Az elmúlt évtizedek európai kisebbségvédelmének egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – sikertörténete a Minority SafePack európai kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés. 2018 áprilisában zárult le az aláírásgyűjtés, amelynek keretén belül több mint 63 ezer hiteles támogató nyilatkozat gyűlt össze a Felvidéken a kezdeményezés mellett. Az aláírásgyűlés lezárulta után azonban keveset hallottunk az ügyről.
Mielőtt rátérnénk arra, hogy hol tart most a Minority SafePack kezdeményezés, kérem, meséljen kicsit a történtekről – honnan indult és mi történt az elmúlt időszakban a Minority SafePack-kel?
A kezdeményezés gondolata még 2012-ben született meg a FUEN (Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója) kongresszusán, ahol erdélyi felvetésre életre hívták a Minority SafePack-et, melyet aztán 2013. nyarán nyújtottak be az Európai Bizottsághoz.
Csakúgy, mint a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezését, első körben az Európai Bizottság e kezdeményezés bejegyzését is elutasította. Az előző ügyhöz hasonlóan a kezdeményezők ebben az esetben is pert indítottak a – meglátásuk szerint – jogtalan elutasító határozattal szemben, és elsőfokon sikerült pert nyerniük az EU Törvényszékén. Ennek következtében a Bizottság újabb határozatra kényszerült, így került bejegyzésre 2017. áprilisában a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés és kezdődhetett meg az aláírások gyűjtése.
A kezdeményezés mögött támogató szervezetként a FUEN állt, de azt lehet mondani, hogy egy széleskörű nyugat-európai kisebbségvédelmi összefogás alakult ki. Felvidéken a Magyar Közösség Pártja, mint a FUEN tagszervezete koordinálta az aláírásgyűjtést.
Felvidéken és Erdélyben már az ősz folyamán elkezdődött az aláírások gyűjtése, míg Magyarországon ez csak jóval később következett be. A magyarországi társadalom nem igazán tudott erről a kezdeményezésről, nem került be a híradásokba, sokáig pedig felelőse sem volt a magyarországi aláírásgyűjtésnek. Az adatok azt mutatták az ősz folyamán, hogy bár nagyon szépen gyűlnek az aláírások Felvidéken és Erdélyben, Magyarország aktív szerepvállalása nélkül ez a kezdeményezés nem érhet el komolyabb sikert.
2017. novemberében a Magyar Állandó Értekezleten a külhoni magyar szervezetek megfogalmazták azt a kérést az anyaországi politikai és civil társadalom felé, hogy segítsék az aláírásgyűjtést és arra kérték a magyarországi politikai pártokat, civil szervezeteket, egyházakat, hogy segítsenek ebben. Ezután a MÁÉRT zárónyilatkozatába belefoglalták, hogy a tagok kiállnak a kezdeményezés mellett és gyakorlatilag megbízták a Rákóczi Szövetséget, hogy koordinálja a magyarországi aláírásgyűjtést. Ekkor kaptam felkérést a Rákóczi Szövetség részéről, hogy jogi tanácsadóként segítsem a magyarországi aláírásgyűjtés koordinációját.
Meddig tartott a kampány?
Magyarországon az aktív aláírásgyűjtési kampány 2018. januárjától 2018. áprilisáig zajlott – ez idő alatt kellett összegyűjteni a szükséges legalább 500.000 aláírást. Bár voltak nehéz pillanatok a kampányban, nagy örömünkre óriási számban kezdték el támogatni a kezdeményezést különböző szervezetek és magánszemélyek egyaránt. A széleskörű társadalmi összefogásnak meg is lett az eredménye a Kárpát-medencében: Magyarországon közel 530.000, Felvidéken pedig több mint 63.000 hiteles aláírás gyűlt össze, Európában összesen pedig több mint 1.1 millió hiteles aláírást gyűjtöttek, 11 tagállamban teljesítve az érvényességhez szükséges minimum aláírásszámot. Ezért is mondjuk azt, hogy a Minority SafePack az Európai Uniós kisebbségvédelem egyik, ha nem legnagyobb sikere.
Hol tart most a Minority SafePack?
Sajnos mostanában jóval kevesebb figyelmet kap a kezdeményezés, mint amennyit megérdemelne. A tájékoztatás azért is lenne fontos, mert valóban nagyon sok embert érdekel ez a kérdés, sokan dolgoztak a kezdeményezés sikeréért, gyűjtöttek aláírást vagy írták alá a kezdeményezést a Felvidéken. Ráadásul
egy újabb aláírásgyűjtés küszöbén állunk, így nagyon fontos, hogy az emberek tudják: nem feleslegesen támogatták a kezdeményezést.
Az összegyűjtött aláírások hitelesítése 2018 nyarán megtörtént, a következő lépés pedig az, hogy a kezdeményezők benyújtják az immár sikeres kezdeményezést a Bizottsághoz. Erre azonban az európai polgári kezdeményezésről szóló rendelet nem szab határidőt. Ezt a lehetőséget használta ki a FUEN, amikor 2018. júniusában a frízföldi kongresszus küldöttgyűlése felhatalmazta a FUEN elnökségét, hogy a szervezőbizottsággal közösen találja meg a legmegfelelőbb pillanatot a Minority SafePack Európai Bizottsághoz történő benyújtására az érdemi jogalkotási folyamat elindítása érdekében. Erre csak egyszeri lehetőség van, ezért a megfelelő időpont megválasztása gondos körültekintést igényel.
A FUEN elnöksége arra tett ígéretet a kongresszuson, hogy informálisan megpróbálják felvenni a kapcsolatot a Bizottsággal, érdeklődve, mégis mit gondolnak a kezdeményezésről. 2018. októberében személyes találkozót kértek, azonban 2018. novemberében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke elutasította ezt a felkeresést. Ekkor született egy FUEN elnökségi határozat, amelyben megfogalmazták, hogy mivel a Bizottság nem kíván előzetesen egyeztetni a szervezők szándékairól, és annak tudatában, hogy az Európai parlamenti választásokra hamarosan sor kerül, és a választások után egy új Bizottság alakul – várhatóan 2019 novemberére –, ezért majd az új Bizottságnak fogják benyújtani az aláírásokat.
A FUEN tehát azt a döntést hozta, hogy ezzel a kifutó garnitúrával már nem kíván tárgyalni a kérdésről, hiszen ez a Bizottság semmilyen fogékonyságot nem mutatott a nemzeti kisebbségek védelmére.
Az aláírások tehát nem „vesztek el”, a szervezők csupán várják az új Bizottság felállását, annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredményt tudják elérni a tárgyalások során a kezdeményezés pozitív elbírálása érdekében. Úgy gondolom, hogy ez jó stratégia és bölcs döntés volt a szervezők részéről.
…. és ha nem válaszol a Bizottság?
A Bizottságnak három hónapja van válaszolni a benyújtott sikeres polgári kezdeményezésre. Ugyan nem köteles jogalkotási javaslatot benyújtani, azonban köteles érdemben reagálni a kezdeményezésre, jogi és politikai következtetéseit elkülönítve véleményt formálni, hogy milyen jogi lehetőségek vannak a kezdeményezésben foglaltak érvényesítésére, illetve, hogy mi a politikai szándéka a javaslat kapcsán.
Mi lesz a következő lépés? Lesz egyáltalán következő lépés?
Jelenleg két szálon zajlik az előkészítő tevékenység. Összeállt egy jogászokból álló nemzetközi szakértői csoport, annak érdekében, hogy szövegszerű javaslatokat dolgozzon ki, amit majd a Bizottság elé terjeszt. A szakértői csoport, melynek én is tagja vagyok, tekintélyes magyar képviselettel végzi munkáját: Magyarország Kormánya mellett a Rákóczi Szövetség, az RMDSZ és az MKP is képviselteti magát. Mindemellett jelentős lobbitevékenység is zajlik az Európai Parlamentben és a tagállami kormányok képviselőinél. A kezdeményezéshez ugyanis a jogalkotási folyamat során meg kell szerezni a szükséges többségi támogatást, így ez a tevékenység most különösen fontos.
Az Európai Unió egy reform előtt áll, és ebbe a változásba szükségszerűen bele kell férjen, hogy a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos hozzáállás is megváltozzon. Ezt szolgálja a Minority SafePack.
Mik az elvárások? Milyen eredménnyel lennének elégedettek?
A szakértői csoport azon túl, hogy egy konkrét szövegtervezetet készít a javaslat mentén, egy olyan általános deklarációt is meg akar fogalmazni, amely az Uniónak a következő évekre meghatározza a kisebbségvédelemhez való viszonyát, és melyben felszólítja az Európai Unió tagállamait, hogy fogadjanak el egy átfogó kisebbségvédelmi törvényt a nemzeti kisebbségek megfelelő védelmének érdekében. A kisebbséghez tartozó személyek jogainak védelme ugyanis – az Alapító Szerződés értelmében – ugyanolyan alapérték, mint a jogállamiság. Az utóbbi időben láthattuk, hogy egyes nyugati tagállamok milyen nagy jelentőséget tulajdonítanak az uniós alapértékek, különösen a jogállamiság védelmének (gondoljunk csak a Sargentini-jelentésre, illetve a Magyarország és Lengyelország ellen indított jogállamisági eljárásokra). Azt viszont kevésbé tapasztaljuk, hogy ezek a tagállamok hasonló erőfeszítéseket tennének a kisebbséghez tartozó személyek védelme érdekében.
Egyértelműen azonosítható tehát egy kettős mérce az uniós értékek védelme kapcsán, amelyet meg kell szüntetni. A tagállamoknak mondvacsinált jogállamisági kifogások kreálása helyett az őshonos nemzeti kisebbségek védelmére kellene figyelmet fordítaniuk.
Ennek az alapvető uniós értéknek garanciákat kell biztosítani, melynek a Minority SafePack csak egy lépcsőfoka. Nem nyugodhatunk meg addig, amíg nem lesz egy átfogó kisebbségvédelmi uniós törvény.