Az elmúlt hét borzalmainak emberi lelkeket és értelmet rengető óráiban nemcsak a CNN és a BBC képernyőjét figyeltem, hanem mindenekelőtt a Biblia üzeneteit. Mégpedig abban a „letétben”, rendben, amit a herrnhutiak Losungja kínál. A túszejtő, életpusztító akciózásban Isten különös gondviselése is kirajzolódott lelki szemeim előtt a 293 év óta megjelenő német bibliaolvasó kalauz Igéin, imáin és több női szerzőjének sorain keresztül. Ki tudta másfél éve, a Losung összeállításakor, milyen embertelen hét fog félelemárnyékokat vetni nemcsak Közel-Keletre, de az egész világra?
A túszul nem ejthető isteni gondviselés egészen más időszámítása, dimenziója, előrelátása, titokzatosan programozott lelkigondozása az, amire elsőként rácsodálkozom. Csak Istenünk, a Jézus Krisztusban sorsmélységeinket látó és a világtörténelmet apokaliptikus kataklizmákon át céljához vezető Atya Isten tud ennyire előre gondoskodni a nem várt eseményekkel szembeni lelki kapaszkodókról.
Ő nem siet, nem késik, éppen időben érkezik, amikor a legnagyobb szükség van rá.
Ez még akkor is így van, ha a brutális gyermek- és felnőttmészárlásban tragikusan érintettek, az eredeti és átörökített bűn, bűnkésztetés nyomán, a túszul ejtett létezés áldozatai ezt most abszolút nem látják. Ellenkezőleg, így kiáltanak: Hol van Isten, amikor ezek a borzalmak megtörténnek?
Isten köztünk, bennünk, túszul nem ejthető módon
Bár minduntalan megpróbálják. Az emberi történelem az Isten túszul ejtési kísérleteinek szomorújátéka is. Hogy is indult? Az igazi emberi szabadság tágassága érdekében a Teremtő beletervezte világba a gonoszt. Mert Ő nem tirannosz, diktátor, egyeduralkodó, önkényúr, hanem szabadságot teremtő, szabadságtisztelő Isten. Ezért belekódolta önmaga ellenében a teremtésbe a rosszat is, amit az édenkerti kígyó létezésével fejez ki a Biblia.
Szólt bár az atyai figyelmeztetés arról, hogy a kert közepén lévő életfának és mindentudásnak a fájáról ne egyék Ádám és Éva, az első emberpár, a kígyó ravasz csábítására megtette a sorsdöntő szakítást. Az Isten-szakítást. Az Ő tiltásának a megszegésével.
A lavinát aztán nem lehetett megállítani. Kain testvérgyilkossága, az irigység világtörténete beindult. Egyben Isten foglyul ejtésének az önámító története. A Fiúban még egyszer emberiségmentő céllal felragyogó igazi szabadságra a Szabadító elleni összeesküvéssel, megölésével válaszoltak.
Aztán a túszul ejtések lavinájával: amikor nevéből csak káromlások piszka lett, meg egyházi, nem egyházi filozófiák sápadt, élettelen istenfogalmává degradálták. Majd a francia szellemi és valóságos forradalomban a teremtés csúcsára, s aztán a kificamított emberlét piramisának csúcsára Őhelyette az észt ültették.
És a történet önjáró szellemi görgetegként, sárlavinaként zúdult rá az emberiségre a nietzschei halott Isten fogalma, amit nagyobb szégyenére a teológia is elkezdett repetálni.
S mi következett? Jött Isten ateista túszul ejtése, teljes likvidálásának nagy történelmi kísérlete, a történelmi materializmus, kommunizmus és az ateizmus. Csak arra nem jöttek rá időben, hogy az élő Istent nem lehet kiűzni az Általa teremtett LÉTből, foglyul vagy túszul ejteni, mindössze a Róla alkotott (holt) emberi fogalmakat, eszmei, filozófiai és olykor téveszmés egyházi-teológiai önhitt kritikákat tolták Elébe. Az élő Isten nem ejthető túszul. EZ LÉTIGAZSÁG, AXIÓMA.
Ő maga nem a létezésben a múlandóság, hanem a létteremtő, a létesítő, a létrehívó és létrehozó, aki mindig több a teremtés kozmikus részleteinek összességénél. Nem Ő van benne mindenben, hanem a mindenség van Őbenne. Ennek a kardinálisan más szemléletnek, a hit élő világszemléletének a mindenkori többlete Isten. És az Ő megtapasztalása még embertelen viszonyok között is lehetséges. Andrew Brunsont ez késztette Az Isten túszejtése című könyv megírására. Mert vannak jelzések az ég alatt, amelyekre minden drámai brutalitás közepette fel kell figyelnünk. Ilyenek az említett Losung imái, Igéi és női szerzőinek üzenetei. Figyeljünk csak!
Egy hét Szentlélek-mérlege – javunkra billen -e?
Amikor október 7-én, szombaton – micsoda időzítés a sabbat napjára, micsoda blaszfémia! – megtörtént mindaz a barbárság, lelki kalauzunkban 60 nyelven ezt olvastuk: Jézus Simon Péternek mondja, hogy a Sátán, az Isten nevét puszta szóvá degradálni akaró nagymester, „kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, DE ÉN KÖNYÖRÖGTEM ÉRTED” (Luk 22,31-32). Jézus – érted!
Ezen a napon Liselotte Corbach-nak, a vallási és gyülekezeti pedagógia előfutárának imájában ez áll: „Uram, hadd lebegjen mindig szemünk előtt a Te igazságod. Engedd, hogy mély csendünkben próbáljuk megérteni tervedet”.
Két nap múlva, hétfőn már a Példabeszédek Igéje szólt: „Az igazság megment a haláltól” (Példabeszédek 10,2). A végsőtől, az öröktől bizonyosan. Kedden pedig Maria Luise Thurmair osztrák teológusnő, költő imája támogatta a döbbenetekben elaléló lelkeket: „Állj azok mellé, Uram, akik Rád támaszkodnak, bármily elhagyatottságban legyenek is”. Október 11-én, szerdán az ószövetségi Ige ragadta meg az Istenre figyelő szíveket, mert nem huny ki a remény: „Erős vára vagy a nincstelennek, erős vára a szegénynek a nyomorúságban, oltalom a zivatarban, árnyék a hőségben – mert a hatalmaskodók dühe olyan, mint a kőfalra zúduló zivatar, mint hőség a szikkadt földön. De te megalázod a harsány bitorlókat” (Ézsaiás 25,4-5).
Kathrin Oxen, a kortárs német református teológusnő így fűzi tovább az igei üzenetet a szavakba öntött bizalom, az ima csendjében: „Te különösen közel vagy azokhoz, Istenünk, akik megalázottak, viharvertek, akik egyetlen emberséges szóba is vágynak megkapaszkodni. Hadd hulljanak bele élő, éltető atyai kezedbe!”.
Pénteken, október 13-án Dániel könyvének Igéi szólnak a Felségesről: „Senki sem foghatja le a kezét, és senki sem mondhatja neki: Mit csinálsz?”. (Dán 4,32). Az anglikán kortárs teológusnő, költő, Janet Morley így fohászkodik szíve nyelvezetének minden nyelven felüli áhítatával: „Ó ISTENEM, AKINEK HATALMÁT NEM FOGHATJUK FEL, ŐRIZZ MEG ATTÓL, HOGY TÖBBET AKARJUNK TUDNI, MINT AMIT ELHORDOZHATUNK. MÍGLEN EGYKORON TENÁLAD, JÉZUS KRISZTUS FÉLELEM NÉLKÜL ÉS TISZTÁN, VILÁGOSAN MINDENT MEGÉRTÜNK”.
Minden mai borzalomban, személyes veszteségben és fájdalomban mondjuk el az idézett imával: Őrizz meg attól, hogy többet akarjunk tudni, mint amit elhordozhatunk.
Nemrég a 97 éves, világszere ismert református teológus, Jürgen Moltmann dedikáltan megküldte hívő élete hattyúdalának szánt könyvét, melynek életüzenete ez: MINDEN VÉGBEN EGY MÉG NAGYOBB, MEG NEM SEJTETT KEZDET REJTEZIK. Olyan, amit az ember szíve meg sem gondolt, de amit Isten készített az Őt szeretőknek. Kicsinyek és idősek, férfiak és nők, mai és holnapi áldozatok, civilek és katonák, túlélők számára!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
