Olvasom a honlapon, hogy Hajdók Géza (1924 – 2011) az új esztendő küszöbén „emlékké vált”, és tegnap volt a temetése. Az elvesztése feletti fájdalmamat csak növeli a keserűség amiatt, hogy nem lehettem ott végső búcsúztatásán, mert a Hiób-hír az elektronika és villámposta korában is későn érkezett.
Sajgó tehetetlenségem önváddá változik: vajon eléggé odafigyelünk-e egymásra, s ha már az élőkkel szemben sok is a mulasztásunk, akkor legalább halottainkra?!… Mert Hajdók Géza halálát a helyi harangokon kívül tovább kellett volna adni: sajtóban, rádióban, családi és baráti csatornákon keresztül. Hiszen személyében nemcsak Szentes jeles szülöttje hagyott itt bennünket, hanem Királyhelmec legendás magyartanára, a (cseh)szlovákiai magyar pedagógustársadalom méltán megbecsült egyénisége, s közösségi dolgaink állandó, fáradhatatlan és éber őre.
Nem tudhatom, hogy búcsúztatásán mik hangzottak el, de emberi és pedagógusi helytállását jól példázza az alábbi eset: 1984-ben, az ordas hatalom ismét megsemmisítő támadást készített elő a magyar iskolák ellen. Akkor éppen a báránybőrbe bújtatott „alternatív oktatás” címén, ami ellen az egész (cseh)szlovákiai magyar közösség egységesen lépett fel, s az sem volt elhanyagolható, hogy az „odaáti” kiállás is szükséges határozottsággal és időben érkezett!
Azokban a napokban a kerületi oktatásügyi főosztály munkatársaként azt a megbízatást kaptam, hogy a köztársasági elnöki iroda két prágai munkatársát Királyhelmecre kísérjem, akiket maga Gustáv Husák bízott meg azzal, hogy a hozzá érkezett panaszlevelet kivizsgálják. Útközben még egy terebesi kolléga is csatlakozott hozzánk, miközben a prágaiak elmondták, hogy az ilyen és hasonló panaszok kivizsgálása nagyon egyszerű, mert azok általában névtelenek, ha pedig szerepel is név, mint jelen esetben, azt nem az adott személy írta, hanem valaki más odakanyarintotta a nevét, aki aztán rendszerint tiltakozva visszautasítja.
A Prágába küldött és az „alternatív oktatás” ellen írt néhány oldalas tiltakozás alatt Hajdók Géza neve szerepelt. Amikor az iskolaigazgató behívatta az irodába és a prágai küldött elébe tette a dokumentumot, Hajdók Géza szemrebbenés nélkül kijelentette: Igen, ezt én írtam! S azt is hozzátette, hogy kötelességének tartotta figyelmeztetni a köztársasági elnököt, hogy a magyar iskolák ellehetetlenítése árt a pártnak, az országnak és magának a szocialista rendszernek. Majd azt kérte, hogy további indokait magyarul mondhassa el, én pedig tolmácsoljam szlovák nyelvre.
A prágaiak egyik ámulatból a másikba estek, mert ehhez hasonló bátor kiállással még nem találkoztak. Mondhatom, hogy a Hajdók Géza fejtegetéseit megértően hallgatták, csak az előtt álltak érttetlenül, hogy miért nem szlovákul mondta el, amit a levélben megírt!…Arról pedig, hogy a terebesi hivatal Hajdók Géza tanárt a napközibe „száműzte” nevelőnek, a prágaiak már aligha hallhattak, jómagam is csak később szereztem róla tudomást, mert a terebesi hivatalnokok a Bodrogközt mindig amolyan helytartóként kezelték és igazgatták.
1984-ben sikerült megálljt parancsolni a minket rontó szándéknak, s ebben ott volt Hajdók Géza bátor kiállása is. Azóta hány ehhez hasonló próbálkozás volt, párosulva egyre gyakoribb önfeladásunkkal?… Erről beszélt nekem a megboldogult a borsi Rákóczi-emlékünnepségen, nem titkolva csalódottságát és letörtségét azon, hogy Királyhelmecen (!) a szülők a szlovák iskolába sokkal több gyereket íratnak, mint a magyarba!
Vajon hogyan hajtottak fejet Hajdók Géza koporsója előtt a magyar nyelv dezertőrei, anyanyelvünk elbitangoltjai, akik szülőként, nagyszülőként elszakítják gyermekeiket, unokáikat a magyar oktatástól, kultúrától és hagyományaiktól?! Ő már nem kérheti számon tőlük, de a gyermekek és unokák majd egyszer megteszik helyette.
Legyen békés és nyugodt pihenése a bodrogközi ég alatt!
Máté László, Kassa, 2011. január 6.
Felvidék Ma
