Milan Kundera cseh-francia író július 11-én befejezte földi pályafutását. Megint távozott egy ember, aki a kortársam volt. Prágában, amikor ott tanultam, számos alkalommal emlegették. Most méltatják. Természetesen, hiszen tehetséges alkotó volt. Majdnem Nobel-díjas lett, de szexizmussal vádolták, így nem kapta meg e kitüntetést.
Haláláról hallva egy régen olvasott cikk nyilallt belém. Adam Hradílek a Respekt c. lapban tényfeltáró írást közölt az író múltjának egyik sötét fejezetéről. Mivel nyilvánvalóan erről kevés szó esik, fontos ezt szóvá tennünk, már csak azért is, mert ma már szabadon nem olvasható. Ez a múltunk része. Az enyém is.
Kundera mindig is gondosan leplezte múltját – szögezi le a szerző. – Az 1980-as évektől senkinek sem adott interjút. Szülőföldjére 1989 után csak titokban látogatott, és álnéven szállt meg. Cseh barátait hallgatásra kötelezte, így nem voltak hajlandók újságíróknak elárulni, hol érhető el. A világhírű író mindig is visszahúzódó, introvertált személyiségnek mutatkozott, akinek természetes szükséglete az effajta viselkedés. De a napvilágra került tények felvetik a jogos kérdést, nem a múlt eltitkolására való törekvést takarta ez a viselkedésmód!?
A legismertebb cseh író múltjából évekkel ezelőtt véletlenül egy homályos és szövevényes történet bukkant elő. Ez azt jelzi, elzárkózásának más okai is lehettek, mint azt korábban feltételezték. Az egyetlen ember, aki erre válaszolhatott volna, titkát magával vitte. Nem volt bátorsága a múlt kérlelhetetlen tükrébe nézni. Emiatt elsősorban ő vall kárt.
1950. március 14-én kereszteződött tragikusan először és utoljára két fiatalember, Miroslav Dvořáček és Milan Kundera életútja. Előbbi épphogy csak megúszta a halálos ítéletet, és sok évet töltött börtönben, munkatáborokban. Utóbbi hamarosan a „konstruktív”, azaz a kommunista irodalom feltörekvő csillagává vált, aki aztán fokozatosan az 1960-as évek egyik kulcsfontosságú cseh értelmisége, majd világhírű szerző lett. Majdnem irodalmi Nobel-díjat kapott, de a szeximus vádja miatt esélytelenné vált. Ami viszont érthetetlen számomra, hogy kiállt Roman Polanski rendező mellett, akit kiskorú leány megrontásával vádoltak.
2008 tavaszán bukkant fel váratlanul a kommunista biztonsági szervek levéltárából egy géppel írt hivatalos dokumentum, amely fényt derített egy rég feledésbe merült történetre.
Miroslav Dvořáček a gimnáziumban barátságot kötött Miroslav Juppával. A két fiatalember pilóta kívánt lenni. Az iskola befejezése után, 1947-ben mindketten felvételt nyertek a Hradec Králové-i Repülőkadémiára. Iva Militká Dvořáčeket gyerekkora óta ismerte, Juppába beleszeretett, és járni kezdtek. A két fiatal boldogsága azonban rövid életű lett. Az 1948 februári kommunista puccs után a fegyveres erőkben tisztogatásra került sor, amely különösen a légierőt érintette. A tisztek 40 százaléka a brit Royal Air Force-ban szolgált a világháború alatt. A pilótákat mint megbízhatatlanokat és a szocializmus ellenségeit lefokozták, elbocsátották és munkatáborokba küldték. A diákok sem kerülték el a tisztogatásokat. Az osztályt, amelybe Juppa és Dvořáček járt, feloszlatták. Megfosztották őket rangjuktól és bevonták repülési engedélyüket. A hivatalos indoklás szerint „az állammal és a párttal szembeni nyílt szembenállásuk miatt”. 1949 februárjában a fiatalokat átvezényelték a pilzeni gyalogezredhez, de ott nem jelentkeztek. Úgy döntöttek, inkább Nyugatra menekülnek. Hazamentek civil ruhát ölteni, majd Prágába utaztak, ahol Iva Militká rokonai néhány napig rejtegették őket. Ezután sikerült átszökniük.
Németország nyugati zónájában, a müncheni Leopold laktanyában menekülttábor működött, amelybe 150 ezer embert zsúfoltak össze. Az ott uralkodó állapotok borzasztóak voltak. A kommunista és a nyugati országok hírszerző szolgálatai egymással versengtek a menekültek ügynöki munkára való csábításában.
A két Miroslavnak nem voltak kétségei afelől, hogy melyik oldalon akarnak dolgozni. Az amerikai hadsereg Counter-Intelligence Corps (CIC) kihallgatásán leírták a Hradec Králové-i laktanyát, a repülőgépek, a személyzet létszámát és kiképzését, valamint térképet készítettek a repülőterekről.
1949. november közepén találkoztak František Moravec (1895–1966) tábornokkal, a katonai hírszerzés legendás vezetőjével, aki munkát ajánlott nekik az amerikaiak által támogatott csehszlovák hírszerző szolgálatnál. Futárként dolgozhattak, hogy elősegítsék a demokrácia helyreállítását. A fiatal pilóták azzal a feltétellel fogadták el az ajánlatot, hogy Moravec tábornok ezt követően lehetővé teszi, hogy a légierőhöz kerüljenek.
Milan Kundera élete közben teljesen más irányban haladt. Brünnben nőtt fel, az ismert zenetudós és zongoraművész, Ludvík Kundera családjában. Már középiskolás korában kimagaslott társai közül. Osztozott a szocializmus eszméje iránti lelkesedésben és a sztálini Szovjetunió iránti csodálatban. Ez a farkasvakság sokáig jellemezte a cseh értelmiséget. Ahogy Kundera egyik írótársa bevallotta, információktól elzárva nőttek fel. Az akkori fiatal baloldali értelmiségiek számára Sztálin vetett véget a világháborúnak, a szocializmus pedig egy jobb világ reményével kecsegtetett.
Kundera belépett a Csehszlovák Kommunista Pártba, és az akkori szocialista lelkesedés jegyében verseket és dalszövegeket írt. Nagyon kínosan hangzanak ma már ezek a klapanciák annak ellenére, hogy sokkal színvonalasabbak voltak az átlagnál. 1948-ban a fiatal kommunista beiratkozott a filmakadémiára, ahol hamar hírnevet szerzett. Ahogy a prágai kávéházakban is. Ám kizárták a pártból, mégis újra belépett. 1968 után végleg szakított ezzel az eszmerendszerrel, de korábbi tévelygését nem követte vezeklés.
Iva Militká közben élvezte gondtalan diákéveit, beiratkozott a Károly Egyetemre, hogy német és skandináv nyelveket tanuljon. A bolsevik tisztogatások fő hulláma után került az egyetemre, amikor az összes hallgató negyedét és több ezer tanárt kirúgtak. Főleg hűséges kommunisták maradtak. A fiatal diáklány is hamarosan a fertőző ideológia áldozatává vált. Összeismerkedett egy lelkes fiatal kommunistával, Miroslav Dlaskkal, aki hasonló gondolkodású barátainak is bemutatta új barátnőjét. Egyik legközelebbi barátja a filmakadémia diákja, a karizmatikus értelmiségi Kundera volt.
Közben a két emigráns speciális kiképzésen esett át, néhány nappal 1949 karácsonya után hamis papírokkal hazacsempészték őket. Dvořáčeknek fel kellett vennie a kapcsolatot egy Václavík nevű vegyészmérnökkel, aki a Chemapol cég magas beosztású alkalmazottja volt, hogy a vegyiparral kapcsolatos információkat szerezzen. Közben megpillantotta Iva Militkát, gyermekkori játszótársát és legjobb barátja egykori szerelmét. Gyorsan leugrott a villamosról, hogy köszöntse. Megörültek egymásnak, s megkérte a lányt, nála hagyhassa poggyászát pár órára, esetleg nála tölti az éjszakát. Dvořáček ezután elindult Václavík keresésére. Azonban nem járt sikerrel. Ezért úgy döntött, másnapra halasztja a keresést, és visszament a diákotthonba. Este nyolc óra körül tért vissza a „Kolonkára”, de Iva helyett két fegyveres rendőr várta az ajtó mögött.
Mi történt közben? Miután Iva szállását felajánlotta látogatójának, elment ebédelni barátjához, Dlaskhoz. Neki megemlítette a váratlan látogatást. Dlask tudta, hogy az illető emigrált. Iva megkérte barátját, ne látogassa meg aznap este, mivel Miroslav valószínűleg ott tölti az éjszakát. Valamivel később Dlask elmondta a hírt Milan Kunderának, aki elment a rendőrségre. A 624/1950-es sz. rendőrségi jelentésből nyilvánvaló, ki a felelős Dvořáček letartóztatásáért. „Ma 16.00 óra körül egy diák, Milan Kundera, született 1929. 4. 1-jén Brünnben (…), jelentkezett (…), hogy egy diák, Iva Militká (…) azt mondta egy Dlask nevű diáknak, (…), hogy aznap találkozott egy bizonyos ismerősével, Miroslav Dvořáčekkel a prágai Klárovban. Az említett Dvořáček láthatóan egy csomagot bízott rá, mondván, délután eljön érte.“
Ivának emiatt mindig bűntudata volt. Az érzés, amivel ezután együtt kellett élnie, rettenetes volt.
Tisztázatlan, mi késztette Kunderát a feljelentésre. Milyen indítéka lehetett, hogy bemártson egy számára teljesen ismeretlen személyt. Pedig tudatában kellett lennie a következményekkel. Ugyanazon a napon, amikor a feljelentést megtette, a kommunista párt Rudé Právo (Vörös Jog) című lapjában megjelent egy cikk az amerikai nagykövetség két fiatal cseh alkalmazottjáról, akiket tizennyolc és tizenöt év kényszermunkára ítéltek.
Kundera akkor még meggyőződéses kommunista volt, így lehetséges, pusztán ideológiai okokból döntött úgy, hogy tönkretesz egy életet. Pedig meglehetősen kritikus kommunista volt, és távolról sem fogadott el mindent, ami a társadalomban zajlott. Nem tartozott a véresszájúak közé sem.
Személyes indítékok álltak a háttérben? Dlask féltékeny lett volna barátnője és leendő felesége antikommunista látogatójára, és Kunderát kérte meg, hogy segítsen megszabadulni tőle? De ezt Dlask is megtehette volna.
Korábban történt, hogy 1949-ben Jaroslav Dewetter levelet küldött Kunderának, amelyben kritizált egy magas pozícióban lévő kommunista tisztviselőt. Kundera hasonlóképpen válaszolt. A titkosrendőrség azonban mindkét levelet elfogta.
A feljelentés célja lett volna jóvátenni a párt elleni vétségét? A levéltár nem ad választ erre a kérdésre. Egyedül Kundera tudta azt, de megtartotta magának.
Ami az levéltárból és a szemtanúk beszámolóiból rekonstruálható, az Kundera tettének következménye. A rendszer a legszigorúbb büntetéssel sújtotta azokat a futárokat, akiknek volt bátorságuk részt venni a kommunistaellenes ellenállásban. Az 1948 és 1956 közötti időszakban az állambiztonság mintegy 500 futárt tartóztatott le. A büntetés általában tizenkét évtől élethosszig terjedt. Több mint húsz futárt kivégeztek.
Letartóztatását követően Miroslav Dvořáček a szokásos kihallgatásokon ment keresztül. A katonai kémelhárítás megörökölte az egykori Gestapo kínzókamráit, ahol a politikai ellenfeleket „méltó“ elődeikhez hasonló módszerekkel hallgatták ki.
A biztonsági szervek levéltárában őrzött kihallgatási jegyzőkönyvek meggyőző bizonyítékai Dvořáček azon erőfeszítésének, hogy megvédje azokat az embereket, akik segítettek neki. Bár úgy gondolta, hogy Iva Militká elárulta, soha nem említette, hogyan segítették a szüleivel együtt a szökését. 1950 szeptemberében Dvořáčeket dezertálásért, kémkedésért és hazaárulásért ítélték el. Az államügyész halálos ítélet kiszabását kérte. Végül 22 év kényszermunkára, 10 000 korona pénzbüntetésre, vagyonának elkobzására és tíz évre állampolgári jogainak elvesztésére ítélték.
Vesszőfutása tovább tartott. Abban az időben, amikor az A0-3016 számú fogoly az uránbányákban dolgozott rongyos börtönruhájában, az őt feljelentő személy tekintélyes karriert futott be. Szinte ismeretlen diákként indult, a szebb holnapok építéséért folytatott erőfeszítései nyomán tekintélyes szocialista költővé vált. A fiatal kommunisták nemzedéke merész reformernek tartotta. A filmakadémia népszerű előadója és az Írószövetség vezetőségének tagja lett.
1954 körül Kundera még „látta a fényt”, de miután visszatért a Szovjetunióból, megváltoztatta véleményét. Úgy látta, az októberi forradalom a 20. század talán legnagyobb bűncselekménye volt. Nemzedékének számos tagjához hasonlóan később ő is hátat fordított a bolsevizmusnak. Az 1960-as években kiemelkedő reformszemléletű értelmiségivé érett.
Dvořáček majdnem tizennégy év börtön után 1963 végén szabadult. A könyvesboltok pultjára ekkor Milan Kundera Nevetséges szerelmek (Směšné lásky) c. novellagyűjteménye került, amelyről akkoriban az egész cseh kulturális élet heves vitát folytatott.
Iva Militkának soha nem sikerült megszabadulnia a bűntudattól. Csak hosszas habozás után egyezett bele, hogy elmeséli élettörténetét. Férje, Miroslav Dlask nem adott neki magyarázatot a történtekre. Az 1990-es években halt meg. Miroslav Dvořáček két héttel az 1968. augusztus 21-i szovjet invázió után Nyugatra emigrált, hogy soha többé ne térjen haza. Az 1970-es évek közepe óta Svédországban élt. Két hónappal az első kapcsolatfelvétel után agyvérzést kapott, és továbbra is azt hitte, Iva Militká árulta el.
Kundera szerencséjére a korábbi feljelentés elkerülte a titkosrendőrség figyelmét, így emiatt soha nem próbálták megzsarolni.
Ennek a történetnek életben maradt szereplői közül egyik sem sejtette, Kundera milyen tragikusan avatkozott be a sorsukba. Ő hallgatott homályos múltjáról. Nem reagált az interjúkérésre. Így továbbra is rejtély, miért döntött úgy, hogy elmegy a rendőrségre, és feljelent egy számára teljesen ismeretlen személyt.
Ez a történet új megvilágításba helyezi a most elhuny író életművét. Nem könnyű teher, amit hét évtizeden keresztül hordozott.
Felhasznált irodalom:
Respekt 2008. 10. 03.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
