Hetvenöt esztendeje, 1941. június 26-án ismeretlen felségjelzésű repülőgépek intéztek bombatámadást Kassa ellen, amelynek eredményeként másnap a Magyar Királyság belépett a Szovjetunió elleni hadviselő felek sorába.
Két nappal a kassai bombázást követően, Horthy Miklós kormányzó az alábbi sorokat intézte a Führerhez: „(…) Az a nagy küzdelem, amelyet Kegyelmes Uram, a bolsevizmussal szemben mindig elfoglalt álláspontjához híven, ez ellen az ázsiai veszély ellen kezdett, nem csupán a magyar nemzetet, hanem egész Európát örök hálára kötelezi (…). A szolidaritás szellemében kormányom közvetlenül a szovjetorosz háború kezdete után megszakította a diplomáciai viszonyt a szovjetorosz kormánnyal, és amikor a szovjetorosz légierő magyar terület ellen orvul ismételten bombatámadásokat intézett, elrendeltem a hadiállapot kimondását Oroszország ellen. Boldognak mondom magam, hogy fegyvereim, vállvetve a dicsőséges és győzelmes német hadsereggel, részt vehetnek a kommunista veszélyfészek elpusztítására és kultúránk megtartására indított keresztes hadjáratban (…)”
Miután 1941. június 22-én támadásba lendült a német hadigépezet, a magyar-szlovák-szovjet határ mentén erősödött a légitevékenység. Június 26-án három, szovjet gyártmányú I-16 Rata (Patkány) típusú vadászgép csapott le Kárpátalján egy magyar vasúti szerelvényre, „Rahó közelében, a Tiszaborkút – Bilinyi vonalon futó 1701. sz. gyorsvonatot 12.40-kor alacsonytámadás érte 3 repülőgép részéről. A vonaton 9 sérülés, 1 halott, 3 sebesült.” Alig félórával később, 13.06 és 13.08 között egy ék alakzatban repülő, három darab kétmotoros bombázógépből álló kötelék Garbócbogdány felől délkeleti irányból repült Kassára és egyenes irányban haladva, 350 km/h sebesség mellett, 800-1100 méter magasságban oldott ki 30 db bombát, majd északnyugat felé repült ki a magyar légtérből. A bombatámadás során 32 fő halt meg, 280-an pedig megsebesültek. Az anyagi kár közel 3 millió pengő volt, bombatalálat érte a postapalotát, a VIII. légvédelmi tüzérosztálynak, valamint a 23. tábori tüzérosztálynak otthont adó Bethlen Gábor és a Görgey Artúr laktanyát, valamint huszonnégy lakóházat, de károsodás érte a kassai út- és közműhálózatot is.
A helyi légoltalmi szervezet igen gyorsan reagált a váratlan eseményre, és az előírásoknak megfelelően, alig 15 perccel a bombázás után, megkezdte oltási és elsősegélynyújtási feladatainak ellátását (aznap még három alkalommal rendeltek el légiriadót Kassán: 14.49-kor, 16.50-kor és 18.34-kor).
A kioldott bombák közül egy nem robbant fel és a jelentésekben szereplő bombatölcsérek elhelyezkedése, a közöttük lévő távolságok és szórásképük azt mutatta, hogy azokat egyazon géptípusból oldották ki, melyek egyszeri rárepüléssel haladtak el Kassa felett és összvetéssel szabadultak meg bombaterhüktől, vagyis a gépek személyzete gyakorlott és jól összeszokott csapat volt. A bombázás helyszínén fellelt hadianyagmaradványokról és a „döglött” bombáról készült fényképfelvételek szerint a támadás során használt bombák szovjet gyártmányú FAB-100 repeszhatású romboló légibombák voltak. A bombafelfüggesztő szalagmaradványok, a bombák darabszáma (30×100 kg) és típusa, valamint a gépek bombaterhelése alapján a bombázók a szovjet légierő által használt kétmotoros gyorsbombázók – Iljusin Il-4, Tupoljev SzB-2M-100A vagy Tupoljev SzB-2M-103 (a két utóbbi típust a csehszlovák és a jugoszláv légierő is használta) – lehettek. Később a Magyar Királyi Légierő Caproni Ca-135bis/U repülőgépein is használtak szovjet gyártmányú 100 kg-os bombákat, de az kizárható, hogy június 22. és 26. között akár a Caproni, akár más saját, vagy zsákmányolt géptipus bármelyikének bombafelfüggesztőit átalakították, bombacélzóit beszabályozták és személyzetét gyakoroltatták volna.
Krúdy Ádám százados, a kassai reptér parancsnoka arról tett jelentést, hogy a gépek alsó szárnyvégein és törzsén a tengelyhatalmak által használt – és a nálunk pár nappal korábban bevezetett – sárga festést látott, ám ezen jelzéseket ekkoriban a szovjet légierő egyes alakulatainál is használták. A szemtanúk nem látták a repülőgépek felségjelzéseit, amely erősíti azon nézetet, miszerint azok szovjetek lehettek, ugyanis repülőgépeik zöld-barna festésein keret nélkül voltak az ötágú csillagok, melyek vörös színe egy idő után kifakult és messziről nem volt annyira feltűnő, mint a szomszédos államok által használt, világosabb színű hadijelek. A Kassa körül települt légvédelmi figyelők is észlelték a tarka festésű gépek berepülését, de azokat a festett sárga csíkok miatt sajátnak nézték. Az egyik jelentés a következőket tartalmazta: „A támadó rep.gépek felségjele a kedvezőtlen időjárás miatt nem volt felismerhető, ellenben látható volt a rep.gépek törzsén a magyar és szövetséges rep.gépekéhez hasonló sárga gyűrű. A felségjelek valószínűleg be voltak mázolva. A rep.gépek típusát illetően Csirke fhdgy. [főhadnagy] jelentette, hogy azok 2-3 motorosak voltak, erősen visszahajló szárnyakkal és általában a JU-52-höz hasonlítottak. Krúdy szds. [százados] ezzel szemben azt jelentette, hogy a támadó gépek a saját Savoya típusú nehézbombázókhoz hasonlítottak.”
A bombázó repülőgép- és bombatípus ismeretében leszűkíthető a potenciális elkövetők köre, mivel azok szlovák vagy szovjet gyorsbombázók lehettek, ezért az 1989 előtti évtizedekben hivatalosan propagált német, magyar, román és bolgár variációkat sutba dobhatjuk. Csehszlovákia licencben gyártotta az SzB-2-t, melyet B-71 jelzéssel rendszeresített légierejében. Később Szlovákia is kapott ezen géptípusból, melyekre felkerülhettek a sárga tengely-hadijelek. A szlovák pilóták jól ismerték Kassát, ahol 1938 előtt csehszlovák katonai repülőtér működött, a bombatámadás végrehajtásának precizitása pedig helyismeretre vall. Ám ezt a variációt nem igazolják a német jelentések, mert azok szerint a szlovák légierő ekkoriban nem volt hadrafogható.
Ezzel szemben levéltári források támasztják alá, hogy a szovjet légierő június 26-án parancsot kapott szlovákiai városok és repülőterek (pl. Eperjes) bombázására, s az is tudható, hogy a szovjet pilóták 1938 előtti térképeket használtak, melyeken még Csehszlovákia szerepelt és nem voltak feltüntetve az 1938-1941 közötti határmódosítások. Eperjes és Kassa között 38 km a távolság, ráadásul a két város főtere nagy hasonlóságot mutat. Bevetések során az ellenséges terület felett átrepülő bombázók személyzete általában igyekezett mielőbb megszabadulni bombaterhétől és visszatérni saját légterébe. Ilyenkor nem volt idő alapos tájékozódásra, így ez is alátámaszthatja ezen feltevést.
Kristóffy József moszkvai nagykövet levele is azt erősíti meg, hogy a Szovjetunió nem szándékosan támadta meg Magyarországot. Ezt igazolja az is, hogy a kőrösmezei szovjet vadászrepülő támadás után a szovjetek diplomáciai úton kértek bocsánatot, mivel nem akartak még egy állammal hadiállapotba kerülni. A nagy távolságból érkező szovjet repülő kötelék – valószínűleg – navigációs tévedés miatt bombázhatta Kassát, mely azután a magyar hadbalépéshez vezetett. Igaz, a szovjetek kevés helyismerettel rendelkezhettek, de ekkor már szlovák pilóták is szolgálhattak soraikban, hiszen a június 22-i német légitámadások megtizedelték a szovjet légierőt, így minden olyan személy jól jöhetett, akinek kiképzésére nem kellett időt áldozni, hanem azonnal gépre lehetett ültetni. Mindent egybevetve, eddig még senki sem bukkant olyan bizonyítékra, amely 100%-ban alátámasztaná bármelyik lehetőséget, s a teljes igazság csak akkor derül ki, ha lehetőség nyílik orosz levéltári források beható tanulmányozására.
A magyar katonai és politikai vezetés olyan jelentéseket kapott, melyek szerint Kassánál egyértelműen szovjet légitámadás történt. A végső döntést a legfelsőbb hadúr, Horthy Miklós kormányzó hozta meg, aki élve alkotmányos jogával (a kormány és az országgyűlés utólagos hozzájárulása mellett), elrendelte a Szovjetunió elleni hadiállapotot, valamint a Magyar Királyi Honvédség határon túli bevetését. A kormány nem támogatta egyhangúlag a kormányzó döntését, ráadásul Bárdossy László miniszterelnök elhallgatta a moszkvai magyar követ azon jelentését, mely szerint a szovjeteknek nincsenek követelései Magyarországgal szemben (mivel a trianoni békét sem írták alá), ráadásul ha a magyar fél semleges marad, a Szovjetunió megértő lesz a románokkal szembeni magyar területi követelések ügyében.
Bárdossy László 1941. június 27-én jelentette be, hogy „a támadások következtében Magyarország és a Szovjet-Unió között a hadiállapot beállott.”
Bárdossy később népbírósági tárgyalása alkalmával a következőkben jellemezte az akkori helyzetet: „A [kassai és kőrösmezei] támadás éppen a legérzékenyebb pontján érintette az államfő, a magyar hadvezetőség és a tisztikar lelki alkatát, számukra egyformán a katonai becsület és bátorság kérdésévé vált, hogy az ismételt provokálatlan támadás után Magyarország se maradjon tovább tétlen. A hadvezetés kifejezésre juttatta, hogy elviselhetetlen szégyennek tartaná, ha Magyarország még most sem vállalna részt a háborúban, ugyanezt jelentette ki igen kategorikus formában a Kormányzó.”
