„Dr. Atzél Elemért joggal nevezhetjük
a gyógyszerészet atyjának.
Ő egy igazi „páter pharmacie”,
aki igaz szívvel és lélekkel intézi a gyógyszerészek ügyeit.
(…) szobrot kell állítani s belevésni … nevét.”
(Gyógyszerészi Szemle, 1937)
A Jeles elődök nyomában a Csallóközben című sorozatunk előző részeiben a csallóközi Bős híres gyártulajdonosának sikereivel ismerkedtünk meg. Laib Rezső volt a mentora annak a patikussegédnek, akit kitartó szorgalma és munkabírása miatt kortársai a gyógyszerészek atyja címmel tiszteltek meg. Dr. Atzél Elemér gyógyszerész, orvos, jogász a múlt század elején a Csallóközben kezdte kiemelkedően eredményes életútját.
A gútai gyógyszertár gyakornoka
A vas megyei Kemenesmagasiban született (1888-ban) Elemér életkörülményei miatt a gimnázium hatodik évfolyamának elvégzése után gyógyszertári állást vállalt. Ekkor került gyakornoknak a Komárom megyei Gúta község Őrangyal elnevezésű patikájába. Az anekdota szerint 1905 decemberének egyik zimankós délutánján érkezett Varjassy János gyógyszertárába, aki az állást egy lapban hirdette meg.
A gyógyszerlaboráns ezekkel a szavakkal fogadta őt: „Öcsém, legjobb, ha mindjárt visszafordul. A főnök olyan kemény ember, hogy itt gyakornok egy napnál tovább egy se birta még.” A tizenhét éves szegény sorsú fiú maradt, mivel tanulmányaihoz szüksége volt a keresetre. Varjassy valóban szigorú embernek bizonyult, aki gyakornokának mindössze heti 1 korona zsebpénzt adott. Elemér fogát összeszorítva dolgozott főnöke felügyelete mellett, miközben igyekezett minél több tudásra szert tenni. A gútai patikus 1908-ban azzal köszönt el a pesti vizsgájára utazó gyakornokától, hogy a jövőben is szívesen alkalmazná őt. A források szerint egy ideig Siófokon lett gyógyszerészgyakornok.
A híres bősi patikus szolgálatában
1909-ben Laib Rezső segédeként folytatta pályáját. A lehető legjobb helyre érkezett, hiszen csallóközi mesterére a 20. század első felének közismert gyógynövény- és illóolaj-termelő patikusaként tekintettek. Laib 1895-ben vált a Megváltó Gyógyszertár tulajdonosává, és Bősön eredményesen működő gyógynövénykísérleti telepet állított fel. Állami közreműködéssel illóolaj-lepárló üzemét sikeresen berendezte, ezáltal a Csiliz-parti községben megalapította az első magyar illóolajgyárat. Az így kiépített professzionális szakmai közeg tapasztalatszerzésre ideális helynek bizonyult a fiatal patikussegédnek, Elemérnek.
„A komoly munka embere”
Bőst elhagyva érkezett a fővárosba. Szűkös anyagi lehetőségei miatt rendkívüli nehézségekkel kellett megküzdenie, mire 1911-ben a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen gyógyszerészi diplomáját megszerezte. Végig eminens tanuló volt, így több egyetemi ösztöndíjat nyert el. Tanulmányai folytatásaként beiratkozott az orvosi egyetemre, miközben munkát vállalt. Doktorrá történt avatását (1917) követően a háborús katonai szolgálata sem akadályozta meg abban, hogy újra beüljön az iskolapadba. Szükségét érezte a jogi ismeretek megszerzésének, ezért a forradalom és a tanácsköztársaság bukása után a Pázmány Péter Tudományegyetemen hallgatója lett. Jogi doktori oklevelét (1921) ügyvédi és bírói vizsgával egészítette ki. Mindezek mellett egészségtanári és tisztiorvosi képesítés elérésére, az egyetemi fogászat vezetésére, szakcikkek publikálására, a joghallgatók oktatására is maradt energiája. A Pázmány Egyetemen Bölcsészkarán magántanárrá habilitálták, az orvosi kar pedig rendkívüli tanári címmel tüntette ki.
Kortársai úgy tartották róla, hogy a nyolc diploma birtokában, amelyek egyenként nyolc embernek külön-külön teljes értékű egyetemi végzettséget nyújtottak, sem szédítette meg az a siker, amely nyomába szegődött. Atzél doktor a komoly munka embere volt.
A gyógyszerészi kar jótevője
Orvosi és gyógyszerészi oklevelével került a belügyminisztériumba segédtitkárnak (1917). Itt a munkabíró, jó modorú és nagyszerűen képzett tisztviselőt szívesen fogadták. Idővel egyre felelősségteljesebb munkakörrel bízták meg. Először miniszteri titkárként, majd osztálytanácsosként, később pedig az egészségügyi és rendészeti alosztály vezetőjeként tevékenykedett.
Köszöntése a kormányzói kinevezése alkalmából tartott ünnepségen (+ jel alatt, Gyógyszerészi Szemle nyomán, 1937)
„Talán nincs még egy olyan tagja rajta kívül a magyar nemzetnek – írták róla 1937-ben –, aki nyolc egyetemi oklevéllel rendelkezne. Bennünket gyógyszerészeket nemcsak azért tölt el végtelen büszkeséggel dr. Atzél Elemér szépen ívelő karrierje, mert a sorainkból indult ki, hanem azért, mert ő fényes közéleti pozíciója dacára ma sem szünt meg gyógyszerésznek vallani magát és mint a közhatalom egyik részese, fontos állásában becsületesen igyekszik a köz érdekének megvédése mellett a gyógyszerészet igaz ügyét is szolgálni.” (Gyógyszerészi Szemle)
Miniszteri tanácsossá való kormányzói kinevezésekor (1937) pályatársai rendkívül fényes ünnepi vacsorát rendeztek tiszteletére. A gyógyszerész-közélet kimagasló eseményén mutatkozott meg igazán, hogy a doktor milyen általános megbecsülésnek és szeretetnek örvendett. Az egybegyűltek nagy száma is a népszerűségét bizonyította. Méltatásakor hangsúlyozták: „Dr. Atzél Elemér, aki ma egyetemi magántanár, miniszteri tanácsos, a tisztiorvosi tanfolyam tanára és számos társadalmi pozíció előkelő birtokosa, egy percre sem felejti el, hogy legelőször gyógyszerész volt, hogy életének küzdelmes tavaszán e pályával kötött először frigyet.” Az egész gyógyszerészi kar jótevője sziklaként állott a gyógyszerészi érdekek mellett.
Dr. Atzél Elemér válaszában megerősítette: habár tanulmányai révén több hivatás részesévé vált, sohasem feledi el, hogy anyapályája a gyógyszerészet. Beszéde végén arra kérte kollégáit, a jövőben is tekintsék őt a gyógyszerészet igaz barátjának.
A „gyógyszerészek atyja”
A gyógyszerészi kar érdekében eredményesen munkálkodott. Szociális gondjaik enyhítése terén nagy előrelépést jelentett az 1935. évi III. törvénycikk alapján felállított Gyógyszerészek Országos Jóléti Alapja. Az intézmény tanácsosi irányítása alatt erősödött meg, és Budapesten több bérházat is megvásárolt. A bevételéből nyugdíjat biztosított a patikusoknak, valamint segélyt az özvegyeknek és árváknak.
Nevéhez fűződik számos egészségügyi rendelet és a patikusokat pozitívan érintő jogszabály kodifikálása, ezért a korabeli szaksajtó a gyógyszerészek atyjaként emlegette. Gyűjteményt szerkesztett az egészségügyi vonatkozású törvényekről és rendeletekről. 1948-ig az egyetemen gyógyszerészhallgatókat oktatott. Hihetetlen vitalitását bizonyítja, hogy közel 60 évesen fogorvosi szakképesítést szerzett, majd rendelőt nyitott, ahol egészen haláláig (1954) dolgozott. Síremléke a Farkasréti temetőben található „Dr. Atzél Elemér egyet. prof. és Dr. Atzél Elemérné felirattal”.
Dr. Atzél Elemér nem mindennapi ember volt. A falusi gyógyszertári munkájától a kormányzói kinevezéséig töretlenül felfelé ívelő karrierje és pályatársai megbecsülése bizonyítja: az igazi tehetség a 20. század első felének sorstragédiái ellenére is érvényesülni tudott Magyarországon.
Felhasznált irodalom:
Magyar Életrajzi Lexikon (1978-1991), Kenyeres Ágnes főszerk., Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994; Szmodits László: Neves magyar gyógyszerészek kegyeleti adattára, DICTUM Kiadó, Budapest, 2003; Dr. Hegedűs Lajos: Emlékezés két neves gyógyszerészre, In Egészségügyi Dolgozó, 1988. április, 4. szám; Hegedüs Lajos dr.: Emlékezés egy neves magyar gyógyszerészre. Dr. Atzél Elemér (1888-1954), In Orvosi Hetilap, 129. évf., 46. szám, 1988. november 13.; PaedDr. Darnai Zsolt: Jeles elődök nyomában a Csallóközben: Laib Rezső bősi gyógyszerész, drogista és gyártulajdonos, In Felvidék.Ma, 2021. 10. 25.; PaedDr. Darnai Zsolt: Laib Rezső mecénás és oktató, In Felvidék.Ma, 2021. 11. 06.; korabeli újságok híradásai.
(PaedDr. Darnai Zsolt/Felvidék.ma)
