Derűs megnyugvással vettem tudomásul, hogy időnként normális dolgok is történnek a parlamentben. Végre bevállalták a képviselő urak és hölgyek, hogy nem fagyasztják be – ismételten, többedszer is – a közjogi méltóságok és állami alkalmazottak fizetésemelését, ergo: a saját fizetéseiket sem.
Ami jár, az jár. Törvény írja elő, kinek, miért mennyi. A honatyáknak és honanyáknak a két évvel korábbi országos átlagbér háromszorosa. Most alaposan „befagyasztott” fizetésük van, 2011 óta valahogy mindig kierőlködték magukból ezt a nagyvonalú lemondást, ezért januártól a bruttó bérük havi 1000 euróval növekedne. Merthogy az elmúlt hét év folyamán az országos átlagbérek annyival növekedtek, hogy a mostani háromszorosuk ugrásszerű, 1000 eurós béremelkedést okoz. (Ha korábban nem lettek volna befagyasztások, a mostani növekedés jóval kisebb lenne, s talán kevésbé irritálná a kormányfőt és a bulvár-oknyomozó, mű-felháborodó – egyben uszító – sajtómunkásokat, akik azért kiszámolhatnák azt is, hét év alatt mennyit hagytak az államkasszában a közjogi méltóságok és állami alkalmazottak. Mert ez sem kevés.)
Nem kell irigykedni, sem álszenteskedni. Illik követni a harmadik hatalmi ág – a bíróságok – gyakorlatát. Jogállamban a törvény az törvény, a bírói (és ügyészi) fizetések minden korábbi befagyasztási kísérlete megbukott – holott ők is közjogi méltóságok –, mert az ilyesmi sértette volna a hatályos törvényeket és az alkotmányos rendet. A többi közjogi méltóság alkotmányos jogait is sérti az ilyen álságos mártíromkodás. A pénzügyi válság rég lecsengett(?). Manapság jól megy az ország szekere, szépen nőnek a statisztikai átlagkeresetek is, nem pusztul bele az ország abba, ha évi 4,1 millió euróval több bért fizet a jelenleginél az államfőnek, a parlamenti képviselőknek, a kormánytagoknak és tisztségviselőknek. (Ha belepusztulna, az nagyon nagy baj lenne, mert akkor nagyon-nagyon eltitkolnak előlünk, egyszerű állampolgárok elől valamit a politikai vezetőink.)
Irigykedni azért sem kell, mert attól azoknak, akiket ez a bérrendezés nem érint, nem lesz több a zsebükben. Meg aztán: csaknem harminc évvel a rendszerváltást követően illene elfogadni, hogy az állami szférában dolgozók esetében is érvényes a „kis pénz kis foci” elve. S ha egy ország többsége irigységből kórusban fogja üvölteni, hogy „dolgozzanak minimálbérért a képviselők és a miniszterek meg az állami gazdasági vállalkozások vezetői” – ilyen beszólásokkal van tele a világháló –, ne csodálkozzon azon, hogy „minimálbéres” politikai elitje lesz, és csődbe megy minden állami vállalat és közszolgáltatás… S elharapózik a korrupció.
Volt idő, amikor egy Robert Fico nevű ellenzéki politikus gyakran tette szóvá, hogy Szlovákia nem jogállam. Manapság ilyesmit ki nem mondana, holott nem a szlovákiai jogállamiság állapota változott az elmúlt évtizedben, csak ő került hatalomra. Elgondolkodhatna azon, milyen jogállam az, ahol ő diktálja a hatályos törvények alól mindig kilógó szabályrendszert. A bérbefagyasztásnál fontosabb lenne, hogy az összeférhetetlenségi törvény rendelkezéseit, a közéleti tisztaságot, a feddhetetlenséget is nagyító alatt tartsák, s lecsapjanak a „nagykutyákra” is, ha a tisztességtelenség gyanúja felmerül. (Biztos, hogy ilyen formában évi négymilliónál több folyik ki a költségvetésből.)
Bizalmi szavazással való fenyegetőzés helyett jobban tenné az autógyári éjszakai műszakba tett kiruccanással tüntetgető kormányfő, ha észben tartaná: banális dologba is belebukott már kormány itt, Szlovákiában. (A bizalmát kockáztató Radičová asszony sem hitte, hogy az euró-mentőcsomag elfogadását épp a többségét adó – akkor még lufis – pártok képviselői fogják elutasítani.)
Az persze más kérdés, ha a bérbefagyasztási huzavona csak ürügy, mert a kormányfő elérkezettnek látja az időt, hogy előrehozott választások legyenek Szlovákiában. Ennek is van logikája. A kormányoldal népszerűsége kopik, pillanatnyilag – a közvélemény-kutatások szerint – már nem lenne meg a parlamenti többsége, a kormányfő pártjában is forrongás van, néha-néha már kicsap a gőz a fedő alól. Ugyanakkor két olyan új politikai párt is bejelentkezett a közéletbe, amelynek lényegében megvan minden szükséges eszköze (a pénzügyi háttere is) ahhoz, hogy sikeres legyen a nagypolitikában, mert kitöltheti a Dzurinda-féle SDKÚ eltűnése után felszabadult liberális teret (Progresszív Szlovákia, Együtt – Polgári Demokrácia). Igaz: a Progresszív Szlovákiának még idő kell, hogy bekerüljön a köztudatba, ismertté tegye s elfogadtassa magát. A kormányfő önbuktatása és az előrehozott parlamenti választás ettől az időtől foszthatná meg a potenciális ellenfele(ke)t, s javíthatná a Smer, és ronthatná a jobbközép politika esélyeit. Kérdés, hogy mit szólna mindehhez Danko és Bugár.
