Június 15-én, vasárnap, Szentháromság főünnepén mutatott be ünnepi szentmisét XIV. Leó pápa a Szent Péter-bazilikában, a sport világának jubileuma alkalmából. A szertartáson mintegy 3500 hívő – köztük sportolók, sportvezetők és közéleti személyiségek – vett részt, jelen volt többek között Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, valamint Andrea Abodi olasz sportminiszter is. A Szentatya szentbeszédében hangsúlyozta: a sport nem csupán testmozgás, hanem az emberi és keresztény személyiségformálás kiemelkedően fontos eszköze is lehet.
Magyar Kurír és Tőzsér Endre SP fordítása nyomán a Szentatya homíliájából részleteket közlünk.
Isten tánca és öröme: az isteni dinamizmus
XIV. Leó pápa a Példabeszédek könyvét idézve az isteni bölcsességről elmélkedett, amely „napról napra csak bennem gyönyörködött, mindenkor az ő színe előtt játszadoztam” (Péld 8,30). A Szentháromság élő kapcsolat, „a kölcsönös szeretet tánca” – a teológia perikhórészisznek nevezi ezt a dinamikát.
A pápa emlékeztetett:
Az ember olyan Istentől származik, aki „játszik”, aki örömét leli teremtményeiben.
Ez a játszó, mozgásban lévő isteni szeretet kapcsolódik a sport világához is, amely nem öncélú erőpróba, hanem „az énnek a másik felé való mozgása”, vagyis önátadás, belső dinamizmus. „E nélkül egoizmusok meddő versenyére redukálódik” – figyelmeztetett.
A „Dai!” kiáltása mögött: önátadás és közösség
Az olaszok verseny közben gyakran kiáltják a sportolóknak: Dai! – vagyis Adj! „Nem csupán arról van szó, hogy fizikai teljesítményt nyújtsunk, hanem arról, hogy önmagunkat adjuk […] a közönségért, sőt az ellenfeleinkért is.”
A sport így túlmutat az eredményeken, és az önátadás iskolájává válik.
A pápa idézte Szent II. János Pált is, aki szerint
„a sport életöröm, játék, ünnep”, amely „baráti kapcsolatokat hoz létre, párbeszédre és egymás iránti nyitottságra ösztönöz”.
(Fotó: Vatican Media)
Három szempont: közösség, valóság, törékenység
A Szentatya három fő területen emelte ki a sport nevelő értékét:
- Közösségi élmény a magány korában
Egy individualizált társadalomban „a sport – különösen, ha csapatsport – az együttműködésnek és az osztozásnak az értékére tanít”, sőt „átalakulás és találkozás eszközévé válhat”.
- Valóságélmény a virtualitás világában
A sport a „test, a tér, az erőfeszítés, a valós idő” értékét hangsúlyozza. Ez segíti, hogy „egészséges kapcsolatot tartsunk fenn a természettel és a konkrét élettel, hiszen a szeretet csak itt gyakorolható”. - A vereség művészete
A sport megtanít veszíteni, ezáltal „szembesít bennünket a törékenységgel, a korlátozottsággal, a tökéletlenséggel”. A pápa szerint: „A bajnokok nem hibázni képtelen gépek, hanem olyan férfiak és nők, akik, még ha elesnek is, visszanyerik bátorságukat.”
A mindennapi szeretetedzés: az életszentség útja
„Ahogy senki sem születik bajnoknak, úgy senki sem születik szentnek” – mondta a Szentatya, utalva Boldog Pier Giorgio Frassatira, a sportolók égi patrónusára. A mindennapi szeretetedzés az, „ami közelebb visz a végső győzelemhez” – idézte a Róm 5,3–5 szavait.
A pápa Szent VI. Pált is idézte, aki szerint
a sport „rendkívül hasznos eszköze lehet az emberi személy szellemi-lelki felemelkedésének”, amely elengedhetetlen „egy rendezett, derűs, építő társadalomhoz”.
A végtelen játéktér felé
A homília zárásaként a pápa a sportolókat arra hívta, legyenek „a szentháromságos Isten szeretetének tükörképei”. Végül Szűz Máriához fohászkodott, aki „futóként” siet gyermekeinek segítségére.
A cél pedig nem más, mint „a legnagyobb győzelem: az örökkévalóság, a végtelen játéktér, ahol játékunknak nem lesz többé vége, és örömünk teljes lesz”.
A Szentatya homíliája magyar fordításban teljes terjedelmében ITT olvasható.
BN/Felvidék.ma/Magyar Kurír
