Az idős Simeon szavait idézi fel bennem Isten emlékeztető Szentlelke ezekben a napokban. A mai háborús, nyüzsgős, étel-italkalkulációkkal terhelt, a mit (v)egyek, mit ne, mire futja, mire nem egyhorizontú beszűkítettségben valójában ennél sokkal több kell minden embernek.
Simeon a nagyhét teljesebb és tágasabb, igazi életértelmezést és értelmet adó horizontját véste népe szívére a Gyermek bemutatásakor: Ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak…, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata (Lukács 2,34-35). Ez a nagyhét eseményeire is teljesen igaz: akkor és most is a színvallás hete is a sanyarú vagy a szent hét. Amikor nyilvánvalóvá válnak, lelepleződnek sok szív gondolatai, az emberi rejtett gondolatok. De Isten gondolatai, akarata is, annak a titokzatos szakrális, szent kell-nek az értelmében, amit a brutális idők jeleivel kapcsolatosan Máté így írt le: mindezeknek meg kell lenniük (Máté 24,6). Jézus értünk, javunkra viselt-vállalt szenvedéseinek kronológiáját napról napra az apokalipszis most, a mi téridői koordinátáinkba helyezve, a legfontosabb fordulatokkal, kérdésekkel, válaszokkal, önleleplező fordulatokkal szembesülve írjuk le. Amennyire csak lehet, lépésről lépésre. A terjedelem miatt kimaradnak bizonyos lépések.
Ezért minden kedves Olvasót arra kérek, hogy ha lehet, elmélkedve, beleérzőn próbálja elolvasni az evangéliumok históriáit a nagy vagy szent hétről, s hatalmas belső gyógyvízforrás hűvös életvizeként csordogáltassuk át lelkünkön az együttlátásból, a szinopszisból adódó, üdvös Ige-felismeréseket.
Ezt csakis a személyes evangéliumolvasás során kaphatjuk meg. Ez semmivel meg nem vásárolható, csak a Szentlélektől a lelkedig-lelkemig ívelő személyes lélekhídon kapható ajándékba nagyheti többletáldásként. Jézus virágvasárnapi jeruzsálemi bevonulásával indul üdvösséged nagy hete, ez Máté 21., Márk 11., Lukács 19., János 12 fejezetétől az egyes evangéliumok végéig olvasható. Üdvös, szabadító, isten- és önismeretben növekedést hozó nagyhetet kívánok Olvasóinknak!
Nagyhétfő rövid krónikája – Jézus pulzáló fizikai és lelki mozgása
Festmények, szobrok, domborművek, kódexoldalak illusztrációi, zeneművek és költői alkotások, regények és novellák, színművek kimeríthetetlen serege elemzi, magasztalja és csodálja az emberiség megváltásának, a Jehósua=Szabadító Jézus életének utolsó földi hetét. Nincs még egy olyan személy a történelemben, akivel ennyit és ennyien, s valószínűleg a világ végezetéig még sokan foglalkoznának. Jánosnak lett igaza: Van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnánk egytől-egyig, maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket (János 21,25).
Ami először is feltűnik: sajátos lüktetés, szent ritmus van Jézus mozgásában. A nagyhét szinte valamennyi napján bemegy a városba a közeli Bethániából a templomba, ahol pálmavasárnap délutánján „mindent megnézett” (Márk 11,11). Mivel későre járt, kiment Bethániába. Ez a mozgásritmus annak a belső készülődésnek, a meg kell lennie nagyheti drámákkal, fordulatokkal teli eseménysorozatnak a percipiált, előrehozott átélése révén a hozzá- és rákészülődés lelki tréningje. Fizikai és lelki készülés, sőt Szentlélek kísérte, pneumatikus felkészülés is a nagy küzdelemre, a világok harcára és a végső győzelemre. Pulzál Jézus bemenetele és kijövetele a szent városból, mint a megváltó eseménysor szíve. Nagypéntekig ez a ritmusmozgás erősíti, segíti felkészülni a végső harcra. Máté így ír virágvasárnap estéről: „kiment a városból Bethániába, és ott töltötte az éjszakát” (21,17). Szüksége volt a rettenet napjai előtt erre a mozgás- és elmélkedés, meg Szent Lélek-terápiára.
Bethánia azért is kedves, pihentető neki a drága alabástromolajat testére öntő asszony történetével, előre és nyilvánosan jelezve közeledő halálát prófétikus tettével, mert mindez a szívéhez közeli, feltámasztott Lázár és testvérei, Mária, Márta házához történő „hazatéréssel” függött össze. Talpalatnyi és pillanatnyi otthonával.
Ahol Jézus, ott rögtön a világ fejedelme is
Másnap, a nagyhét első napján „korán reggel a város felé ment” (Máté 21,18; Márk 11,12) a tizenkettővel, egészen pontosan a tizenhárommal. Mivel a kísértő mindig ott settenkedett körülötte, s a tanítványok körül. Már kiszemelte magának Júdást az árulásra, Pétert a tagadásra, Tamást a kételkedésre. Ma is így van: ahol Jézus jelen van, ott az Antikrisztus is tüsténkedik.
Ahol élő Krisztus-hit van, ott a régi módszerrel feltűnik az Ellenség, e világ fejedelme, hogy elveszítsen. Amint az őstörténetben, az Édenben: megkereste és megtalálta a gyenge pontot, az esendő embert.
Ott Éva személyében. Nagyhét kezdetén Júdás, Péter, Tamás személyében. És itt settenkedik körülöttünk is. Nincs más fegyverünk vele szemben, mint az imádság. Az ilyet csak imával lehet kiűzni, meg ahogyan Jézus tette a pusztai nagy próbatételben: Isten Igéjével, ami éles és hatékony fegyverünk minden időben.
Márk feljegyzi, hogy Jézus nem a pászkaünnepre a szent városba felgyülekező tömeggel tartott, hanem célegyenesen és céltudatosan a templomba ment. Imádkozni, az Istennel való társalkodásra, a galambárusok, pénzváltók éktelenítette szent helyre. Visszahelyezni akarta eredeti funkciójába, rendeltetésébe. Hétfői purifikáció volt ez a javából.
„Jeruzsálembe értek. Bement a templomba és kezdte kiűzni azokat, akik a templomban adtak és vettek”. Felteszi a nagy kérdést: „Nincs-e megírva: az én házam imádság háza lesz miden nép számára?” (Márk 11,15kk).
Valóban kemény számonkérés. A szamárháton tegnap még alázatosan bevonuló, szótlan Mester egy nap alatt szent haraggal kezd el tisztogatni. A rablók barlangjává tett templom védelmére, az oda érkezők üdvösségére. Hogy rendeltetésszerűen használják azt, amit eleik megépítettek Isten dicsőségére és dicsőítésére. Vajon mi hogyan érkezünk a mi falunk, városunk, fővárosunk felekezeti templomába? Ott van szívünkben a tevés-vevés nyugtalansága, sikeres vagy sikertelen, olykor bűnös ügyleteléseink friss és nyugtalanító emléke? Nem csoda, hogy amikor a főpapok és az írástudók ennek a reformáló indulattal fellépő Jézusnak a hírét meghallották, „keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, mert az egész sokaság álmélkodott a tanításán” (Márk 11,15-19). Nem a fizikai templomtisztítás volt az igazán veszélyes a szemükben, hanem a lélek- és a szívtisztítás, embertisztítás, azaz Jézus tanítása. Beteljesült Simeon évekkel korábban mondott templomi próféciája: hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata.
Jézus nagyhétfője, a templomtisztítás krónikája a mi helyreállításunkat, teljes renovációnkat, megújulásunkat segíti. Hogy próbáljuk életünket rendeltetésszerűen működtetni.
Disztingválni tanulni egy életen át a méltó és méltatlan között, Őhozzá és mihozzánk. Ami rablók barlangjává teheti a szívünket, gondolkodásunkat, egész életmódunkat. Vagy hogy inkább valamiképpen mások javát segítő, előmozdító templommá épüljünk. Fokról fokra. Amiként Pál figyelmeztette a korinthusiakat. Hogy valóban nagy hét lehessen számunkra is a nagyhét, ne csak egysíkú élvezeteink, megszokásaink sztereotip (nép)ünnepélye: „Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok és az Isten Lelke bennetek lakik?” (1Kor 3,16-17). A földi, jeruzsálemi templom és a mi életünk, testi-lelki valónk sokkal többre rendeltetett, mint hogy kisszerű ügyeskedések, manipulációk, korrupciók játéktere legyen. Istentől elgondolt méltóságunkat, igazi valónkat Jeruzsálem és Bethánia között, az úton Jézussal együtt találhatjuk meg. Ezen a nagyhéten is, igazi üdvösséghozó felismerésként…
(Kedves Olvasóink a nagyheti eseményekről, az egyes napok történéseiről elektronikus formában elérhető 180 oldalas spirituális könyvünkben további részleteket olvashatnak Igebölcsők – szóbölcsők – sanyarú hét – nagyhét – nagypéntek – húsvét címen itt.
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
