„Szlovákiában szlovákul!”, „Romániában románul!”, „Szerbiában szerbül!”, mondják az „utódállamok” sovinisztái. Csak hát… Több mint ezer év óta folyamatos a magyar népesség és nyelv jelenléte a Kárpát-medencében. Kik jöttek előbb? Vitatható. Államnyelv? Hivatalos nyelv? Regionális kisebbségi nyelvhasználat? Csupa kényes kérdés. Ahány ország, annyi válasz. Franciaországban hagyományos a nyelvi központosítás. Spanyolországban ma már türelmes a kisebbséginyelv-politika. Nagy-Britanniában még a mai konzervatívokat is áthatja valami – nemzetiségi nyelvhasználatig terjedő – jellegzetes brit szabadelvűség, amely már egy amerikai publicistának is szemet szúrt. Pedig bagoly mondta a verébnek…
Ugyanis az Egyesült Államoknak még alkotmányban rögzített hivatalos nyelve sincs! (Így az az 1790-es évekből eredő legenda is hamisnak bizonyult, hogy csak egyetlen szavazat döntött a kongresszusban az angol javára, a német ellenében). Csak 2006-ban tett javaslatot egy republikánus szenátor, hogy az angol legyen Amerika „országos” (national) nyelve. Egy demokrata szenátor meg tüstént „rasszistának” bélyegezte a javaslatot. Majd az ország „közös és egységesítő” (common and unifying) nyelvének nyilvánították – még mindig nem végérvényesen – az angolt. Boldog ország, gondolhatjuk: annyi mindene van, már hivatalos nyelv sem igen kell neki.
Bezzeg minekünk meg alig van másunk, csak a nyelvünk. Mégis él bennünk e téren valami méltányosság. (Vagy csak a történelmi tapasztalat sulykolta béketűrés?) 13-14 éves koromban hallottam, hogy azt kiabálja egy újságos valami pesti kiállítás bejáratánál, hogy Slovenska Jednota. (Ez volt a történelem első független szlovák államának, a háborús bűnös Tiso páter náci bábállamának – ma úgy mondják, „fasiszta” Szlovákiájának – egyik hírlapja). Ügyet sem vetettek a rikkancsra a járókelők.
Ahogy ma sem ütközünk meg rajta, hogy Leányvár előtt németül is ki van írva a magyar 10-es úton, hogy Leinwar. Darázsfészekbe nyúltam? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy, emberemlékezet óta, még senkit sem vertek meg minálunk, csak azért, mert nem magyarul beszélt az utcán.
Heti Válasz, Benyhe János
