Ez évben ünnepli a Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola gyermekénekkara fennállásának 30. évfordulóját. Ennek kapcsán megszólítottuk az énekkar jelenlegi vezetőjét, Mészáros Magdolnát, mondja el, hogyan is indult ez mozgalom.
Amikor megkezdtem az iskolai munkámat Felsőszeliben, az anyanyelvhez való szorosabb kapcsolatot a népdalok tanításával szerettem volna elérni. Úgy gondoltam, aki a zenei hagyományokat ismeri, ápolja, az a nemzeti hagyományok többi formáját is hamarabb megtanulja, tisztelni fogja, s ezáltal erősödik magyarságtudata is.
Hogyan került kapcsolatba az énekkari munkával?
A felsőszeli alapiskolában mindig működött énekkar. Így én is kisiskolás korom óta énekeltem az iskolai kórusban. Karvezetőim Bánszky Jenő, Hasák Lajos, Soós Kálmán , Szarka Mária , Pálinkás Magdolna, Róka József, Szabados László voltak. A középiskolában Galántán a kultúrcsoportba is jártam, ott a kórust Balogh Csaba vezette.
Hogyan kezdődött a karvezetői pályafutása?
Amikor elkezdtem a tanári pályát, fontosnak tartottam az órát népdallal kezdeni. Ennek többféle célja volt, ráhangolódni az órára, növelni a közösségi munkát és a dalkincset. Közben úgy alakult, hogy reggelente korán érkeztem a munkahelyemre. Az alsószeli tanulók is hét órakor már a folyosón gyülekeztek. Ezért az őszi hónapok alatt az ünnepélyekre népdalokat és gyermekdalokat tanítottam meg velük. Az igazgatóság a bemutatott kis műsort örömmel fogadta. A dalos kedvű lányokhoz aztán csatlakoztak a felsőszeliek is. Az iskolavezetés látva a sikeres kezdeményezést, hamarosan megbízott az énekkar vezetésével. Nem volt könnyű, sokat kellett tanulnom, de most visszatekintve állíthatom, hogy érdemes volt.
Három évtizednyi karvezetői múlttal, hogyan látja munkája gyümölcsét?
Kezdetben azt gondoltam, hogy ez csak átmeneti állapot, mert majd jön egy szakos kolléga, aki a kórusvezetést magasabb szakértelemmel fogja csinálni. Most a három évtized után be kell vallanom, hogy a karvezetés fontos része lett az életemnek, minden erőmmel, tudásommal azon voltam, hogy jól felkészüljünk a fellépésekre, vagy a versenyekre. Mindig lelkiismeretesen és nagy szeretettel foglalkoztam a gyerekekkel, gondolom, hogy ennek látható eredményei is vannak.
Mely momentumokra emlékszik a legszívesebben?
A krónikai bejegyzések szerint első alkalommal 1983. március 25-én vett részt a kórus Galántán a járási énekkari versenyen. A járásunkban akkor 9 gyermekkórus szerepelt a járási versenyen. A 32 tagú felsőszeli kórus dicsérő oklevelet kapott a zsűritől. 1984. május 26-án Galántán a járási énekkari versenyen már elértük a III. sávos besorolást jelentő oklevelet.
Hozott-e változást az énekkar életébe a ´89-es fordulat?
Szemmel látható változás a kórus életében a 90-es években történt, ekkor vásárolt egyenruhát a kórusnak az iskola. A hosszú ujjú fehér blúzt, fekete lapszoknyát és zöld szaténból csatot készíttettünk. Az új öltözetben a repertoár is bővült, meg a fellépések száma is. A bársonyos forradalom után már nemzeti történelmünk jeles évfordulóira is emlékeztünk, az anyák napi műsor, karácsonyi összeállítás alkalmával az énekkar sem hiányozhatott. Időközben felvettük a „Csalogány” elnevezést.
1992-ben a járási verseny után a zsűri minket javasolt a kerületi versenyre, mely Csúzon volt (Dubník). Helyezést nem értünk el, de azért volt emlékezetes, mert akkor voltunk először és utoljára kerületi versenyen és ott készült rólunk videofelvétel is.
Milyen volt az énekkart látogatók létszáma?
Általában 30-40 fő között volt a létszám. Legtöbben 46-an voltunk a 90-es évek derekán.
Volt-e az énekkarnak külföldi szereplése?
Igen, első külföldi szereplésünk az 1998-as évhez kapcsolódik, amikor a magyar szabadságharc 150. évfordulójára emlékeztünk. Ennek jegyében pályázatot nyújtottunk be, s a történelmi szakkörösök meg az énekkar jutalomból 12 napos tanulmányúton vehetett részt Csáfordjánosfán a Répce patak partján egy lakatlan szigeten.
Hogy sikerül kinevelni az utánpótlást?
A kisénekkart az évek során Simkó Mária vette át, s az ő vezetésével a tanulók már az alsóbb évfolyamokban megszeretik a közös éneklést.
A karvezetésen kívül még egy hagyománnyal bővítette iskolánk zenei életét…
Igen, a népdaléneklés szeretete erősítette bennem azt, hogy szükség van egy régiós szintű népdalversenyre, melyen a többi iskola tehetségei is bemutatkozhatnának. Ebből az elgondolásból született a „Csillagoknak teremtője…” c. népdalverseny, mely az idén már 6. éve került megrendezésre.
Melyiket nevezhetjük a legemlékezetesebb esztendőnek?
Emlékezetes marad a 2004-es esztendő, amikor a gyermekkar a táncosokkal közösen részt vett Kecskeméten a Nemzetközi Csipero Fesztiválon. Az egy hetes programban tanulóink háromszor szerepeltek. Családoknál volt a szállás Ágasegyházán, s nagyon gazdag programot biztosítottak a szervezők. Ekkor jutottunk el Ópusztaszerre is, ahol többek között a Feszty-körképet is megtekintettük.
Mit üzen az énekkar jelenlegi és egykori tagjainak?
„… szebb, ha többen összedalolnak!” mondta Kodály, tudom, hogy manapság ez a tevékenység sok áldozatot követel a gyerekektől, szülőktől, de szerintem, megéri a fáradságot, mert az énekkel bearanyozzuk nemcsak a magunk, de mások életét is.
Köszönöm a beszélgetést és további szép sikereket kívánok ehhez a nemes küldetéshez!
Felvidék Ma, Nogely Mónika
