A Gemerské zvestiben és a Gömöri Hírlapban 1970. augusztus 19-én egy írás jelent meg, amely „hivatott volt tudatni” az olvasókkal az elkerülhetetlen és megmásíthatatlan változásokat.
Az akkor leközölt, fordított magyar szöveg nem azonos az eredeti szlovák nyelvűvel, kihagytak belőle lényeges közlendőket. [Nagyzárójelben a szerző, Csordás János kommentárjai olvashatók.] Íme:
„1971-ben lesz 700 éves városunk. Amikor e szép jubileum elé tekintünk, valamennyiünkben felmerül a kérdés: vajon mit élt át hét évszázados történelme során városunk. Érdemes elgondolkozni e város történelmén, jövőjén egyaránt. A jövő, mely a szakemberek asztalán látható tervrajzok és makettek formájában sokat ígér. Az elképzelések fokról-fokra valósulnak meg, öltenek valamennyiünk szemeláttára formát. A város történelmi múltja gazdag, sokrétű. Az eltelt időszak során lépést tartott a társadalom fejlődésével. Alapvetően megváltozott urbanisztikai koncepciója olyan irányban, hogy fokozatosan Gömör szellemi és társadalmi központjává nőtt. Amíg jelenlegi formáját öltötte, biztosan sok fáradozásba került a lakosainak, építőinek. Jellegzetes a város úthálózata, mely az utóbbi időben egyre több gondot okoz, egyre inkább szűknek bizonyul a fokozódó automatizáció [helyesen: motorizáció] következtében.
Egy városi séta során könnyen meggyőződhetünk arról, mi városunkban szép, s mi az, ami javításra, felújításra vagy felépítésre szorul. [Gyenge és nem szakmai érv, hisz mindenkinek más tetszik.] Ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy minden város történetében jelentkezik egyszer a generációs probléma. Ez alól Rimaszombat sem képezhet kivételt. Ez az időszak városunk történelme során éppen a 700 éves jubileum időszakára esik. A nagy átépítés először éppen a történelmileg legrégibb negyedeket érinti majd. [Feltehető a kérdés: Miért? Ha az 1948–1973 közötti időszakban erre a szakemberek nem kerítettek sort, nem kreáltak semmilyen gererációs problémát, miért pont az 1968 utáni Husák-féle normalizációs korszakban határozták el Rimaszombat eme legrégebbi részének: az óvárosnak a megsemmisítését? És hogyan számolták ki az időpontot? Területileg tovább bővíthették volna a várost, ha éppen ez a szándékuk. Folytatódhatott volna az addigi hagyomány: előbb beépítetlen területeket beépíteni – a Rima mindkét partján található volt ilyen, aztán folytatódhatott volna az óváros átalakítása. Talán az volt a hátsó szándék, azaz a cél, hogy minden, ami a beszélő múlthoz és a helyi tősgyökeres lakossághoz kötődik, legyen az városnegyed (az óváros, Tamásfalva), temető (a régi városi és a tamásfalvai), zsinagóga, semmisüljön meg. Ez a „generációs (ál)probléma”! Fordítsák meg a lakosság számarányának az összetételét!]
Érdemes egy pillantást vetni az elmúlt 25 esztendő időszakának építő sikereire. A város területén az említett időszak óta 1913 lakásegység épült, állami és szövetkezeti építkezés keretében, 356 lakást pedig egyéni építő épített. [Ha az építő sikereket egy „szakember” csupán a lakásépítésre korlátozza, akkor a dolog kezd egyértelművé válni.] A lakosság számának növekedése megköveteli, hogy állandóan keressük a városfejlesztés lehetőségeit. A mutató [inkább: irányelv] minden esetben a városfejlesztési terv lesz, melyet a besztercebányai Stavoprojekt készít egy [majdani] 30 ezres lélekszámú város részére. [Itt esik le a tantusz: a városfejlesztés egyenlő a lakásépítéssel, a többi nem annyira fontos. Például a játszóterek, a parkolóhelyek, az úthálózat, főleg a járdák végleges kiépítésére kevésbé fektettek hangsúlyt, ezek a lakásépítés és lakásátadás mellett másodlagos vagy harmadlagos problémák maradtak évekig, sőt évtizedekig, avagy végleg elfelejtődtek – mint például a Gottwald, ma Tamásfalvai utca járdájának megépítése; immáron három évtizede várat magára, holott mind az 1974-es, mind az 1994-es városrendezési tervben kiemelt helyet kapott, interpellációk hangzottak el ezügyben, de hasztalan.]
Szorosan ehhez a tervhez fűződik már a mostani is, mely lassan a Partizán teret teljesen megváltoztatja. [Telitalálat a „lassan” szó: akkor még nem sejtették, hogy negyvenhárom évet jelent majd.] Az elkövetkező ötéves terv során többek között itt épül egy 140 lakásegységet magába foglaló háztömb, egy szálloda és egy művelődési ház, valamint adminisztratív épület, bolthálózat és piactér. [Az „egy” háztömbből kettő lett, az adminisztratív épület megjelölés a pártházat fedi, s a bolthálózat nem épült ki.] A Partizán tér átépítésével veszi kezdetét a már említett régi negyedek felújítása. [Ebben egyértelmű csúsztatás, pontosabban: hazugság rejlik, mert nem a meglévő régi negyedet fogják felújítani, hanem azt bontják majd le, hogy a helyébe teljesen eltérő jellegű (panel)negyedet építsenek. Még az utcák nyomvonala se maradt meg, egy kaotikus közúti hálózatot hoztak létre.]
A korabeli írás a Gömöri Hírlapban. (nagyobb méretben letölthető ITT)
Városunk egyik legrégibb negyede az ún. „Közép”. [Ezt a megnevezést a fordításban kapta az óváros, az eredeti szlovák szövegben így szerepel: „Ďalším územím mesta je územie sídliska Stred.” Lefordítva: A további városi terület a Közép lakótelep területe – vagyis maga az óváros.] Az itt létesítendő lakótelep építésével [ezzel a kijelentéssel megcáfolták az előző állítást, egyben igazolták a széleskörű szanációt] megenyhülne városunk egyik égető problémája, a lakáskérdés. [Ennek az „égető” problémának a túldimenzionálását részben politikai alapon teremtették meg.] A tervek szerint itt nem kevesebb, mint 1056 lakásegység épül. A központi lakótelep építése elsősorban a Družba, Sodomská, Veľkomostská, Novomestská, Rimavská, Halenská, Rybárska, Garbiarska, Cukrovarská és a Čs. armády utcákat érinti. [Barátság, Szodoma, Nagyhíd, Újváros, Rima, Szűrszabó, Halász, Tímár, Cukrogyári és Csehszlovák Hadsereg utca. A felsorolás pontatlan, kimaradt a Kishíd és a Tópart utca. A Jánošík, a Leningrádi és a Rima túloldalán levő Győzelem utca házsorairól nem esik szó. Vagy hiányos a cikkíró városismerete, vagy nem tulajdonított jelentőséget a pontosságnak.] A lakások 1–4 szobásak lesznek. Csak természetes, hogy a lakótelepek környékét megfelelő üzletek és a különböző szolgáltatások hálózatával látják el. Itt kap többek között elhelyezést egy 22 tantermes alapiskola, kisdedóvó [bölcsőde], s az autósok örömére garázssort is létesítenek. [Mindenkinek, aki garázst akart, magának kellett azt megépítenie, a város csak a telket és a lehetőséget adta. Rimaszombatban az volt a gyakorlat, hogy a későbbiekben ezekhez a garázsokhoz a város a legtöbb helyen nem építette ki a megtervezett bekötő utakat, a mai napig kaviccsal felszórt földutakon közelíthetik meg a tulajdonosok a garázsukat; aszfaltozott bekötőutat ott építettek, ahol „fontos” funkcionárius lakott.] A lakótelepen keresztül egy modern út vezet, mely két részre osztja azt. Az alapiskolát a mai „Sereg” helyén építjük fel – így a rimaparti lakónegyed iskolásai részére is otthont nyújt majd.
Simon János mérnök, a JNB beruházási oszt.vez.”
Se a korábbiakban, se a későbbiekben nem írták le a lapban magyarul a szlovák nemzetiségű Ing. Ján Šimon nevét. Ennél az írásnál megtették; valószínűleg azt akarták bevinni a köztudatba, hogy „magyar embertől” ered a város átépítésének a gondolata. Ján Šimon karrierje ezután felfelé ívelt egészen a járási nemzeti bizottság alelnöki funkciójáig.
Felvidék Ma, Csordás János
