Mindenhol találhatóak helyek, tárgyak, épületek, melyek mellett naponta elmegyünk, miközben bele sem gondolunk, hogy milyen érdekes történetek kapcsolódhatnak hozzájuk. Farnadon is akad néhány hely, amelynek megvannak a maga titkai, például pincék, melyeket az utcánkban található telkek kertjében az agyagos partfalba vájtak. Vajon csak egyszerű pincék ezek? Ennek jártunk utána, hiszen tudtam ugyan a pincék létezéséről, de azt nem tudtam, hogy valójában milyen célt is szolgáltak.
Átlagos pincékhez képest túl bonyolult a kialakításuk. Némi utánjárás után kiderült, hogy a pincék valójában világháborús bunkerek. Természetesen mindet bejártam és alaposan megnézegettem a járatokat.
További vizsgálódás után megtudtam azt is, hogy konkrétan légoltalmi óvóhelyek voltak, ahol civilek húzódtak meg a bombázások ideje alatt a második világháborúban.
De miért? Pontosan mikor? Kik hozták létre? Használták is? Ilyen és ehhez hasonló kérdések ösztönöztek a további kutakodásomban.
Az I. világháború lezárása után a katonai vezetők és szakemberek túlnyomó többsége úgy vélte, hogy egy esetleges következő háború megnyerésének leggyorsabb útja a légierőben rejlik, ahol bombázók és vadászrepülőgépek bevetésével kényszeríthetik térdre az ellenséget. Az 1920-as, 1930-as évek során újra és újra felbukkan a katonai szakírók cikkeiben a légierő bevetésének kérdése, mint stratégiai előnyt jelentő „csodafegyver” használata, legyen szó ipari, vagy katonai célpontok bombázásáról, esetleg ejtőernyős és légi szállítású csapatok bevetéséről taktikai, vagy stratégiai előny megszerzése céljából, akár mélyen az ellenség hátországában.
A szőnyi, almásfüzitői olajfinomító bombázása 1944. augusztus 9-én. (Forrás Fortepan.hu)
A spanyol polgárháború volt az első konfliktus, ahol alkalmazták a taktikai és az elrettentésre szolgáló terrorbombázást. A Madrid és Guernica elleni légitámadás egy új korszakot nyitott a hadviselésben. Erre a lehetséges veszélyre alaposan fel kellett készülni. Európa országai szinte azonos időben kezdték el a felkészülést az általános légoltalomra.
Ezért született meg a két világháború közötti Csehszlovákiában 1935. április 11-én a 82-es számú légvédelemről szóló törvény, illetve Magyarországon az 1935. évi XII-es törvénycikk, ami rendelkezett a légvédelem megszervezéséről.
A törvény 131–140. és 235. paragrafusa Légvédelem címszó alatt szabályozta a légoltalom jogi kérdéseit. Ennek végrehajtási utasításaként 1939. június 25-én a honvédelmi miniszter szabályozta a légoltalom megszervezését. Magyarországon 1937-ben megalakult a Légoltalmi Liga, ami a légitámadások elleni védekezés polgári egyéni légoltalmát vagy önvédelmét ellátó társszervezet volt. Feladata a társadalom széleskörű kiképzése, légoltalom népszerűsítése és a RIADÓ! nevű szakfolyóirat kiadása. Ebben a folyóiratban megismertették az olvasókat a különféle óvóhelyek létesítésének a lehetőségeivel is.
Miután 1938-ban a II. bécsi döntés után Felvidék magyarok által lakott része, így Farnad is visszakerült az anyaországhoz, elképzelhető, hogy falunk polgárai is megismerkedtek ennek keretén belül a szakszerű bunkerkiépítéssel.
Miután kitört a második világháború, az óvóhelyek kiépítése egyre sürgetőbbé vált…
Az egykori légoltalmi óvóhelyek sok ember számára végképp nem érdekesek, pedig tanúi mindazoknak a megpróbáltatásoknak, szenvedéseknek és tragédiáknak, melyeket a vidék civil lakosságának el kellett viselnie a 2. világháború alatt.
A Riadó folyóirat sorozata (Forrás: Darabanth)
A mai emberek hajlamosak állandóan panaszkodni a jelenlegi problémák miatt, mint például a vírushelyzet. Sajnáltatjuk magunkat, hogy milyen rossz volt hónapokon keresztül bezárva lenni a kényelmes lakásunkban, hogy a karantén miatt nem utazhatunk. Közben bele sem gondolunk abba, hogy voltak idők, amikor az embereknek a föld alá kellett költözniük az égből potyogó halál elől. Tanulságos dolog időnként bejárni ezeket az elfelejtett helyeket és emlékezve tisztelegni elődeink helytállása előtt. Örülök, hogy lehetőségem nyílt arra, hogy megismerjem lakóhelyem történelmi múltjának ezt az érdekes időszakát. Külön köszönettel tartozom az adatközlőimnek, mert időt szakítottak arra, hogy elmondják a lassan feledésbe merülő, számomra mégis fontos dolgokat.
A tanulmány teljes terjedelemben ITT olvasható.
A szerző a Komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola másodéves diákja, esszéjével arany sávos elismerésben részesült a KINCSKERESŐK – helyi értékeket kutató diákok versenyén és 1. helyezést ért el a Palóc Társaság hasonló tematikai kiírásán.
(Chládek Tamás, Felvidék.ma)
