Olyan napokon vagyunk túl és olyan hetek várnak még ránk, amelyek során az egymásra való odafigyelés, nagyobb és szűkebb közösségeink megóvása a legfontosabb célunk. Ugyanakkor, ha nem is együtt, de egyénenként otthonainkban mégis szükséges visszatekintenünk a három évtizeddel ezelőtti márciusi történésekre.
„Sok keserves küzdelem vár még ránk az unióban is azért, hogy az itthoni igazi önrendelkezési formáinkat megteremtsük” ‒ mondta Sütő András egy interjújában a „Fekete március” 15. évfordulóján.
Most, amikor a marosvásárhelyi események harmincadik évfordulóján emlékezünk, fejet kell hajtanunk mindazok előtt, akik életüket, egészségüket adták és küzdöttek azokban a napokban a magyarok elleni provokációval szemben.
Azóta felnőtt egy újabb generáció, akiknek ismerniük és tudniuk kell, hogy az európai alapelvek betartása csak akkor lehet teljes, ha a szülőföldjükön kisebbségben élő közösségek számára az identitás kiteljesítése, megélése és az önigazgatás lehetősége biztosított. A nemzeti önazonosság megőrzésének alapja az anyanyelvi oktatás és az ehhez szükséges intézmények fenntartása, az autonómia különböző formáinak a nemzetközi szabályok és modellek szerinti megvalósítása.
Azóta számos változás történt országaink életében. Újabb kihívások jelentek meg, azonban a közösség érdekei, mint a szülőföldön való boldogulásnak, gyarapodásnak feltétele a békés párbeszéd, amelynek kialakítása továbbra is közös feladatunk.
***
Fekete március (más néven marosvásárhelyi pogrom) megnevezés alatt azokra az etnikai zavargásokra hivatkozunk, amelyek 1990 márciusában történtek az akkor még magyar többségű Marosvásárhelyen (magyarok: 52%, románok: 48%) a két nemzetiség között.
A harcoknak 5 halottja (3 magyar és 2 román) és 278 sérültje volt.
Az eseményt az váltotta ki, hogy a magyarság tüntetett az anyanyelvi oktatás megteremtéséért, amire válaszul a Vatra Românească soviniszta román szervezet a román kormányerők támogatásával szervezetten környékbeli románokat szállított Marosvásárhelyre, akik feldúlták a város központját, majd rátámadtak a mindaddig békésen tiltakozó magyarokra.
A több napig tartó zavargások március 21-én értek véget, amikor is a környező településekről megérkezett magyar erősítés kiverte a beszállított románokat a városból, majd ezt követően a román hadsereg helyreállította a rendet.
A történteknek nagy visszhangja volt mind a romániai és a magyar, mind pedig más külföldi sajtóban. Ma is vita tárgya, hogy mi robbantotta ki a zavargásokat. A román kormányzat és a nyugati média szerepe sem tisztázott még. Egyre valószínűbb, hogy az eseményeket az egykori Securitate emberei provokálták ki felsőbb utasításra, hogy igazolják az egy héttel később létrehozott Román Hírszerző Szolgálat létjogosultságát, valamint eltereljék a valós gondokról a közvélemény figyelmét. (Forrás: wikipedia)