Átzeng a teljes Biblián Isten felszólítása és hívása: „Ha ti teljes szívetekből megtértek az Úrhoz…” (1Sám 7,3), akkor boldogultok, akkor lesz az életetek a helyén. Ennek a több ezredéves felszólításnak mégsem tudtak maradéktalanul eleget tenni Izrael fiai sem, ezért szólította megtérésre Keresztelő János a viperák fajzatait, az elvesző nemzedéket nagyon keményen:„Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Máté 3,2).
Jézus egész szolgálata alatt sürgette a személyes sorsok helyes irányba fordulását, a megtérést, a megfordulást az addigiakkal szemben. Mégis minden csaknem maradt a régiben. A „csaknem” kivétele az egyház, a hitvallók Krisztus-közössége, ahol a vámszedő Mátéból, a parázna nőkből megtisztult, megújult életek születtek a Szentlélek munkája által.
A Lélek műveként minden, de minden átrendeződött bennük: életük szélfútta levélsorsából Krisztus-szabású, Krisztus-szabályú és általa szabályozott tengelyes élet lett, hatalmas mennyei hajtóerővel, energiával.
Az addigi „hiánykultúra”, a Krisztustalanság, a csak mélyre húzó törvényszegés sorstalanságából megtalált és másokat is megtaláló, tengelyes, tartásos, a kereszt élettengelyével megtámogatott boldoguló, boldogító, üdvözülő élet lett. Hiány-kultúrából Lélek-kultúra. A fogyasztás, a vegetálás, az önemésztés halálkultúrájából másokat éltető, segítő, támogató életkultúra lett.
Ami nemcsak egyéni szinten, hanem közösségi szinten, az egyház egyre növekvő népe által oikodomikus, házépítő, hazaépítő, templomépítő, szeretetkultúra építő nagy zarándokcsapat nőtt ki. Ők megértették a megtérés lényegét, s eljutottak a közösségépítés nagy művének kis életükkel is történő továbbépítéséig, a planetáris architektúráig, aminek vezérigéje ma is megáll: „Az igazságosság felmagasztalja a népet, a bűn pedig gyalázatukra van a népeknek” (Péld 14,34).
A legeredetibb protestáns ünnep a nemzetek Isten általi felemeléséért
1532-ben már több német tartományban bevezették ezt a napot, aminek kijelölt helye volt és maradt az egyházi naptárban. Mindig szerdán tartották, az egyházi év utolsó vasárnapja, az örökkévalóság vasárnapja előtti szerdán. 1852-ben az eisenachi Protestáns Egyházi Konferencia határozta meg és rögzítette törvénybe ezt a napot. Sokáig hivatalos munkaszüneti ünnep volt, de 1995-ben feloldották ezt, egyedül az akkori NDK Szászországában maradt meg. Ma sok protestáns, evangélikus, református, egyesült egyház tartja az ünnepet Németországban, Svájcban, Ausztriában és más országokban is.
1619-ben Erdélyben a protestáns rendek a gyulafehérvári országgyűlés januári ülésszakán szólították fel Bethlen Gábor nagyságos fejedelmet, hogy tartson személyesen és a nép számára is egy megtérési és bűnbánati imanapot.
És ő jó lélekkel engedett a kérésnek, hiszen akkorra már közel harmincszor olvasta el a Bibliát, és tudta, mit jelent Izrael történetében, Jézus életében és a keresztyénségben a megtérés, a képmutatás nélküli Krisztus-követés. Azzal is tisztában volt, hogy az igazságosság felemeli a népet, a tisztázatlan, feldolgozatlan egyéni és közbűnök pedig gyalázatára lehetnek a nemzetnek. Olyan morális, erkölcsi válságot okozva, ami az emberekből nem a krisztusi, hanem a sátáni vonásokat hozza felszínre. A hiánykultúra helyett az életkultúra, a transzszilvániai hívő magyar nemzeti kultúra emelése mellett tette le ő és valamennyi erdélyi fejedelem a voksát.
Kezdetekben minden komoly nemzeti próbatétel előtt kihirdették a megtérés és imanap megtartását. Kiváltképpen a harmincéves vallásháború idején, amikor vallási, felekezeti megbékéléséért kellett imádkozni, s megtérést kellett elérni az „én igazságom, a te igazságod” Krisztustalan különbségtételtől szétszaggatott Európában.
Ebből a szempontból, a békekönyörgés fontosságával ez a protestáns ünnepnap ma kiváltképpen aktuális. Bárcsak sok helyen felismernék és elismernék ezt!
Kezdettől fogva közösségi, publikus ünnep volt, amelyben nem annyira az ünnepre, hanem a konkrét jó cselekvésre esett a hangsúly: a Térjetek meg!-re. A különféle tartományokban az egész népességet hívták megtérésre és közimára, kivált nagy járványok, háborúk idején.
Hogyan gyakorolták – gyakoroljuk?
Lélegzetvételnyi szünettel a megszokások folyamatában és folyamában, Isten előtt elcsendesedve, számot vetve önmagunk dolgairól, értékeinkről, törekvéseinkről, terveinkről, a mindennapi lelki analfabétizmusaink, háborús indulataink teremtette szubjektív fronthelyzetekről is.
Ugyan így a krisztusi szeretetparancsolatot is szembesítve dolgainkkal: mit és hogyan tettem jót vagy rosszat felebarátommal? Legfőképpen mérlegre téve személyes Isten-kapcsolatunkat, hitünket, annak élő, félholt vagy teljesen gyakorlati tétlenségbe, hitkómába fordult állapotáról. Hazugság, szépítgetés nélkül. Minden pszichoanalízist megelőzően coramDeo, Isten színe előtti önvizsgálattal. Templomban vagy otthoni csendességben. Egy nagy lelki, mély lélegzetvétellel és lélegzetvételért.
Rainer Maria Rilke, a múlt századelő világszerte kiemelkedő költő-filozófusa szerint: „Ha úgy érzed, szegényesek és szürkék a hétköznapjaid, ne a körülményekre panaszkodj. Magadra panaszkodj, mivel nem vagy képes eléggé arra, hogy a hétköznapi kincseket, gazdagságot felfedezd, meglásd, észrevedd”. Szerinte a megtérés és imanap belső látásjavítás, látásfrissítés.
De ez lelki folyamat: letörölni a belső ablakokról minden piszkot, mások és önmagunk piszkos kézlenyomatát, szó szerint és jelképesen is.
És egy hatalmas saltomortaleval, halált megelőző nagy belső ugrással vonzás és vonzódási zónánk átprogramozását jelenti ez. Ha már kicsit javítunk foltlátásunkon, s átlátunk a belső üvegfalakon, akkor észrevesszük a lényeget, a megtérő élet új lehetőségét és csodáját, amit Jézus így fejezett ki: „Ha felemeltetem a földről, mindeneket magamhoz vonzok” (János 12,32). Ez a lényeg. Nem maradni többé a bűnök néprontó, igazságelfedő gravitációjában. Nem a Diabolosz és erőinek vonzásában vesztegelni tovább, hanem a mindeneket magához vonzó Krisztus felemelő vonzásába átlépve, érezni, átélni, megélni és továbbadni az életkultúra igazi hatóerejét: Krisztus életének, értékrendjének, tisztaságának, szentségének, igényességének és végtelen nyitottságának az ellenállhatatlan vonzását. Krisztushoz vonzott, Őhozzá vonzó, az életkultúrát éltető, áldott megtérés- és imanapot minden protestánsnak szerte a Kárpát-medencében és a planetáris architektúrában, jövőőrző építkezésben! Segítsen ebben tisztuló önlátással, önismerettel, Krisztus-vonzásban kapott üzenetekkel Martin Gutl imaintése:
„Ma még beszélünk egymással. Visszatérhetünk még egymáshoz, hogy újra kezdjük a beszélgetést. Holnap lehet valaki már közülünk halott, süket, vak, béna lesz. Ma még visszatérhetünk egymáshoz, még egyszer meghallgathatjuk egymást. Megbocsáthatunk, legyőzhetjük az ellentéteket, mások megítélésével felhagyhatunk. Ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt!”
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
