Áder János, Magyarország köztársasági elnöke az augusztus 20-i állami ünnep alkalmával négy felvidéki személyt részesített rangos állami kitüntetésben. A koronavírus-járvány miatt az elismerések átadására szerdán került sor Magyarország pozsonyi nagykövetségén. Pető Tibor nagykövet a felvidéki magyarságért végzett tevékenysége elismeréseként Haják Szabó Máriának a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést nyújtotta át.
Haják Szabó Máriával, az ismert felvidéki rádióssal a kitüntetés kapcsán indíttatásáról, munkájáról, a felvidéki magyarság helyzetéről és terveiről beszélgettünk.
Milyen elhatározásból választotta a rádiós pályát?
Olyan családban nőttem fel, ahol állandóan szólt a Kossuth Rádió, a szüleim újságolvasó, minden esemény, történés iránt érdeklődő emberek voltak. Ebben nőttem fel, az iskolában pedig kitűntem szép fogalmazásaimmal. De eszembe sem jutott, hogy az újságírói pályát válasszam. Még akkor sem, amikor anyukám az egyik fogalmazásomat olvasva megjegyezte, hogy akár újságíró is lehetnék. Aztán tanulmányaim befejezése után szent elhatározásom lett, hogy én magyarul akarok dolgozni. Igen, pontosan így… magyarul akarok dolgozni! Jelentkeztem hát a pozsonyi rádió magyar adásába, ahol kipróbáltak és elfogadhatónak találtak. Így kezdődött 1987-ben… Gyakornokként hírszerkesztéssel, majd később az ifjúsági műsor, a Krónika, a Pavilon szerkesztésével bíztak meg, csupa szép kihívás, a portréműsorokkal kellemes találkozások, értékes emberi kapcsolatok jöttek.
Kik segítették a kezdetekben?
Mikola Anikóval kerültem egy irodába, aki rögtön a szárnyai alá vett. Segítőkész kolléga volt Nagy Ildikó, Hritz Julika, Bodri Nóri, Molnár Judit, Tóth Erika, Papp Sándor, Protics János, Kamocsai Imre, Puha Jóska, no és Agócs Vali, aki különösen jó érzékkel és meleg szívvel egyengette a fiatalok útját.
Melyek voltak pályája legemlékezetesebb pillanatai, találkozásai, kik voltak legkedvesebb riportalanyai?
Sok volt mindenből és mindenkiből. Valamennyi munka, interjú, műsor nagyszerű élmény volt, minden riportalanyban volt valami különleges. Mindenkiből előre készültem, de az interjú során hagytam őket kibontakozni. Ehhez nagyfokú empátia kellett, és mindenki megérezte, hogy közösen kihozzuk a személyéből a legértékesebbet. Számos szép pillanat volt, emlékezetes találkozások, rengeteg érdekes, példamutató ember. Az újságírói munkában éppen a találkozások, a másik emberre való rácsodálkozás a legszebb.
Közben a Kossuth Rádió felvidéki tudósítója lett, ami ugyancsak megtisztelő feladat és a televíziózásba is belekóstolt…
2003-ban kerültem a Kossuth Rádióhoz, felvidéki tudósítóként. Az ottani riportjaimban és a televíziós munkáimban is a felvidéki történéseket, az itteni emberek hétköznapjait, gondjaikat, örömeiket akartam bemutatni. No és tapasztalataikat, amelyekkel biztatást, reményt adhatnak a többieknek. Én örök rádiósnak vallom magam, a magam eszközeivel és adottságaimmal kívánok „képet” adni magunkról.
A Pro Media Alapítvány kuratóriumi elnökeként mit tart küldetésének?
Az Alapítvány által működtetett internetes weboldal, a hetilapunk, a videóink mindegyikében a színvonalas kultúra, az elismerésre méltó értékeink bemutatását szorgalmazzuk. Az egész médiacsalád küldetése, hogy új színekkel gazdagítsuk a felvidéki médiahálózatot. No és nem lehet fontosabb célunk, minthogy az embereket nívós sajtóanyagokkal olvasásra, művelődésre ösztönözzük. Feladatunk az is, hogy az olykor csüggedő, elbizonytalanodó emberekbe lelket öntsünk. El kell mennünk a legapróbb faluba, közösséghez is, írni, tudósítani a mi embereinkről, mert annyi remek, dolgos egyénünk van, hírt kell adni róluk, és persze örökségünkről, értékeinkről, kincseinkről is.
Ön, aki állandóan a közéletben mozog, miként látja a felvidéki magyarság helyzetét?
Tudatosítanunk kell, hogy meghatározó erő csak összefogással és nem széthúzással leszünk. Ha megteremtjük az egységet, akkor lehet politikai képviseletünk a parlamentben. A magyar egység a jövő és a megmaradásunk érdekében sorsdöntő.
Milyen érzés volt, amikor megtudta, hogy ilyen rangos kitüntetésben részesítették?
Meglepődtem, csodálkoztam. Soha nem gondoltam, hogy a munkámért kitüntetnek. Persze, végtelenül jóleső érzés volt, de csak azt mondhatom, hogy a munkámat végeztem és azt igyekeztem erőmmel és eszközeimmel a lehető legjobban végezni.
És a jövő tervei?
Semmi nem változik, várom a feladatokat, a kihívásokat és alkalmazkodva a körülményekhez azokat a legszínvonalasabban megvalósítani. Úgy, hogy nekem és elsősorban a hallgatóknak, olvasóknak örömük teljék benne.
