Az 1849. évi tavaszi hadjárat a magyar hadtörténelem egyik legszebb fejezete. A honvédsereg rövid idő alatt, valóságos ütközetmenetben tette meg útját a Tiszától Komárom erődjéig, maga előtt űzve a császári-királyi hadsereget. Hatvan, Tápióbicske, Isaszeg, Vác, Nagysalló, Kéménd után, 1849. április 22-én a magyar felmentő sereg észak felől feltörte a Komárom köré vont ostromzárat.
A nagysallói diadalt követően Klapka György vezérőrnagy I. és Damjanich János vezérőrnagy III. hadteste megindult Komárom felé. Ugyanezen a napon a báró Ludwig von Welden táborszernagy, miután a budai vár őrseregét megerősítette, elrendelte Pest kiürítését és csapatai számára gyülekezési helyként Pozsonyt jelölte meg. Április 21-én a császári fősereg megindult a Duna jobb partján a nyugati határ felé, azonban báró Josip Jelačić táborszernagy más parancsot kapott: a császári-királyi I. hadtesttel a Délvidékre kellett levonulnia.
Április 22-én Klapka és Damjanich hadteste elérte Komáromot és felszámolta az erősség északi zárolását. A védők e napon sikeres kitörést hajtottak végre a Nádor-vonalból.
A zádorfalvi és lenkei Lenkey János vezérőrnagy parancsnoksága alatt álló – négy zászlóaljból, két huszársvadronból és egy ütegből álló – különítmény a Csallóközben álló Anton von Sossai vezérőrnagy vezette dandárt egész Nyárasdig szorította vissza, amelynek során a császáriak vesztesége 50 katona és 30 ló volt.
Habár a „tábori nyomorúság” meglátszott a beérkezett honvédeken, másnap „(…) volt az érdemrendek kiosztása a Nádor-vonal erődítményében. A hivatalos publicálás ugyancsak később, máj. 8-áról keltezett rendelettel tétetett közzé s hogy a paritás a rivalis 2 zászlóalj között meg legyen, egyszerre diszíttettek fel többen a 3-ik és 9-ik zászlóaljból az áprili hadjáratban magukat kitüntetett tisztek közül a harmadik osztályú katonai érdemjellel.
A 3-ik zászlóaljból feldíszíttettek: [gattáji] Gorove Antal százados, [kisjolsvai] Szabó János, Gergely[i] János, Jankó Mihály főhadnagyok, Farkas Mihály, [szamosújlaki] Szikszai [Helyesen: Szikszay] Lajos, Szathmári András [Helyesen: Szathmáry Andor] és [albisi] Elekes István hadnagyok. Maga Görgei [Artúr vezérőrnagy] tűzte fel az érdemrendet az érdemesítettek mellére. Díszben volt felállítva úgy a 3-ik, mint a 9-ik zászlóalj. Görgei, ki még ápril 22-én ide tette át főhadiszállását, a tábornoki s törzstiszti kar kíséretében jelent meg az arczvonal előtt, a kitüntetett tiszteket kiléptette s az összes hadcsapatok tisztelgése között tűzte fel mindegyiknek mellére az érdemrendet. S a tábori lelkésznek a csapatokhoz intézett lelkes beszéde zárta be a magasztos ünnepélyt.” – jegyezte fel Hegyesi Márton, a szegedi 3. fehértollas honvédzászlóalj történetírója.
A kassai 9. vörössipkás zászlóalj történetében is olvashatunk a fenti eseményről: „(…)
kivonult a 9-ik honvédzászlóalj teljes díszben és Damjanich tábornok tűzte fel személyesen azoknak mellére a III. osztályú érdemjelet, kik a lázadó szerbek elleni harcokban kitűntek;
részesültek pedig ezen ki tüntetésben a következő zászlóaljbeli tisztek: [szlavniczai] Sándor Kálmán őrnagy és zászlóalj parancsnok; továbbá Fülhegyi Henrik, Reider Péter, [nagysennyei és tárkányi] Majos Dániel századosok; [kispéczi] Balog[h] István, [csicseri] Csicseri Gusztáv [Helyesen: Csicsery Ágoston], [czikóházi] Czikó Boldizsár, [fáji] Fáy János, Cechini [Helyesen: Cichini] József és [felsőkubini] Meskó Gyula főhadnagyok; végül Keresztesy Károly és [soóki] Tóth Lajos hadnagyok.”
Gróf Leiningen-Westerburg Károly ezredes – később vezérőrnagy és az aradi tizenhárom egyike – rövid napi jegyzeteiben említést tett a ceremóniáról: „Április 23. A rendjelek ünnepi kiosztása. Görgey negyedszer is méltónak nyilvánít engem a rendjelre. Javasolja, hogy a II. osztályát kapjam. Hiba, hogy közlegények nem részesülnek benne.”
Ezen a napon vette hírét Görgei, hogy báró Ludwig von Wohlgemuth altábornagy – aki a Vág mögé húzódott megtépázott tartalékhadtestével – Érsekújvár felé tart, ezért hadserege hátának biztosítására Perbete felé rendelte a VII. hadtestet. Balthasar von Simunich altábornagy, a császári ostromsereg főparancsnoka számolt azon lehetőséggel, hogy a déli ostromzárat is felsodrítják a magyarok, így sürgős tüzérségi és lovassági erősítést kért.
Az április 23-i események érdekes részleteit rögzítette visszaemlékezésében Szinnyei József – a komáromi 204. honvédzászlóalj későbbi főhadnagya –, a komáromi események hű krónikása: „Reggel 4 órára kiálltunk a Duna szigeti előőrsre; igen szép idő volt; helyünk a régi gőzhajó kiállásnál. Hidunkat folyvást készítik, de sokat is bombáz reá a német, hihetőleg abban látja vesztét. Ma délután nagy expeditió volt, 5 zászlóalj gyalogság, négy század lovasság és körülbelül 12 ágyú ment a Sárkány majorhoz; rémítő szél volt, az ágyúszó alig hallatszott csak a füstje látszott; egyszerre csak hozzák a chevauxlegers-foglyokat, gyalogokat még egy tüzért, összesen 19-et még lovakat is; később a mieink is, akik kimentek, visszajöttek. Ezen expeditió eredménye volt, hogy az ellenség, számos sebesültjeivel együtt, készen állott hídján átvonult, miután a mieink tüzet nem állhatta ki, jóllehet neki is volt 9 nagyobbféle ágyúja s a monostori ágyúk is segítségükre voltak; a hidat maga után lerontotta A mi veszteségünk egy halott Hunyadi huszár és négy sebesült. A mieink a csillagsáncból folyvást erősen tüzeltek az országút felé, az ellen csak olykor-olykor viszonyozta. Csallóközből is hallatszottak messzebbről ágyúlövések. Éjjel az ellen roppantul bombázta hidunkat, hihetőleg a munkásokat akarta zavarni, pedig senki se dolgozott ottan; egyszerre hatot is eresztett.”
Miután korábban a császári ostromtüzérség elsüllyesztette a komáromi hajóhidat, Görgei fenyőszálfákból rögtönzött tutajhidat építtetett, mindössze három nap alatt. „Első rendű folyamon, ellenséges ágyútüzben, polgári ácsok által elkészitve, példátlan eset a hadi történelemben.”
Április 25-én éjfél előtt az I. és a III. hadtest, valamint a komáromi VIII. hadtest egyes alakulatai átkeltek e talphídon a Duna jobb partjára és hamarosan kezdetét vette az első komáromi csata, ahol újabb győzelmet arattak a honvédek.
Babucs Zoltán
hadtörténész
