Klebelsberg Kuno, a Magyar Királyság jogásza, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, belügy-, majd vallás- és közoktatásügyi miniszter, 1875. november 13-án született Magyarpécskán. Váratlanul, 1932. október 11-én Budapesten hunyt el.
Az apai család grófi címét egy osztrák származású őse kapta, aki Buda 1683-as, török alóli felszabadításakor tanúsított hősiességével tüntette ki magát. Édesapja korai halála után családja Székesfehérvárott telepedett le. Az ifjú Klebelsberg a ciszterci gimnázium elvégzése után a bécsújhelyi katonai akadémiára került családja kívánságára, de végül saját érdeklődésétől vezéreltetve a pesti egyetem jogi karán szerzett diplomát, majd államtudományi doktorátust. 1900-ban kötött házasságot Botka Saroltával. Tanulmányai befejeztével különböző államigazgatási posztokat töltött be: miniszteri osztálytanácsosként, közigazgatási bíróként, miniszterelnökségi államtitkárként, majd belügyminiszterként is dolgozott.
1922-ben, 47 éves korában bízták meg a vallás- és közoktatásügyi minisztérium vezetésével. Ezt a tisztséget tíz esztendőn át gyakorolta. Ehhez az évtizedhez kötődik a magyar közoktatás történetének legjelentősebb reformja, amelynek nagyszerű eredményei között szerepel többek között Szeged egyetemi várossá fejlesztése.
Március 15. nemzeti ünneppé nyilvánításáról 1926-ban, Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi minisztersége alatt született törvényerejű rendelet. Kultúrpolitikájának köszönhetően az 1930-as évek közepére az országban rohamosan csökkent az analfabetizmus és ennek aránya megközelítette a szerencsésebb sorsú nyugat-európai országokét. A hat éven felüli lakosság 90 százaléka írt, olvasott.
Klebelsberg sokat foglalkozott a tehetségkutatással, törvénnyel szabályozta a tehetséges falusi gyermekek felkutatását.
„Én minden kulturális intézményhez a végsőkig ragaszkodom. Ragaszkodom az utolsó óvodához egy pici dunántúli faluban” – vallotta.
Szükségesnek tartotta a felsőoktatás decentralizálását, hogy Budapesten kívül, a vidéki városok is egyetemi városok lehessenek. Felépíttetett három főiskolát – a testnevelésit Budapesten, a szegedit és a soproni erdészetit -, valamint a Tihanyi Biológiai Intézetet.
Hazánkban először ő dolgozott ki tudománypolitikai koncepciót. Felismerte, hogy az államnak nagyobb szerepet és teret kell vállalnia a tudomány támogatásában is.
A hazai szakemberek külföldi kutatómunkájának elősegítése céljából hozta létre a bécsi, a berlini és a római székhelyű Collegium Hungaricum intézményeket, amellyel a hazai tudomány nemzetközi színvonalra emelésének lehetőségét kívánta megteremteni. Innen került ki azután a későbbi magyar tudományos elit számos képviselője, mint a történész Benda Kálmán, Kosáry Domonkos vagy Mályusz Elemér, a jogász és társadalomfilozófus Bibó István. Nagy gondot fordított a természettudományokra is. Helyettese, Magyary Zoltán meglátogatta Szent-Györgyi Albertet Angliában és arról érdeklődött, hazajönne-e Magyarországra, mert ha igen, professzori állást kaphatna Szegeden.
Szent-Györgyi igent mondott, és 1931-től 1945-ig a szegedi tudományegyetem orvosi vegyészeti intézetének volt a professzora. Klebelsberg ajánlotta Bay Zoltánnak, hogy pályázza meg Szegeden az elméleti fizikai tanszéket, amit ő el is nyert és így lett 30 éves korában a korabeli Magyarország legfiatalabb egyetemi tanára. Más neves kutatók, mint Schay Géza és Náray-Szabó István ugyancsak Klebelsberg támogatásával jöttek haza vezető külföldi laboratóriumokból.
1922-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti, 1924-től pedig igazgató tagja volt.
1926-ban a Királyi Magyar Természettudományi Társulat tiszteleti tagjává választotta.
Nagy hangsúlyt helyezett a népegészségügyre és ennek eredményeként az összhalálozás csökkenése Európában, az akkori Magyarországon volt a legjelentősebb. A férfiak várható átlagos életkora annyi volt, mint napjainkban. Kiemelt feladatnak tekintette a gyermekbetegségek elleni harcot, a gyermekhalandóság csökkentését. Létrehozta az Országos Közegészségügyi Intézetet.
A világon, Magyarországon lett a lakosság számarányához képest a legtöbb orvos, 21 klinikát alapított. Duplájára nőtt a kórházi betegágyak száma.
Sportpolitikájának köszönhető az akkor kezdődő és máig is tartó, világra szóló magyar sikersorozat. Elsőként valósított meg tudatos sportpolitikát és sportdiplomáciát, a Testnevelési Főiskolát és a Magyar Olimpiai Bizottságot.
Gróf Klebelsberg Kuno váratlanul, 1932. október 11- én Budapesten hunyt el.
1932. október 11-én, kedden, Budapesten, a Korányi-klinika a következő rövid közleményt bocsátotta ki:
„Klebelsberg Kunó gróf valóságos belső titkos tanácsos, nyugalmazott magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter paratífusz utáni rekonvalescens állapotban, szívbénulás következtében ma délután 5 órakor hirtelen meghalt. „Szeged város újjáteremtőjének” és „Szeged miniszterének”, a szegedi, pécsi, debreceni egyetemek, ötezer tanyai iskola, a Margit-szigeti Nemzeti Sportuszoda felépítőjének, a Testnevelési Főiskola megalapítójának, a szegedi tanárképző főiskola létrehozójának halálhíre gyorsan elterjedt a fővárosban és az egész országban, nagy megdöbbenést keltve. Szegeden este a tragikus hír vétele után fél nyolckor megkondult a Fogadalmi-templom nagyharangja, majd az összes templomé is, és 9 óráig zúgtak egyfolytában. A városházára azonnal felhúzták a gyászlobogót.”
Budapesten, a Nemzeti Múzeum Majolika-termében került sor a központi szertartásra, amelyen jelen volt Horthy Miklós kormányzó, Serédi Jusztinián hercegprímás, a diplomáciai testületek, egyetemek és a Magyar Tudományos Akadémia képviselői.
Felesége így emlékezett vissza:
„A temetésre messziről is eljöttek, sokan szekereken, tisztelői s azok, akik valami jót kaptak tőle. S ki volt Szegeden, aki tőle segítséget, munkaalkalmat ne kapott volna? Kint, a téren fölállított ravatalon, Glattfelder püspök – nagy papi segédlettel – szentelte be a koporsót, és végezte el a temetési szertartást. A búcsúbeszédek elhangzása után koporsóját levitték a kriptába. Az odavezető folyosók fala és mennyezete fűzfaágak zöldjével volt beborítva, s a koszorúk és szalagjaik szépen elrendezve. Így búcsúzott Szeged hűséges népe nagy patrónusától, akinek elmúlásával megállt a város fejlődésének homokórája.”
Koporsóját a fővárosból Szegedre különvonat vitte, melyet száz fáklyás egyetemista kísért az aranyba öltözött és kivilágított Dóm téri templomba. Klebelsberg még 1928-ban kért engedélyt a pápától, hogy a dóm altemplomába temetkezhessék. Klebelsbergnek elévülhetetlen szerepe volt a fogadalmi templom építési munkálatainak befejezésében és belső díszítésének és berendezésének, többek között a földkerekség egyik leghatalmasabb orgonájának elkészíttetésében. „Temetésén, Kossuth Lajos gyászszertartása óta nem vett részt ennyi ember”- írták az akkori lapok.
Glattfelder püspök így búcsúztatta:
„Bátran az Úr elé állhatsz, mert szívedben hűség volt Istennel szemben és jóság az emberekkel szemben. Életed vigasztalás volt a népnek, bátorítás egy elgázolt nemzetnek.”
Somogyi Szilveszter polgármester szerint:
„Téged, a te emléked áldani fogja a jövő magyar generáció, amelynek mindenirányú műveltséget adtál, áldani fogja a nemzet…”
A halálát követő években élénken ápolták személye és munkássága emlékét. 1932-ben, Klebelsberg halálának évében Széchényi Károly és Kornis Gyula megszervezte a Gróf Klebelsberg Kunó Országos Emlékbizottságot, melynek alakuló ülése 1933. szeptember 27-én volt.
Tiszteletére országszerte szobrokat és emléktáblákat avattak. A múzeum vezetői 1933-ban felkeresték özvegy Klebelsberg Kunóné Botka Saroltát kérve, hogy adományozzon Klebelsberg-relikviákat a gyűjteménynek. Az özvegy a felkérésnek eleget téve gazdag összeállítást adott át az Országgyűlési Múzeumnak, így a látogatók megnézhették többek között Klebelsberg írógépét, szemüvegét és gróf Tisza István monokliját, melyet Klebelsberg haláláig őrzött.
Klebelsberg Kuno és hitvese sírja a szegedi dóm kriptájában van. Éppen a kripta felett, a dóm jobb oldali kereszthajójában, a Szent Kereszt-oltár előtt emelte a hálás város márvány síremlékét.
Feliratát Szalay József, a Dugonics Társaság elnöke fogalmazta:
„Gondolattal, szóval, írással és alkotásokkal szolgálta hazáját és Szeged városát. Virulásuk felett virraszt a feltámadásig.”
Forrás: Klebelsberg Kultúrkör Egyesület
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
