Szerdán hajnalban több drón repült be Lengyelország légterébe Oroszország Ukrajna elleni légitámadása közben. A felszálló lengyel és szövetséges vadászgépek a drónok egy részét lelőtték. Folytatódik a lelőtt drónok roncsainak keresése, és újranyílnak a légvédelmi művelet miatt bezárt lengyelországi repülőterek.
A lengyelországi események kapcsán a Fidesz kommunikációs igazgatója arra figyelmeztetett: ilyenkor három dolog a legfontosabb – a higgadtság, a tények pontos feltárása, és annak felismerése, hogy a magyar kormány álláspontja kezdettől helyes volt. Menczer Tamás hangsúlyozta: a háborút be kell fejezni, hiszen egy félreértés vagy hibás döntés is óriási kockázatot hordoz, és egyedül Donald Trump lehet a béke reménye.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint három alapvető tanulságot kell levonni a történtekből.
„Szerintem ilyenkor három dolog nagyon fontos. Az első az, hogy rendkívül higgadtnak kell maradni. A másik az, hogy meg kell nézni, meg kell vizsgálni egészen pontosan, hogy mi történt.
És a harmadik tanulság az, hogy ez az eset is azt mutatja, hogy nekünk, magyaroknak, Orbán Viktornak és a kormánynak igazunk volt, és most is igazunk van. Ezt a háborút be kell fejezni, ezt a háborút le kell zárni!”
– írta Menczer.
A politikus rámutatott: „Magyarország közvetlen szomszédságában zajlik a konfliktus, így a kockázatok is jóval nagyobbak:
Mi itt vagyunk a szomszédban, nem sok száz vagy ezer kilométerrel arrébb. És ilyen helyzetben, amikor háború van a szomszédságodban, akkor pontosan tudod, hogy egy félreértés, egy hibás döntés is óriási kockázattal járhat.”
Bejegyzésében Menczer felidézte, hogy 2022-ben már megszületett egy megállapodás Isztambulban, amely a háború lezárását célozta, de – mint fogalmazott – a háborúpártiak megakadályozták annak aláírását.
2022-ben nem sokkal a háború kitörése után volt egy megállapodás Isztambulban, megvolt a szöveg, megvolt a megállapodás. Mindenki alá akarta írni, aztán a háborúpártiak megakadályozták, hogy Ukrajna és Zelenszkij ezt aláírja, már akkor lezárhatták, lezárhattuk volna ezt a háborút” – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki hozzátette azt is, hogy szerinte a jelenlegi helyzetben egyértelmű a feladat:
Most az a dolgunk, mindenkinek az a dolga, hogy Donald Trumpot segítse, aki az egyetlen remény a békére.”
Felvidék.ma