Az a tény, hogy Robert Fico támadást indított a média ellen, mert az nem hozta vezető hírként az euróbevezetéssel kapcsolatos deklarációját, valószínűleg senkiből sem váltott ki mélyebb megrendülést. Aki figyeli a Kormányhivatal kampányait, annak számára világos lehet, hogy nem volt menekvés. Az euróbevezetéssel kapcsolatos közös állásfoglalás elfogadása, melyre Fico rávette a szakszervezeteket, a munkáltatók képviselőit és a köztársasági elnököt is, nem más, mint tipikus nemzetfronti aktivitás. A kommunista önkényuralom lényege volt ugyanis, hogy mindenkit bevonjanak a rendszer kampányába, amely számára nem is annyira a cél elérése volt fontos, mint inkább az optimista hurráhangulat fenntartása.
Ez az elfogadott állásfoglalás is azt kell, hogy éreztesse, igenis létezik egy megkérdőjelezhetetlen üdvös dolog, amelyről egyszerűen nem kell vitát nyitni és ennek az üdvös dolognak az elérése érdekében összefognak a kormánnyal az egyes szervezetek, társaságok, sőt az egész politikai spektrum. A kormány az ilyen fajta felfogás szerint szétosztja a feladatokat, melyek vagy maguktól értetődőek (a konvergenciaprogram teljesítése) vagy nincs is értelmük, mint pl. „nyilvánosan elítélni az euróbevezetés indokolatlan áremelkedésre való kihasználását”, de mindenképpen teljesítésre kerülnek a közös cél nevében. A „megegyezés” partvonalán túl aztán csak a spekulánsok, az államellenes elemek és a szélsőségesek maradnak.
Na meg az ellenzék. Ők szintén fejmosást kaptak, amiért nem csatlakoztak a deklarációhoz. Ugyanakkor meg lehet engedni, hogy az SDKÚ és az MKP hozzáállását tekintve nem egészen alaptalan a kritika. Az olyan magyarázattal szemben, hogy „elutasítjuk a Fico-kormány hibái és hozzá nem értése miatti felelősség viselését” (Mikloš), felvethetjük azt az érvet, hogy vajon az SDKÚ számára fontosabb az euró bevezetése vagy annak a lehetséges (hamis) képnek a kialakulása, mely szerint a közös pénznem bevezetésének esetleges sikertelensége miatt részben ők is felelősök lesznek.
Fico már szinte a csontjaiban érzi, hogy akár tíz olyan ellenzéki párt sem, mint az SDKÚ, sem pedig száz szőlőskert nem fogja úgy megmozgatni a pártpreferenciákat, mint az euró, melyről állandóan beszélni kell, főképp pedig azt kell mondani, hogy „több az előnye mint a hátránya”. De rátámadni a médiára, hogy nem informáltak, megint csak az ítélőképesség hiányának a jele. Merthogy érvényes, domináns, már-már monopolszerű információforrás az euró körüli kérdésben tradicionálisan a média. Márpedig az információk 99 százaléka ezzel összefüggésben más forrásból jön, mint a kormánytól. Az a hír ugyanis, hogy a szakszervezetek és a munkáltatók valamit aláírtak, a széleskörű nyilvánosság tájékoztatása szempontjából semmit sem jelent, hírértéke mondhatni nulla, és ez nem más mint színtiszta propaganda.
A szabad és kampánymentes vita arról, hogy mivel jár és mit hoz az euró beveztése, egyedül a média feladata. És amint Šramko nagyon helyesen elmondta, ez a társadalmi vita elkésett három évet, ami mindenképpen felveti Dzurinda és Mikloš (na meg a média) felelősségét is.
Schutz Peter, Košický korzár, FelvidékMa
