Ezt Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter jelentette be mai sajtótájékoztatóján. Jana Maškarová Ľubomír Solákot váltja, aki a szepesújfalui gimnáziumban történt támadás után mondott le. Solák 2023. november közepe óta állt a rendőrség élén.
A belügyminiszter tájékoztatása szerint Maškarová hétfő óta (január 27.) vezeti a rendőrséget. Mint mondta, a minisztérium és a rendőrség számos kihívással szembesül, mint például az illegális migráció elleni küzdelem, az állambiztonság, valamint a rendőrség személyi állományának stabilizálása.
Az új rendőrfőnök kijelentette, hogy megpróbálja majd a fiatalok számára vonzóvá tenni a testületet, a rendőri pályát.
Hivatali ideje alatt vonzóbb fizetési feltételeket is szeretne teremteni, jobb fizikai és egészségügyi feltételeket szeretne biztosítani a rendőrök számára, és segíteni szeretné őket a lakhatásuk megoldásában.
Hozzátette, megpróbálja majd növelni a rendőrségbe vetett közbizalmat is.
SZE/TASR/Felvidék.ma