Kellemetlen szél és szakadatlan eső fogadta a magyar honvédelmi minisztérium küldöttségét Voronyezsben. Ilyen, s még rosszabb lehetetett a magyar királyi 2. honvéd hadsereg katonái számára – mondogatták a küldöttség tagjai, akik emlékezni és látni érkeztek a Donhoz.
Kiderült: sokaknak került ide nagyapjuk, rokonuk. Voltak, akik hazatértek. A hiteles történelmi forrásokból ma már tudjuk: közel 125 ezren sebesültek meg vagy estek el, jobb esetben fogságba kerültek a keleti hadszíntéren.
A közel milliós lakosságú Voronyezsben a honvédő háborús emlékműveken kívül már semmi sem emlékeztet a több mint 70 évvel ezelőtti háborús eseményekre. Pedig a város sokat szenvedett. Még őrzi ugyan a szovjet építészeti hagyományokat és Lenin szobrát sem cserélték le a központi téren, a szépen karbantartott középületekre, a modern bevásárlóközpontokra és szemrevaló lakóházakra büszkék lehetnek a voronyezsiek.
Az utóbbi években igencsak megszaporodott autók tömege és a télen kátyússá vált utak miatti közlekedési dugók viszont egyre több bosszúságot okoznak a voronyezsieknek. Úgy volt illő, hogy a városból kifelé vezető úton, a Voronyezs – hős város feliratú, hatalmas vörös piramis mellett lévő Dicsőség téren elhelyezze a magyar küldöttség a kegyelet virágait.
Az először elkészült, 1997-ben felavatott központi magyar temetőhöz, Boldirjevkába a reggeli dugókon kisebb bravúrral jutott ki a hosszú konvoj. Az így körülbelül egyórás úton viszont elég idejük volt a helyi orosz újságíróknak arra, hogy a 2. magyar hadsereg katonáinak állítólagos kegyetlenkedéseiről faggassák a honvédelmi tárca szakembereit, akik rögtönzött történelemórán magyarázták el, hogy a magyar királyi 2. honvéd hadsereg jórészt sorköteles katonái nem jószántukból masíroztak el a keleti frontra.
A köztudottan szigorú fegyelemben nevelt magyar katona nem kegyetlenkedhetett, ha mégis megtette, hadbíróságon vonták felelősségre, de nem leltek fel olyan dokumentumokat, amelyek erre utalnának – magyarázta a hadtörténész. A Don-kanyart megjárt és onnan haza is tért katonák visszaemlékezései inkább arról szólnak, hogy a katonák barátkoztak a falusiakkal, sőt volt olyan település, ahol a betakarításban segédkeztek.
Mintha ezt akarta volna igazolni egy 71 éves férfi, aki a boldirjovkai temetőnél álldogált, azt magyarázta: „nem önként jöttek ide a magyarok, Hitler kergette ide őket, nem tehetnek ők semmiről. A katona mindenütt a kötelességét teljesíti”. Alekszandr Vasziljevics a hatvanas években repülősként szolgált Magyarországon. Innen a rokonszenv.
Két idősebb asszonynak, ők nővérek, más a véleményük. Az idősebbik, aki 1929-es születésű, látta, amikor a magyar katonák három embert lelőttek, mert a kijárási tilalom előtt vízért indultak. Húga csitítgatta, s mondta: hát amikor kenyeret adtak, hogy ne haljunk éhen?
Boldirjovkában még élnek a háborús emlékek, a magyar katonai temető nyugalma azonban háborítatlan, a temető gondozott. Köszönhető ez a Vojennije Memoriali elnevezésű szervezetnek, amellyel a magyar honvédség hadisír-gondozói együttműködnek. Az oroszokkal semmi gond nincs, nagyon jó az együttműködés, amit kérünk, mindig teljesítik és nagyon odafigyelnek a temetőkre – erősítette meg a látottakat a magyar honvédelmi minisztérium hadisír-gondozással foglalkozó szakembere.
Gremjacsne következik. A fennsíkon nem túl ötletes, de mindenképpen figyelembe ötlő hatalmas hősi emlékmű, amely a Nagy Honvédő Háború végének 65. évfordulójára készült el. Nem messze a múzeum és egy ortodox templom. Alattunk a Don kanyarog. A küldöttség katona szakértői egy emberként indulnak le a valaha magyar katonákat bújtató lövészárkok felé. Ki a sáros földből hoz el egy darabot, ki virágot szed a dombon. Emlékek tolulnak elő tankönyvekből, olvasmányokból, megsárgult fényképek, tábori lapok. A Don ködbe vész. Ezt láthatták ők is 70 éve, a túlerővel szemben tehetetlen magyar honvédek.
Megadatik a tisztelet a legyőzőknek is, a koszorúzáson már az országos sugárzású orosz televíziók munkatársai is megjelentek. Fiatalok, számukra ez csupán szenzáció.
Rudkinóban ha lehet, még nagyobb erőre kap a szél, hisz a dombtetőn van, rálátással a Donra. Felemelő látvány és egyben tragikus. Több tízezer magyar katona és munkaszolgálatos nyughelyére három nagy betonkereszt és egy tóra is vigyáz. 12 595 név a 1389 gránittáblán.
Három azonosított és két ismeretlen honvéd maradványait temették újra a II. Magyar Központi Katonai Temetőben. Az öt kicsi koporsót az orosz ortodox pópa, a magyar katolikus és református tábori püspökök imája kísérte, Hende Csaba honvédelmi miniszter meghatottan búcsúztatta az egykori honvédeket. Hazai föld is jutott rájuk. Rokonaik vagy már nem élnek, vagy idősek és nem tudtak részt venni az újratemetésen.
Fotó: Honvédelmi Minisztérium, MTI nyomán Felvidék.ma
