A rimaszombati járásbeli Nagybalogon húsz évvel ezelőtt állítottak emléket a málenkij robotra elhurcoltak és a 20. század áldozatainak a tiszteletére. Azóta minden esztendőben megemlékeznek a borzalmakról, melyek nyolcvan esztendeje történtek.
1945. január 18-án volt a borzalmak szovjet földjére indulás napja, visszaemlékezések szerint rendkívül zord idő volt, s mindent hó fedett.
Nagybalogról 136, Uzapanyitról 15 főt választottak ki.
Alkonyatra értek Bátkába, a csendőrség épületében éjszakáztak, az oroszok őrséget álltak. A Balog-patak után a Sajó-mentén folytatták a gyalogmenetet. Abafala községből további 65 erős, munkaképes személyt, közöttük jelentős számban nőket hurcoltak el. Érintett volt még Hubó, Kövecses, Szentkirály, a magyarországi Kelemér és Serényfalva is, ahonnan további száz embert gyűjtöttek össze.
A gömöri foglyokat a Tokaj körzetéből összegyűjtöttekhez csatlakoztatták, összesen 3500 személyt zsúfoltak a vagonokba.
Megemlékezés Nagybalogon (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Azért hurcolták el őket, hogy a magyarságot büntessék
Mostoha körülmények között életek a balogvölgyi illetve gömöri elhurcoltak a szovjet lágerekben. Erről Koós István nyugalmazott pedagógus, a Nagybalogi tragédiák szerzője a könyvben szereplő túlélők elbeszélései alapján számolt be a megemlékezőknek.
Koós István felidézte, a Vörös Hadsereg katonái aknavetőkkel köszöntek be Nagybalogra 1945. január közepén. Szétlőttek néhány lakóházat és megöltek hét embert. Tolmács segítségével kezdődtek meg a tárgyalások. Akkor a falu bírója Tóth Túri János volt, a jegyző Simonffy Ferdinánd, a tanító Kiss Lajos, a falu lelkésze Kulcsár Ferenc. Megfélemlítették az embereket, a kisbírónak ki kellett hirdetnie, hogy minden 16-45 év között férfi és nő gyülekezzen a Majoros-udvarban.
Koós István megemlékezése (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
A nagybalogi fiatalok közül 19, az uzapanyitiak közül 3 nem élte túl a „málenkij robotot”.
A dombaszi bányavidék szénporos földjébe került
Nagybalogról: Molnár Jolán, Bencs Sallai János, Csomós Barna, Fodor Elemér, Gál János, Gyüre János, Ibos Béla, Kresnye Béla, Kresnye Zoltán, Nagy Bálint, Orosz Rezső, Pecsők Andor, Poznán Gyula, Pozor János, Sonkoly János, Szászfali János, Vass András, Végh Pál, Vitárius Béla; Uzapanyitról: Babik Gizella, Fejes József és Kocsik József.
A többiek nehéz körülmények között, éhezve, agyondolgoztatva töltötték az éveket. Három év eltelte után a nőket hazaengedték, a férfiak négy vagy öt évig voltak kénytelenek még maradni.
Megparancsolták hogy a történtekről nem beszélhetnek, különben visszakerülnek. A megélt személyes tragédiák sokszor eltemetett történetek maradtak.
Megemlékezés Nagybalogon (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Az emlékezés koszorúját az emlékműnél elhelyezte az elhurcoltak egyik hozzátartozója Vitkó Egon Ózdról, továbbá Abafala község, Nagybalog község, a Nagybalogi Református Egyházközség, a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete képviselői, s nem utolsósorban a szervezők, a Csemadok Nagybalogi Alapszervezete nevében Pál Csaba helyi elnök és a műsorban közreműködő fiatalok, ifj. Vitárius Gyula és Vincze Kristóf. A műsort a Szivárvány Énekkar biztosította.
Nagyrészt etnikai tisztogatás volt a málenkij robot
A találkozó a helyi iskola éttermében folytatódott, ahol a Bátkából származó Simon Attila történész tartott előadást.
Simon Attila rávilágított azokra a történésekre az erőltetett iparosítással kapcsolatban, amelyekkel azt szeretették volna elérni, hogy a Szovjetunió a világ legerősebb állama legyen. A rabszolga-munkaerő alkalmazásának módszerét választották, elkezdett kialakulni a Gulag-rendszer. Hogy teljesítsék a terveket, előreirányozták, mennyi munkaerőre van szükség, annyi embert tartóztattak le, s ítélet nélkül hurcoltak el. 1937-re már 8 millió ember volt ezekben a táborokban. 1939 után kezdték létrehozni a külföldiek számára a munkatáborokat.
Simon Attila előadása (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Kifejtette, az ittenieket a GUPVI táborokba hurcolták, ami az internáltak és a hadifoglyok tábora volt. Oda vitték a Szovjetunió ellen harcoló országok foglyait. A hadifoglyokat kiegészítették a civil lakossággal is. Az egyik neves kutató azt mondta, hogy ezek voltak a külföldiek Gulagjai.
A II. világháború a Szovjetunióban 25 millió áldozatot követelt, a szovjet munkaképes lakosság 60%-át. Csak az ország európai részén a németek által leromboltak 1700 várost, 70 ezer falut, több mint 6 millió épületet égettek fel, 25 millió ember maradt fedél nélkül. Saját erejükből ezt nem tudták újjáépíteni.
„Nem meghalni hurcolták el az embereket. Az emberek munkaerejére volt szükségük. Ezért aki beteg volt, azt hazaengedték, de akin volt még egy kis izom, azt ott tartották az utolsó pillanatig. A legkevesebb beruházással a legtöbbet akarták kisajtolni ezekből az emberekből” – magyarázta Simon Attila.
Mindeközben Csehszlovákia tisztán szláv nemzetállamot akart építeni, s ehhez kitűnő szövetségesre talált a Szovjetunióban.
Megemlékezés Nagybalogon (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Beneš már 1943-ban egyezményt kötött Moszkvában, hogy követni fogja a szovjet külpolitikát. Sztálin meg akarta szerezni a Kárpátok gerincét, internálták a kárpátaljai magyarokat, s ugyanezt a folyamatot folytatták a Bodrogközben és az Ung-vidéken is, ahol mind az 51 magyar faluból elvitték a munkaképes férfiakat az ún. „háromnapos kis munkára”, összesen mintegy 2500 főt.
„Keleten kívül, Kassa után az összeszedés már rendszertelenné vált. Szepsiről még kb. 600 főt hurcoltak el, s aztán a harmadik ilyen érintett térség itt van Gömörben, a legtöbbet az akkori Vámosbalogról vittek el, de hogy miért pont innen, arra még nem tudjuk a pontos választ. Ez az orosz logika nehezen érthető” – tette hozzá Simon Attila.
Elérhetővé válnak a lágerban vezetett iratok
Lehotai Aladár uzapanyiti helytörténész, aki szintén jelen volt a megemlékezésen, s többször is tartott már Nagybalogon előadást és több évtizedes kutatásai alapján megírta a Málenkij robot – Gömöriek a szovjet lágerekben című könyvet, a minap közösségi oldalán emlékezett meg a 80 éve történtekről.
Mint írja, 1945. január 31-én vagonírozták be Miskolcon a kényszermunkára elhurcolt lakosokat, majd 17 napi utazás következett, míg elérték Donbasz bányavidékét, ahol több hónapon és éven át tartott szenvedésük.
„Ez a szerelvény vitte a Donyec medencébe az Uzapanyitról elhurcolt 15 személyt, köztük két 16 éves lányt is. A nők 3, a férfiak 5 éven át dolgoztak szénbányákban. Hárman nem tértek vissza. Babik Gizella és Fejes József a nélkülözés miatt hunytak el a lágerban 1947-ben. Kocsik Józsefnek ,,nyoma veszett”. Szülei még hosszú évekig hazavárták, de végül kénytelenek voltak beletörődni a keserű valóságba. Csak a közelmúltban sikerült tisztázni, miként alakult a sorsa, miután elérhetővé váltak a lágerben róla vezetett iratok. Ezek szerint Kocsik József 1945. február 17-től az 1207. számú, Delta nevű munkatábor rabja volt. Innen 1947. október végén sikerült megszöknie és hazafelé haladt Zaporozsje városáig – 350 km. November 5-én a város közelében elfogták. A közeli 1502. sz. munkatáborba került, ahol 2083. sz. rabként dolgoztatták szénbányában. 1947. június 19-én innen is sikerült megszöknie, de már másnap elfogták. Büntetőszázadba került. A nehéz munkát napi 40 dg kenyéradag mellett nem bírta sokáig. 1947. november 3-án elhunyt. Halálának oka hivatalosan harmadfokú disztrófia. A valóságban ez azt jelentette, hogy agyonhajszolva éhen halt. A láger rabtemetője 5. parcellájának 105. számú sírjában lett eltemetve. E területen jelenleg Zaporozsje város Voznyeszenszkoje körzetében, a Szobornij utca közelében levő Fesztivalna tér található” – írta Lehotai Aladár.
Megemlékezés Nagybalogon (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Nagybalogon az összejövetel szeretetvendégséggel és baráti beszélgetéssel ért véget, hogy az egy emberöltővel ezelőtt történtek ne maradjanak titokban, hogy soha többé ne fordulhasson ilyen elő.
A szovjet táborokat összesen hat-nyolcszáz ezer magyar járta meg, nagy részük hadifogságba esett katona volt, de köztük voltak az ártatlan civilek is. Oroszország elkezdte kiadni a nyilvántartásokat, mintegy 70 ezer kartoték, több dokumentum vált az interneten nyilvánossá. Talán pár év múlva pontos névsorok is lesznek.
(Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
