Triptichon, Esterházy János szárnyasoltára címmel készített magyar és lengyel koprodukcióban háromrészes dokumentumfilmet a felvidéki mártír politikusról Zsigmond Dezső Balázs Béla-díjas filmrendező. Az első részt ma vetítették a Duna World csatornán. Az alkotót a Triptichon előzményeiről és a forgatásról kérdezte a Magyar Hírlap.
Mikor, minek a hatására született meg a gondolat, hogy Esterházy János emberségéről, példamutatásáról, életszentségéről filmet kell készíteni?
Szinte mindig magam választom a filmjeim témáit, de az a film felkérésre született. A Színház és Filmintézetnél tanítok, ahol Csányi János az igazgató, s ő kért meg, hogy legyek segítségére a háromrészes Esterházy-dokumentumfilm elkészítésében. Csányi emellett az alkotómunkában is részt vett. Úgy tudom, neki Cebula Pavel egri minorita szerzetes ajánlotta a témát. Ez a felkérés munka közben – amikor megismertem Esterházy életét, kálváriáját – teljesen sajátommá, szívügyemmé vált.
Mikor, hogyan értesült a gróf létezéséről, történetéről?
A felkérés előtt, be kell vallanom, keveset hallottam a felvidéki mártír hősről. Nem is forgattam a Felvidéken, filmjeim témáját és hőseit nagyrészt az anyaországban, Erdélyben, a Gyimesekben, Kárpátalján és a magyar diaszpórában, az Egyesült Államokban és Ausztráliában találtam meg. Pedig anyai nagyapám, aki jegyző volt, erről a vidékről való. Így revelatív volt a találkozás nemcsak Esterházy Jánossal, de magával a Felvidékkel is, Nyitraújlakkal, Alsóbodokkal, a Tátra vadregényes világával. Mindenekelőtt azonban Molnár Imre történész-diplomata – aki a kérdés szakértője – életrajzi műveiből ismertem meg Esterházy János életét, szenvedéstörténetét. Ő adta a kezembe a szintén általa szerkesztett Kegyelemből életfogytiglan című könyvet, amely János testvérének, a lengyel állampolgárságú Máriának hosszú ideig íróasztalfiókban őrzött naplóját tartalmazza. Mária ezekben a feljegyzésekben napról napra végigkísérte fivére szenvedéstörténetét. Torokszorító volt elolvasni, ez hatott rám talán a legjobban. Bele is építettem a filmsorozatba.
Esterházy János végső nyughelye
Hogyan indult el ez a nagyszabású, országokon átívelő munka, és miként sikerült megtalálni a megszólalókat: Esterházy lengyel rokonságát, a gróf még élő lányát, a szlovák visszaemlékezőket?
Cebula Pavellel, Molnár Imrével és Csányi János producerrel terveztük meg a forgatást, ami egybeesett az előkészítéssel, s így sok meglepetés is ért minket. Mindenekelőtt elutaztunk Esterházy János lányának olaszországi otthonába, a Jón-tenger partjára. Alice asszony végtelenül kedvesen és szeretettel fogadott bennünket, de legnagyobb sajnálatunkra súlyos betegsége miatt nem tudott már beszélni édesapjáról, hisz alig volt hangja. Hogy mégse menjünk haza üres kézzel, úgy döntöttem, hogy a régi rádiós, televíziós, filmes felvételekből és Molnár Imre interjúiból „teremtjük meg” a hangját.
Villája belsejében, kertjében és a tengerparton szembesítettük őt múltjával s vettük fel az erre történő reagálásait. Ebből egy különálló filmet is összevágtunk, de a háromrészes Triptichonnak is ő lett a néma s mégis beszédes narrátora. Ez, úgy gondolom, talán szimbolikus is volt, hisz Esterházy Jánosról évtizedeken át nem lehetett, nem volt szabad beszélni. Olaszország után Lengyelországban forgattunk Esterházy János testvére, Mária két lányával, Zofia és Jadviga asszonnyal, akik édesanyjukkal a nácik és a szovjetek megszállta Lengyelországból János nyitraújlaki kastélyába menekültek. Miután onnan kilakoltatták őket, szörnyű nyomorban kísérték végig nagybátyjuk elítélését, börtönéveit, halálát. Ezek az interjúk egy újabb dimenzióba helyezték Esterházy kálváriáját a gyermeki nézőpont által, s számomra talán a legmegrázóbbak voltak.
Ipoly menti zarándokok Alsóbodokon (Fotó: Felvidék.ma)
Kiket keresett még fel Esterházy János családtagjai közül, és azok közül, akik a történetét kutatják?
Ugyanígy hatottak rám Krakkóban Mária unokájának, Elizabetának a történetei, anekdotái is. Lengyelországban nagy segítségünkre volt Arkadiusz Adamczyk történész, Esterházy János ottani életrajzírója is. S természetesen többször forgattunk Szlovákiában, ahol még találtunk élő szemtanúkat, börtöntársakat is, és több olyan embert, akik szüleik, nagyszüleik emlékeit osztották meg Esterházy Jánosról. Szlovákiában és Csehországban Esterházy életének, politikai munkásságának helyszíneit és későbbi börtöneit is bejártuk. Magyarországon, Budapesten is forgattunk például abban a villában, ahol 1939 után lengyel-, majd zsidómentő tevékenységet is folytatott. Budapesten vettük fel Molnár Imre és Popély Gyula történészek mondandóját is.
Hány embert mozgatott meg a forgatás, a film elkészítése, és meddig tartott a munka?
Az előkészítés, a forgatás és az utómunka időszakában sok nagyszerű kollégával dolgozhattam együtt. Olyan színészekkel, mint például Menszátor Magdolna és Tóth Ildikó, illetve Koncz Gabriella vágóval, Faragó Béla zeneszerzővel, a Szent Efrém kórussal, Breinich Beáta operaénekessel és másokkal. A pandémia miatt két év alatt sikerült elkészítenünk Csányi Jánossal a három részt, illetve a koprodukciós partnernek, a Lengyel Televíziónak szánt változatot.
Bár dokumentumfilm-sorozatot készítettünk, ennek játékfilmes elemei is voltak. Hiszen az említett Mária-naplót és a másik testvér, Esterházy Lujza visszaemlékezéseit Jászter Beátával dramatizáltuk, és színészekkel mondattuk el. Szó szerint illusztráltuk is, hiszen a leírtakat árnyjátékban jelenítettük meg, amelyet a sátoraljaújhelyi színházban, stúdiókörülmények között vettünk fel, kiváló helyi mozgásművészekkel. De Becse Tamás, Nagyistók Máté és Polai Kristóf kamerája „félárnyjátékokat” is rögzített, amelyekben megelevenedtek a napló és az emlékiratok szerzői és maga Esterházy János is. Olyan kiváló színészek segítségével, mint például Varga Gabriella, Szirbik Bernadett és Molnár Gusztáv.
Esterházy János szobra (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)
A háromórás alkotás minden szereplője pozitív módon nyilatkozik a grófról és családjáról, ugyanakkor hiányzik a szlovák mainstream történészek mellett a pozsonyi politikai vélemény is. Ezek szándékoltam maradtak ki? Esetleg nem kívántak állást foglalni, mert mint ahogy az egyik szereplő is elmondta, ez még mindig „robbanékony” időszak?
Szlovákiában sikerült megszólaltatnunk František Mikloškót, Szlovákia egykori házelnökét és Dagmar Babčanovát, Szlovákia volt vatikáni nagykövetét, akik annak ellenére, hogy Szlovákia érthetetlen okokból még mindig háborús bűnösnek tartja Esterházy Jánost, mindvégig kiálltak mellette. Valóban érzékeny és robbanékony ez a téma ma is, pedig Szlovákia, akárcsak mi, magyarok, talán már rég leszámolt az embereket megnyomorító kommunista múlttal, amely Esterházy Jánost a Gulagra juttatta, távollétében halálra ítélte, s végül a súlyos beteg embert Csehország és Szlovákia legkegyetlenebb börtöneiben szenvedtette, halála után még a hamvait sem kiadva hozzátartozóinak.
Ezért érthetetlen, hogy Nyitraújlak, a szülőfaluja miért nem fogadhatta be Esterházy János hamvait, és miért kellett egy felvidéki, alsóbodoki vállalkozónak, Paulisz Boldizsárnak a saját birtokán, a maga építette kápolnában eltemetnie. S miért gyalázták meg többször is Esterházy János Kassán, ugyancsak magánterületen felállított szobrát a szélsőséges provokátorok. Ezek nemcsak számunkra kérdések, hanem azon szlovák vezető értelmiségiek számára is, akik egyre inkább újragondolják nemzeti önazonosságukat, s kitartóan őrzik Esterházy János emlékét. A lengyel szejm volt elnöke, Marek Kuchcinski úr azt nyilatkozta nekünk, hogy jó lenne a lengyelek, a szlovákok és a magyarok részvételével egy közös Esterházy Intézetet létrehozni, ahol a V4-ek szellemében elsimíthatók lennének a meglévő nézeteltérések. Ez azért is fontos lenne, mert a felvidéki magyarságot élete végéig védő Esterházy a szlovák népet is mindvégig szerette és becsülte, testvérének tartotta.
Esterházy János emléke Komáromban (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
Vajon ön szerint eljön egyszer majd az az idő, hogy az ítéletet megsemmisítik, és teljesen rehabilitálni fogják Esterházy Jánost? Eljutnak hamvai a nyitraújlaki temetőbe? A boldoggá avatása után számíthatunk csak erre, vagy még akkor sem?
Az említett Frantešek Mikloško úr azt mondja filmünkben, hogy Esterházy János a magyarok és a szlovákok közös védőszentje lehetne. Marek Kuchcinski pedig még tovább megy, s arról beszél, hogy a V4-eknek találni se lehetne jobb védőszentet, mint a felvidéki mártír politikust. Ezek a gondolatok összefüggésben vannak Esterházy János boldoggá avatásának kezdetével, amelynek eredményére még ma is várunk. Reméljük, nem hiába, hiszen maga a krakkói érsek kezdeményezte ezt.
Rehabilitáció nélkül
A mélyen vallásos Esterházy János gróf a két világháború között a magyar kisebbség érdekeit képviselte a szlovák parlamentben, de kiállt minden üldözött, jogaitól megfosztott ember mellett. Ezért előbb a Gestapo, majd a szovjet titkosszolgálat célkeresztjébe került, ez utóbbi 1945-ben Moszkvába hurcolta, majd a Gulagra küldte.
Molnár Imre Esterházy-kutató (Felvidék.ma,archív)
Eközben Csehszlovákiában halálra ítélték, így Moszkva ki is adta Prágának a megromlott egészségű politikust. Akinek büntetését végül „kegyelemből” életfogytiglani börtönre változtatták. Minden erőfeszítés ellenére ott is halt meg, rehabilitálásával mindkét állam, Csehország és Szlovákia is adós maradt mindeddig.
Az eredeti interjú a Magyar Hírlap honlapján olvasható.
(Pálffy Lajos/Magyar Hírlap/Felvidék.ma)
