Dsida Jenő 1907. május 17-én született Szatmárnémetiben. Apja Dsida Aladár, az osztrák-magyar közös hadsereg mérnökkari tisztje volt. Anyja Csengeri Tóth Margit, aki Berekszászon élt. Itt ismerkedtek össze és szerettek egymásba, szerelmüknek és házasságkötésüknek regényes története van.
Dsida Jenő gyermekkorát beárnyékolta az első világháború, majd a román megszállás. Apja orosz hadifogságba került, nagybátyja, akitől keresztnevét kapta, elesett a galíciai harcmezőn. Családja tönkrement, apjának polgári foglalkozást kellett keresnie, így lett az Erdélyi Római Katolikus Státus tisztviselője. Dsida Jenő Budapesten, Beregszászban és Szatmárnémetiben végezte tanulmányait.
Kora ifjúságától kezdve költőnek készült. Benedek Elek fedezte föl és indította el költői pályáján. 1923 augusztusától 1927 márciusáig – tizenhattól húszéves koráig – a Cimbora című folyóiratban jelent meg a legtöbb verse és műfordítása. „Elek nagyapó” unokáknak kijáró szeretettel és felelősségtudattal segítette a pályakezdő költőt az önmagára találásban, tehetsége kibontakoztatásában.
Dsida Jenő családja (állva jobbról a második) Fotó: Wikipédia
1925-ben, szülei akaratát követve a kolozsvári egyetem jogi karára iratkozott be, de tanulmányait nem fejezte be. 1936-ban jegyezte el nagy szerelmét Imbery Melindát, 1937-ben összeházasodtak. Nemcsak versei, hanem levelezésük is méltó emléke kapcsolatuknak.
1927-től a Pásztortűz című irodalmi folyóirat szerkesztője lett, 1928 októberétől következő év nyaráig a báró Huszár családnál vállalt házitanítóskodást Abafáján. Majd az Erdélyi Helikon belső munkatársa, az Erdélyi Lapok kolozsvári tudósítója lett. 1930-ban részt vállalt az Erdélyi Fiatalok című folyóirat alapításában. Verseivel szerepelt az Új arcvonal és Új erdélyi antológia című gyűjteményes kötetekben. 1934-től a Keleti Újságot szerkesztette, ahol Anyanyelvünk címmel állandó rovata volt.
A fiatal költő szerepet vállalt a nemzetiségi irodalom mozgalmaiban. Tagja volt a Helikon íróközösségnek, mely az erdélyi írók és költők szabad társulása volt és 1929-től tagja a Kemény Zsigmond Társaságnak. Az Erdélyi Katolikus Akadémián titkári szerepet töltött be, a Pen Club romániai magyar tagozatának tagja és az Erdélyi Szépmíves Céh lektora volt.
Dsida Jenő és felesége Imbery Melinda (Fotó : Wikipédia)
A híres marosvécsi összejövetelek Kemény János báró kastélyában 1926-tól szerveződtek, melyhez Dsida Jenő is csatlakozott. A társaság tagjai közt többek közt ott volt Áprily Lajos, Reményik Sándor, Tompa László, Bartalis János, Kós Károly, Bánffy Miklós, Kuncz Aladár, Makai Sándor, Karácsony Benő, Szentirmai Jenő, Tamási Áron, Kacsó Sándor, Wass Albert. Dsida 1929-től kezdve vett részt rendszeresen a Helikon munkájában.
1928-ban adták ki a Leselkedő magány című verseskötetét, 1933-ban a Nagycsütörtök, 1938-ban, halála után az Angyalok citeráján című kötetét. Versein kívül egyetlen kisebb könyve jelent meg életében, a Magyar karaván Itálián keresztül címmel. Az útirajz az Erdélyi Lapok által szervezett római szentévi zarándoklatról számolt be, olvasmányos stílusban. Dsida 1933 tavaszán utazott Olaszországba, május 5-én Rómában pápai kihallgatáson vett részt, majd Firenzébe és Velencébe ment. Élményeit naplóba foglalta és kiadta.
„Dsida Jenő egyénisége elütött a történelemmel viaskodó hitvallókétól, ő nem a végzettel kívánt pereskedni, egyszerűen énekelni akart: a természetről, a szerelemről, az ifjúságról, akár a késői romantikusok. Úgy érkezett az irodalomba, akár egy kamasz angyal, mámoros ifjúsággal, lobogó szőkén, telve lelkesedéssel és önbizalommal.” – írta róla Pomogáts Béla irodalomtörténész.
Verseinek többsége vidám, bravúros rím és ritmusjátékkal, melankolikus életérzéssel, a szépség és a jóság hirdetésének jegyében íródott. Ő maga így vall erről: „Hiszek a hitben, a bátorságban, az élet minden körülmények között megmaradó szépségében. Hiszek a mindenható mosolygásban”.
Dsida Jenő sírja (Dsida család sírboltja) Kolozsváron a Házsongárdi temetőben (Fotó: Wikipédia)
A háború, a trianoni diktátum következményei és fiatalkori szívbetegsége rányomta bélyegét a költő életművére. A részvét, a szenvedőkkel való együttérzés költője volt, aki szeretettel fordult mindenki felé. Visszatérő témái a hazaszeretet, a mély katolikus vallásosság, a szerelem és a halálfélelem.
„Egy legenda is lejött vele az égből, szülei olyan szerelemmel szerették egymást, hogy még a fák is meghajoltak előttük az úton, ennek gyümölcse lett a költő a Tündérkertben. Mert kora ifjúságától költőnek készült. Szegénységben élt, egyöltönyös volt, gyermekkorból hozott szívbetegséggel. Egyik versét felolvasta a marosvécsei írótalálkozó résztvevőinek, s amikor befejezte, könny volt mindenki szemében. Ekkor felállt Kós Károly, odament hozzá, megölelte és azt mondta neki: Te taknyos, hogy mersz ilyen szépet írni!” – hangzott el a Duna World műsorában, a róla való emlékezés kapcsán.
Egyik leghíresebb verse, a Psalmus Hungaricus (Magyar zsoltár), melynek létezését megpróbálták örökre elfeledtetni.
Dsida Jenő sírfelirata (Fotó: Wikipédia)
Dsida Jenő szívbetegségben szenvedett. 1938-ban meghűlt, hónapokig feküdt a kolozsvári kórházban, de nem sikerült megmenteni. 1938. június 7-én 31 éves korában csendesen elhunyt. A Házsongárdi temetőben temették el, a szertartást Márton Áron kanonok-plébános végezte.
Forrás: Wikipédia
(Wikipédia/Felvidék.ma)
