Ha kellőképpen önkínzó hajlamúak vagyunk és figyelemmel kísérjük mindazok nyilatkozatait, akik többnyire elhibázott, meggondolatlan, vagy éppen önös érdekektől vezérelt döntéseikkel országaink sorsának befolyásolói, alapvető ellentmondásokra bukkanhatunk. A tengernyi példából most kettőt említenék a legfrissebbek közül.
Az iráni válság kapcsán Kaja Kallas uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő arra a megállapításra jutott, hogy Irán exportálja a háborút, és igyekszik minél több országra kiterjeszteni a konfliktust. Nos, meglátásom szerint Ukrajna éppen Kallasék buzgó
segédletével az ukrán válság kezdetétől fogva egyebet sem tesz, mint hogy az uniós tagországok háborújává igyekszik tenni a saját háborúját, korlátlan mennyiségben bevonva abba az európaiak pénzét, fegyverarzenálját, sőt gyakori utalással még emberi, katonai erejét is, ami a háború továbbterjedésének egyik potenciális oka lenne, s amit mellesleg most az iráni válság esetén el óhajtanak kerülni.
Kallas szerint az olajárak emelkedése Oroszország számára kedvező lehet, mivel növelheti a háború finanszírozásához szükséges bevételeket. Tegyük hozzá gyorsan, az orosz olajról mindenáron leválni szándékozó Európai Unió számára pedig egyenesen beláthatatlan következményekkel jár majd, Kallas azonban mindenkit megnyugtatott, mondván, „nincs ok pánikra” az energiaellátás biztonságát illetően. Nos, ő már csak tudja.
A biztonságpolitikai főképviselő asszony végül kijelentette, hogy a háborúk mindig diplomáciai úton érnek véget, ezért a jelenlegi helyzetben is szükség van a párbeszéd lehetőségének fenntartására. Ebben igazat is adunk neki, csak rögtön eszünkbe jut, hogy Oroszországgal szemben részükről fel sem merült a diplomáciai rendezés szándéka, ehelyett az Európai Unió hivatalos álláspontja és cselekvési terve szerint Ukrajnát a végtelenségig fegyverekkel és katonai felszereléssel kell támogatni az orosz agresszióval szemben.
Ez a stratégia az Oroszországra nézve csekély hatással bíró, az EU számára azonban öngólnak számító szankciók végtelen sorával együtt a háború 2022-es kezdete óta alapját képezi az EU politikájának. Ezzel szemben a diplomáciai megoldás, a béketárgyalások eleve nemkívánatosnak számítanak az uniós eszköztárban, legalábbis Oroszországgal szemben, ahogy a fenti példa mutatja.
S ha már ellentmondásos nyilatkozatokról esik szó, nem mehetünk el szó nélkül a másik poéngyáros kőbe vésendő bölcsességei mellett sem. Friedrich Merz német kancellár megvilágosodott és kifejtette, hogy az iráni konfliktus árt a gazdaságainknak, egyebek között a növekvő benzinárak miatt.
Arról nem szólt viszont, hogy az ukránok háborújának finanszírozása és az Oroszország elleni szankciók, az orosz kőolajról és földgázról való leválás milyen súlyos károkat okozott az európai gazdaságnak és milyen károkat okoz most az iráni konfliktus hatásaival együtt.
Merz ingerküszöbéig ezek szerint nem jutott el a hír, hogy az ukrán válság a kezdetek óta súlyos, elhúzódó sokként hat Európa gazdaságára: az energiaárak drasztikus emelkedése, magas infláció, az ellátási láncok szakadozása, valamint a védelmi kiadások növekedése okán, nem is szólva az Ukrajnának számolatlanul nyújtott pénzügyi segítségről, melyet egyre nyilvánvalóbban elnyel az ukrán maffiaállam. Ez szerinte mind rendjén van, csak az iráni konfliktus árt, bár ahogy Kallas mondta, pánikra azért nincs ok.
Végezetül csak egy mondat: nem az a baj, hogy ezek az emberek milyen szellemi képességekkel rendelkeznek, pontosabban nem rendelkeznek, hanem hogy hatalom, méghozzá nem is akármilyen hatalom van a kezükben.
NZS/Felvidék.ma
