Az 1948-as kommunista hatalomátvételtől az 1989-es bársonyos forradalomig, a Lenin-szobroktól a berlini falig nézhetjük végig Csehszlovákia és a szovjet blokk II. világháború utáni vörös korszakát… Prágától Phnompenig egyben közös volt minden diktatúra. A módszeres és sokszor kegyetlen elnyomásban. Ennek állítanak emléket több volt kommunista országban a diktatúrák múzeumai.
Kambodzsában nincs olyan család, amelyik ne gyászolná valamelyik rokonát. Három évtizeddel ezelőtt, az akkor hétmilliós országban kétmillió embert megöltek a maoista vörös khmerek. Eddig 380 kivégzőhelyről tudnak, és 19 ezer tömegsírt találtak. A meggyilkoltak emlékére 80 helyen állítottak emlékművet.
MEGFESTETT TERROR
Tuol Szleng vagy más néven a 21-es számú biztonsági börtön, kódnevén az S-21, Phnompenben, Kambodzsa fővárosában valaha középiskola volt, a belvárostól negyed órára. Aztán a vörös khmerek rémuralma idején, 1975-től 79-ig a kínzások és a tömeggyilkosságok egyik színhelye. A vietnami hadsereg szabadította fel a Tuol Szlenget 1979-ben. Hatezer fotót találtak. A vörös khmerek előszeretettel fényképezték áldozataikat. Kínzás előtt és kínzás után.
Dokumentálták a vallatások „eredményeit” is. Hu Nim, az egyik magas rangú kommunista vezető, aki a Tuol Szlengbe került, így fejezte be kínzással kicsikart vallomását: „nem vagyok emberi lény, állat vagyok”. A 17 ezer bebörtönzöttből alig maradtak életben néhányan. Egyikük Vann Nath, ma Kambodzsa egyik ismert festőművésze. A vörös khmerek vezetőjük, Pol Pot portréit készíttették vele. Vann Nath később, a rendszer bukását követően megfestette a kínzásokat is.
A Tuol Szleng ma múzeum. Egy évvel a vörös khmerek hatalmának megdöntése után, 1980-ban nyitották meg. Minden úgy maradt, mint amikor a vörösök elhagyták az épületet. A tantermekből kialakított téglafalas cellák, a vallatószobák, a rozsdásodó bilincsek. A gyilkosokat és irányítóikat azóta sem vonták felelősségre, a vörös khmer utódpárt ma kormányképes erő Kambodzsában.
Phnompentől 15 km-re 18 emeletes sztúpa állít emléket annak a 15-20 ezer embernek, akiket ott kivégeztek. Minden tartományban volt „gyilkos mező”, kivégzőhely. A vörös khmereknek mindenki gyanús volt. Elég volt például szemüvegesnek lenni, hogy valakit kivégezzenek. (A vörös khmerek véres ámokfutásának idejéről szóló, három Oscar-díjjal jutalmazott Gyilkos mezők című film 1984-ben készült.)
Angkor kiterjedt romvárosa mellett ez is Kambodzsa egyik ismert nevezetessége, még ha ide nem is százezrével özönlenek a külföldi turisták.
GULÁG MÁRAMAROSSZIGETEN
Romániában nem a fővárosban áll az emlékezés és a megemlékezés központja. Az ukrán határon, Máramarossziget egykori börtönében működik a „helyi Terror Háza”. Még 1993-ban határozták el, hogy létrehozzák a múzeumot, itt, a kommunista Románia 230 „gulágjának” egyikében. A lelakott, szinte romos épület felújítása 2000-ig tartott.
Itt halt meg a magyar szempontból dicstelen, a románok számára demokrata Iuliu Maniu 1953-ban. Cellája épp úgy nyitva áll a látogatók előtt, mint az egyik legjelentősebb román történészé, Bratianué. Ő szintén itt, szintén fogságban halt meg. A földszinti kiállítótermek részletesen bemutatják Románia szovjetizálását a II. világháború utáni években. Az első és második emeleten kínzókamrák, mindenfelé a megtorlások, kitelepítések emlékei, tárgyai. Évizedekig elhallgatott eseményekre csodálkozhat rá a látogató. Ki hallott a Kárpátokban hosszú évekig működő 20-40 fős ellenálló csoportokról? A női internálótáborokról?
A kronologikus rendben megemlékeznek a 80-as évek műemlékrombolásairól és az idén évfordulós, vérbe fojtott eseményekről. Az 1977-es Zsilvölgyi és az 1987-es brassói munkáslázadásról. Külön termet szenteltek az 1956-os magyar forradalomnak.
CSATORNA ÉS GYORSBÜFÉ
A máramarosszigetihez hasonlóan az 1944-es Varsói Felkelés Múzeuma is egy százéves épületben kapott otthont. Egykor trafóház volt, aztán találatot kapott a II. világháború idején. A múzeum megálmodói a létrehozás előtt a budapesti Terror Házával is megismerkedtek. A lengyelek fő témája a nácik elleni, de a szovjetek által cserbenhagyott felkelés, néhány szoba pedig bemutatja a szocialista Lengyelország életét is.
A hősies harc ábrázolásán túl megelevenedik a csatorna, a föld alatti Lengyelország, a varsói ellenállás fontos helyszíne és az ostromlott város mindennapi élete, benne a felkelők kórháza.
Az elesett ezreké a múzeum Szabadság Parkja. A 156 méter hosszú Emlékezés Falán már több mint hatezer név sorakozik.
A múzeum hangsúlyos célja a veteránok összefogása és az oktatás. Az előadások mellett például régi játékok másolataival, táblajátékokkal, képkirakókkal játszhatnak a kisebbek. A tárgyak, dokumentumok mellett megnézhetők a felkelés alatt készített filmhíradók is. A múzeumon belül működik a náci támadás idején Varsót vezető Stefan Starzynskiről elnevezett intézet, ahol az oktatási-kutatási munka folyik.
Prága belvárosában, néhány lépésre a Vencel tértől 2001-ben nyílt meg a Kommunizmus Múzeuma. Olyan épületben, ahol a létező kapitalizmus szimbóluma, egy gyorsétterem is működik.
Az 1948-as kommunista hatalomátvételtől az 1989-es bársonyos forradalomig, a Lenin-szobroktól a berlini falig nézhetjük végig Csehszlovákia és a szovjet blokk II. világháború utáni vörös korszakát. Nem kell csehül tudni ahhoz, hogy a bármelyik közép-európai országból érkező, legalább harmincéves múzeumlátogató megértse a Milan Kundera 1968 után betiltott regényéből, a Tréfából is jól ismert világ jelszavait. Ráismerjen a saját hazájára is egykor jellemző, fontos és félelmet keltő, de valójában funkcióját tekintve felesleges irodák asztalain álló tárcsás telefonokra vagy a szocialista realizmus vörös zászlóban úszó freskóira és a bérházak mindennapi használati tárgyaira. Háromdimenziós időutazásra hívják a látogatót, hogy újraélje Csehszlovákia közelmúltját – mondta a megnyitáskor Jan Kaplan, aki az alapításkor tanácsadója volt az amerikai Glenn Spickernek, a magánmúzeum létrehozójának.
HetiVálasz
