Amikor 1975-ben befejeztem Svájcban hét szemeszter után teológiai tanulmányaimat és Bázelben lelkészi diplomát kaptam Isten kegyelméből, s ott felszenteltek református lelkésszé, több lehetőség állt előttem…
Vagy azonnal gyülekezetbe megyek a Svájci Református Egyházban, vagy elfogadom a Bázeli Misszió Nigériába szóló teológiai iskolai tanári állását, vagy hazamegyek az akkori Jugoszláviába Református Keresztyén Egyházamba püspöki titkárnak. Negyedik lehetőségként adódott, hogy élek az EKD (=Németországi Protestáns Egyház) nyújtotta kutatói ösztöndíjjal, mai nevén a nagyhírű jeruzsálemi German Protestant Institute of Archaeology (GPIA), német eredeti nevén a Deutsches Evangelisches Institut für Altertumswissenschaft des Heiligen Landes, azaz
a Német Protestáns Intézet a Szentföld Ókortudományáért keretében elfogadom az emberi elgondolás szerint soha többé vissza nem térő alkalmat és bibliai régészeti, kortörténeti és exegetikai tanulmányokat folytatok.
A German Protestant Institute épülete Jeruzsálemben, 2007-ben (Fotó: wikipedia)
Ez utóbbi döntés mind ószövetségtudományi fejlődésem, mind lelkiségem formálódása tekintetében, közel 45 év távlatából visszatekintve is, helyesnek bizonyult. Olyan ismereteknek, találkozásoknak, élményeknek lehettem részese, amelyek életre szólóan meghatározták szemléletemet.
Református lelkészként léphettem Megváltó Uram szent földjére, az Ő léptei nyomába, s nem csak a megérkezéskor szorult el a szívem, hanem bizony a nagyhírű intézetben közel egy éven át folytatott tanulmányok, mindennapjaim során is gyakran.
Olykor szinte hihetetlennek tűnt, hogy én itt vagyok, 1976-77-ben. Többször is megcsíptem magam, nem álmodom-e az egészet. Hiszen az 1970-es évek „szocialista” Jugoszláviájából lelkészgyermekként nem csak azt adta meg Uram, hogy éveken át Zürich, Bázel egyetemein tanulhattam, hanem azt is, hogy a Szentföld tudományos megismerésében is részesülhettem.
És átélhettem azt a lelki ökumenét, ami Jézusra tekintve olyan természetesen született meg a felekezeti barikádok fölött a Szentföldön szolgáló, kutató ferencesekkel, evangélikusokkal, ortodoxokkal, sőt még a zsidó bibliatudósokkal is. Valóban csoda volt ez.
Ennek a bibliai földeken, tájakon töltött egy évnek néhány különleges mozzanatát és pillanatát szeretném megosztani az Olvasókkal, amiként sok évvel ezelőtt visszatérve anyaegyházamba, több ezer diafotómból készült válogatással sok gyülekezetet látogattam meg szerte a Vajdaságban, Drávaszögben, Baranya-Szlavóniában, s együtt zarándokoltunk a gyülekezeti tagokkal gondolatban és lélekben a bibliai földeken. Később ennek a szentföldi intenzív tanulmányokat lehetővé tévő egy évnek a javaival feltarisznyázva, tanítottam horvátul, szerbül, németül ószövetségi bibliai ismereteket a zágrábi Matija Vlacic Evangélikus Teológián, az eszéki Pünkösdi Teológián, az újvidéki Baptista Lelkészképzőben.
És már az anyaországba történt áttelepülés után, az Üdvhadsereg tisztképzőjében és konferenciáin, a svájci-osztrák-magyar divízióban… Így próbáltam „vissza hálálni” azt a nagy ajándékot, amit Uramtól kaptam, hogy az Ő hazájában, földjén kétszer is élhettem, tanulhattam, imádkozhattam, köthettem igaz és tartós barátságokat. S második látogatásom során magyar református lelkész édesapám Yad Vashem díját őhelyette átvehettem…
James Tissot: Mózes és Józsué a frigyládával (Fotó: The Jewish Museum, New York)
Közel-keleti nyugtalanság jázmin illattal
Amikor a viszonylag békés, jópolgári Svájcból megérkeztem a Tel-Aviv-i repülőtérre, nem csak a forró levegő csapott meg, hanem a forrongó közel-keleti világ nyugtalansága is. Akkor a zsidó naptár szerint 5736 Tammuz 2.-át, azaz 1976. június 27-ét írtak.
Naponta németül írtam naplómat, egyet az eseményekről, egyet imáikkal, igei tanulságokkal. Ez volt lelki naplóm. Az eseménynapló bejegyzései között szerepel, hogy milyen izgalom remegett a levegőben és a közhangulatban, hiszen akkor térítették el terroristák az Air France járatát, rajta 90-100 izraeli utassal. A Közel-Kelet „vibrálása” végigkísérte ottani hónapjaimat.
A Ben Gurion repülőtéren Ute Lux intézetvezető várt, aki thüringiai származású teológus és régész volt. Milyen különös, hogy az édesapja viszont magyarhoni trópusi orvos volt. Az intézetvezetést az ugyancsak világszerte ismert Martin Noth ószövetségi professzortól vette át. A reptérnél parkoló szolgálati járművet Mr. Hammed, palesztin munkatárs vezette. Az útról a magasan fekvő város, Jeruzsálem körvonalai kezdtek kirajzolódni. Először az Olajfák hegyét pillantottam meg. Itt remegett meg a szívem másodjára. Majd ráfordultunk az Intézethez vezető útra, melynek kertjében jázmin illat terjengett, és a zöld ciprusok mintha integettek volna a messze földről érkező idegennek. A Földközi-tenger felől fújó szél lengette a pálmaágakat a kert fái között. Az ég olyan kéklő volt, mint Juhász Gyula versében, amit annyira szeretek: S a ragyogó azuron át a lelke a Genezáret kékségét kereste (A Föltámadott).
Az Olajfák hegye (Andrew Shiva/Wikipedia)
Fantasztikus társaság
Az intézet néhány fős állandó munkatársai köréhez tartozott egy idős építészmérnök, Krüger úr is, aki Albert Schweitzer lambarenei kórházának a kiépítését tervezte meg és irányította. New Yorkban az ENSZ palota terveit részben ő készítette, de számtalan egyházi épületet renoválását is ő végezte. Akkoriban sem tétlenkedett, éppen az új német régészeti intézetnek a tervrajzait készítette, amit nemsokára Jordániában, Ammanban építettek fel.
Két amerikai munkatársunk is volt. Az egyik vegyész, aki kémiai ismereteit a régészeti kutatásokban igyekezett alkalmazni, a másik lelkész, aki teológusként vett részt az intézet munkájában. Keresztyén arab nő Betlehemből a háztartási alkalmazottunk, Nabiha, a kertészünk pedig Ibrahim. Őtőle tanultam az első arab mondatokat. És persze az Intézethez „vendégőrző” macskák is tartoztak, akiket elsősorban azért tartottak, hogy a kígyókat és a skorpiókat időben elkapják, a kertben és az Intézet helyiségeiben is. Vezérük a hatalmas termetű kandúr, Nüni olyan harcias volt, hogy egyszer még nekem is támadott, mert nyers hús helyett tejjel kínáltam. De neki köszönhetem, hogy a kertben ülve egy felém közeledő kígyóra lecsapott, s így az nem tudott megmarni. Szóval, igencsak érdekes és izgalmas, kevert népességű, nyelvű társaság alkotta az intézet állandó személyzetét.
A világhírű Dalman Intézetről, ahol előbb kutató voltam…
A méltán tekintélyes, tudományos, teológiai és egyházi körökben mértékadó Szentföldkutató intézetet a Thüringiai Evangélikus Tartományi Egyház alapította 1900. június 19-i zsinati ülésén. II. Vilmos német császár hagyta jóvá az alapító okiratot. Célul tűzték ki a Szentföld kutatását, történelmét, a különféle kultúrák és vallások emlékeinek feltárását. Nemcsak szakembereknek kívánt ismereteket adni az Intézet, hanem gyülekezeti tagoknak is.
Főként a régészet és az ószövetségi nyelvészet eszközeivel igyekezett ellátni feladatát. Első igazgatója az Ószövetség és a judaisztika jeles nemzetközi tekintélye, a lipcsei professzor, Gustav Dalman volt. Jeruzsálemi hivatalát 1902-ben foglalta el, ahol az első világháború kitöréséig folytatta alapos és úttörő munkáját. Lelkészi könyvtáramnak most is ékes darabja a hatalmas tényanyaggal dolgozó 8 kötetes munkája, amit Dalman professzor a szentföldi, palesztinai szokásokról és munkamódszerekről írt. Sok bibliai, főként újszövetségi kapcsolódása van másik munkájának, amiben Jézus tartózkodási helyeiről és vándorprédikátor útjairól örökít meg számos érdekességet.
Tissot: Salamon felszenteli a jeruzsálemi templomot (wikiart.org)
És persze amit kihagyni nem lehet: a Jeruzsálem és környéke, amit 1930-ban adtak ki. Jézus mondásait exegetálta két kötetben, kutatta az Úr Jézus anyanyelvét, az arámot, amelynek nyelvtanát és szótárát is kimunkálta óriási kutatómunkával. Ugyancsak nagy formátumú igazgatója volt az intézetnek Martin Noth professzor.
1975-ben, miután a hatnapos háború után már nem lehetett folytatni a gadarai területek feltárását, létrehozták a jordániai fővárosban, Ammanban az intézet másik ágát, amit Ute Lux épített ki és kezdett el működtetni. Ma az intézet több projektet visz párhuzamosan. A gadarai régió feltárásait, a jeruzsálemi Megváltás templom alatti régészeti park kialakítását, működtetését, természettudományi vizsgálati módszerek alkalmazását a régészeti feltárásoknál, a jeruzsálemi Sion hegy ásatásait, és természetesen azt az oktatási programot, amelynek hónapokon át én is részese lehettem. A kutatási projektet még Dalman professzor gondolta ki 1903-ben.
A német EKD évente hat stipendiumot, ösztöndíjat ír ki. Ma a működtető thüringiai egyházkerület püspöke, Markus Dröge a felügyelője, Dieter Vieweger az igazgató. Mindkét intézeti rész igen gazdag könyvtári állománnyal rendelkezik, melyek a kurzustagok munkái alapján is bővítik az immáron közel 120 éves Szentföld Kutató Intézmény kivételes könyvtári anyagát. Ebben az intézetben dolgozott korábban Magyarországról dr. Pákozdy László Márton református bibliakutató és ószövetség tudományi professzor. Archeológiai szemleutaink térképeit hártyapapírra, kézzel rajzolva minden alkalommal elkészítettem. Ezekből is próbálok megosztani egyet-kettőt…. Közeledve az üdvtörténet és a vallástörténet páratlan fővárosa, Jeruzsálem felé, a Tel-Aviv-i forgalmas úton lelkemben sorjáztak a zarándokénekek fenséges Igéi. Minduntalan a 122. Zsoltár jött elém:
„Az Úr házába megyünk! Lábunk megáll kapuidban, Jeruzsálem…Testvéreimért és barátaimért mondom: Békesség neked!” (Zsoltár 122,2;8).
Rögtön megszólalt az Ige-harang az Újszövetségből is szívemben: Jézus
„szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Követték a tanítványai is. Mikor pedig odaért, így szólt hozzájuk: Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” (Lukács 22,39-40).
(Folytatjuk)
