, hogy bejegyzés alatt álló polgári társulásként
mit és hogyan szeretnének kivitelezni, ha a másik három törpepárt sem nagyon tud labdába rúgni a két meghatározó párt mellett.
Ugyebár ez így 5 párt + egy mozgalom (vagy mi) és persze ott vannak a szlovák pártok kirakatmagyarjai, illetve újabban platformjai.
Visszatérve az MKDSZ-re, azt azért ne felejtsük el, hogy immáron deklaráltan a Híd szatelitpártja, mely azzal a nyilvánvaló szándékkal jött létre, hogy elhalássza az MKP keresztény szavazóit. És bár e próbálkozása nyilvánvaló kudarcba fulladt, arra azért mégis jó volt, hogy az MKP-t és úgy általában az egész felvidéki magyarságot megfossza az európai parlamenti mandátumtól. Ad abszurdum a legújabb fejlemények szerint mégis ez lenne az a „csodafegyver”, mely által megteremtődne az egység. Nyilvánvalóan a két domináns párt között és által, az MKDSZ keresztesei pedig vélhetően kénytelenek megelégedni Sancho Panza szerepével a szélmalom, akarom mondani, hidak oldalán.
Másik két fontosabb mellékszereplőnk, a Magyar Fórum és az Összefogás pedig mérgelődik, hogy ezt a showt ők akarták elvinni, de Bugár lépett egy váratlant és ismét kézbe véve az irányítást, kifogta a szelet a vitorlájukból. Na, de mindegy, a cél a lényeg, de mi is a cél? Mert egyre zavarosabb ez az egész…
A helyzet mostanra ugyanis annyira multipolárissá vált, hogy lehetetlen olyan megoldást, variációt vagy koncepciót találni, amivel mindenki maradéktalanul elégedett lenne, és hurráhangulatban ismét tényezővé lehetne tenni a felvidéki magyarságot ebben az országban.
Sőt, inkább az ellenkezője borítékolható: az egység tetszőleges variációival szembeni konstans kétségek sokasága. Ugyanis bármelyik oldalról közelítjük meg bármelyik variációt, a közepe felé beleütközünk egy akadályba, amit nem lehet megkerülni, ez az akadály pedig Bugár Béla személye. Ez az akadály pedig zátonyra futtathat egy olyan tömörülést is, aminek nincs konkurenciája, hát még ha lenne, és esetleg szembehelyezkedve elindulna az „egység” ellen… Persze ugyanez érvényes arra is, hogy egy Híd nélküli egység sem lenne képes 5%-ot elérni. Vallom ezt annak ellenére, hogy a Közbeszéd blog internetes felmérése szerint igen. Aki az 5+1+ a szlovák pártok magyar szavazatigényléseit látva képes naivitásában hinni, hogy össze lehet szedni az 5%-hoz szükséges kb. 150 ezer szavazatot, azt legszívesebben visszaküldeném ötödikbe számtanórára.
Az MKP vállát a szombati döntése óta nemhogy hegynyi, de egész hegyláncolatnyi teher nyomja, hogy vajon le tudja-e nyelni a békát, akarom mondani a Bélát.
Szerény, ámde határozott véleményem szerint tehát az egyetlen alternatíva egy olyan egység megteremtése, melyben sűrű mea culpák közepette Bugár Béla önreflexiót gyakorolva nem vesz részt (és még nem beszéltünk Jakab, Bastrnák kompetenciáiról). James Freeman Clarke elhíresült idézete szerint az államférfi a következő nemzedékre gondol, míg a politikus csak a következő választásra.
Ha nevezett és meg nem nevezett politikusaink államférfiak szeretnének lenni, akkor most a hátralépést választják, és akkor talán az Isten adta nép is meg tud bocsátani…