Adott két felvidéki és két erdélyi fiatal. Ami összeköti őket, az a cserkészet és a csángók megismerése iránti kíváncsiság. Ez motivált bennünket abban, hogy újra és újra visszatérjünk a csángók közé. Négyünk közül ketten már jártunk Pusztinán. A felvidéki cserkész, Lengyel Zoltán a nyáron 2000 kilométert tekert le két keréken Erdélyben.
Biciklitúrájának céljai között szerepelt a csángó falvak megismerése is. A pókhálóként szövődő cserkésztestvéri kapcsolatoknak köszönhetően a túra alatt Csíkszeredában szállt meg, ahol sokat beszélgettünk a moldvai csángókról és a Pusztinán töltött tavalyi szilveszterről. Én a moldvai csángókkal 2006 Karácsonyán találkoztam közelebbről, amikor a betlehemi békelángot vittük el a csángómagyar falvakba. Az ott látott, tapasztalt élmények arra késztettek, hogy utána ott töltsük a szilvesztert is.
Az idénre már egy kicsivel komolyabb tervet készítettünk a csángómagyarok megsegítése érdekében. Karácsonyra 98 cipődoboznyi ajándék utazott Felvidékről a csángó gyermekek számára, ezek célba érését is szerettük volna megtudni. Elhatároztuk, hogy a szilvesztert Pusztinán töltjük. December 29-én indultunk Csíkszeredából. Előbb Klézsére látogattunk el, ahol Duma Dániel fogadott a Szeret-Klézse Alapítvány székhelyén, ahol az iskolán kívüli magyar oktatás egy része zajlik. Csaknem 200 gyermek jár hozzájuk délutánonként, ahol viszonylag kis tantermekben 20-30 fős csoportokban oktatják őket magyar nyelvre és irodalomra, vallásra, számítógép-kezelésre, a kisebbeket pedig az ábécére. A ház vendégszobákkal is bővül, illetve itt kapott helyet egy kis múzeum is. Búcsúzáskor a további oktatási lehetőségekről beszélgettünk, melynek kapcsán felmerült az óvodai magyar oktatás kérdése is. Erre azonban várni kell, amíg a szülők kérvényezik a csoport indítását. Egyelőre az jelenti a legnagyobb veszélyt, hogy a szülők nem látják értelmét annak, hogy gyermekeik magyarul beszéljenek (az írás-olvasásról nem is beszélve), mert úgy vélik, hogy emiatt hátrányos helyzetbe kerülnek a csak román nyelven zajló iskolai oktatásban. Kevés az a szülő, aki nem csupán a későbbi anyagi előnyök miatt engedi magyar órára a gyerekét.
Pusztinára érkezve a nemrég felépült Magyar Házban szállásoltak el, ahol már várt bennünket Nyisztor Tinka. Az itt eltöltött néhány nap nagy részét arra használtuk fel, hogy megismerkedjünk az emberekkel. Meglátogattuk Bálint Marika nénit és családját, akiknél tavaly a szilvesztert töltöttem, illetve akik a Duna TV Magyar Karácsony című műsorában is szerepeltek.
Jó érzés volt visszamenni, hiszen itt mindig nagy szeretettel fogadnak bennünket. A helyi fiatalokkal is összebarátkoztunk, Tinkánál pedig megkóstoltuk életünk legfinomabban elkészített birkatokányát.
Az idő hamar elröpült, óév utolsó napján a hejjgetés népszokását próbáltuk megörökíteni fényképezőgépeink segítségével. Sajnos ma már csak románul ismerik a szöveget, de kérésünkre a gyermekek elmesélték magyarul is az előadást. A tavalyhoz képest még több kellemes élményben volt részünk.
A Magyar Házban beindultak a délutáni
magyar órák a gyermekek számára. Csütörtökön délutánonként a helybeli asszonyok gyűlnek össze a közösségi teremben, ahol a régi szőtteseket szövik, és ismét együtt éneklik népdalaikat. Mindenki barátságos, kedves volt velünk. Szilveszter éjszakáján együtt táncoltuk a moldvai körtáncokat a falubeliekkel. A csángók körében töltött napok felejthetetlen élményt jelentettek mindannyiunk számára. Ismét megerősödött bennünk az érzés, hogy összetartozunk. Meg is fogadtuk, hogy hamarosan ismét visszatérünk.
erdely.ma, Salló Emőke
