A Felvidék déli régiójának legnagyobb temploma, a szőgyéni Nagyboldogasszony-templom ismét otthont adott annak a rendezvénynek, melyet évről évre a Szőgyén Öröksége Társulás szervez, ft. Farkas Zsolt fővédnökségével, Nyitott Templomok Napja címen. A rendezvénysorozat mottója Mécs László ismert versének címe, a „Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!” volt.
A nyolcadik alkalommal megrendezett, egész napon át tartó programsorozat folyamán megnyílt a Mécs László életét és munkásságát felölelő kiállítás, melyet Kovács Ágnes, a gödöllői Premontrei Apátság levéltárosa mutatott be. A megnyitóban Smidt Tamara, a párkányi Liszt Ferenc Alapiskola növendéke énekelt, majd elhangzott Mécs László vers is, Berényi Kornélia tolmácsolásában.
A kiállítások sorában Sulyok Teréz, a testvérvárosi Tatáról érkezett festőművész szakrális munkáiból hozott ízelítőt. Sor került a gyermekrajzpályázat munkáinak kiállítására és kiértékelésére, valamint arra a helytörténeti kiállításra, mely a községből származó, és az egyházban szolgáló személyek adatait mutatta be 1291-től napjainkig.
- A meghívott vendégekkel (Fotó: Berényi Kornélia)
- Földi-Kovács Andrea tanúságtétele (Fotó: Berényi Kornélia)
- Sulyok Teréz tatai festőművész kiállítása (Fotó: Berényi Kornélia)
- Mécs László kiállítás (Fotó: Berényi Kornélia)
A Táncsis Mihály-díjas magyar újságíró, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumának tagja, Földi-Kovács Andrea tanúságtételére sokan érkeztek a szűkebb és tágabb régióból és az anyaországból.
A konzervatív értékeket és az Istenhez való kapcsolódás jelentőségét közvetítő tanúságtételt az ünnepi szentmise követte Zsolt atya celebrálásával, és a fűri székhelyű Schola Sancta Ceacilia kórus szolgálatával.
A délutáni programban fellépett a Szőlővirág Népdalkör, majd szerepeltek a helyi óvodások ballagó növendékei és a hittanos csoport tagjai. Nekik Lőrincz Sarolta Aranka hozta el saját meséjét, mikor az énekkel tarkított történetbe bevonta a gyerekeket is.
A délután folyamán Aranka bemutatta szakrális és értékmentő könyveit, melyek a közelmúltban jelentek meg, így az Ipoly menti hagyományok őrzője, a Szeretetmorzsák és a Palóc nagyanyáink kelengyésládája című munkáiból adott ízelítőt a hallgatóságnak.
- Sulyok Teréz tatai festőművész alkotását ajándékozza Zsolt atyának (Fotó: Berényi Kornélia)
- A Szőlővirág Népdalkör (Fotó: Berényi Kornélia)
- A Schola Sancta Caecilia kórus (Fotó: Berényi Kornélia)
- Farkas Zsolt atya szentbeszédet mond (Fotó: Berényi Kornélia)
A Csongrády Lajos Alapiskola tanulói az „Én, József Attila” című irodalmi összeállítást adták elő, sok szereplővel, nagy sikerrel, Nothart Erika pedagógus vezetésével.
Nágel Dezső helytörténész a Szőgyénben született egyházi személyeket mutatta be vetítéssel egybekötött előadásában.
Heinczinger Miklós, a Liszt Ferenc és Kossuth-díjas zenész, a Misztrál együttes alapítója – a Szőgyénből 1947-ban kitelepített nagypapája nyomában járva érkezett első ízben a községbe, és hozta el a magyar irodalom megzenésített verseit.
A nap végén filmvetítésre került sor, mellyel a közeljövőben boldoggá avatásra váró Bódi Mária Magdolnára emlékeztek, majd gyertyafényes szentségimádással és szentségi áldással fejezte be a napot Farkas Zsolt atya.
- Az Én, József Attila című irodalmi műsor főszereplői (Fotó: Berényi Kornélia)
- Lőrincz Sarolta Aranka mesél (Fotó: Berényi Kornélia)
- Óvodások szereplése (Fotó: Berényi Kornélia)
- Lőrincz Sarolta Aranka könyveinek bemutatása után (Fotó: Berényi Kornélia)
A műsorfolyamban minden korosztály és minden látogató talált olyan programot, ami kielégítette érdeklődését, mely a keresztény-nemzeti kultúra, az irodalom, a képzőművészet és a helytörténet mentén nyújtott szakrális élményt.
Leboc Szabolcs, a társulás elnöke, Berényi Kornélia kultúraszervező és Svajcer Edina elnökségi tag voltak az esemény házigazdái.
A rendezvény támogatói a Bethlen Gábor Alap, Szőgyén Község Önkormányzata, Nyitra Megye Önkormányzata, a Jópásztor Alapítvány, a Szőgyéni Egyházközség, a Mária Légió prezídiuma és magánszemélyek voltak.
BK/Felvidék.ma