Kvarda József, Nagyszombat megye alelnöke – akit augusztus 20-án magyar állami kitüntetésben részesítettek – tanulmányt készített a kulturális és regionális azonosságtudat problémáiról, melyet a megyéjében szerzett tapasztalataira épített.
Kvarda Józsefet a nemzet és a közösség érdekében végzett tevékenységéért tüntette ki Magyarország köztársasági elnöke, Áder János. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztet Balogh Csabától, Magyarország szlovákiai nagykövetétől vette át, Pozsonyban.
Kvarda József 1949-ben született, Somorján érettségizett, majd a Pozsonyi Komensky Egyetem Bölcsészkarán kultúra-elméletet tanult és kultúrszociológusként doktorált. Az 1994. január 8-i komáromi nagygyűlés (a magyar választott képviselők és polgármesterek országos nagygyűlése) aktív szervezője és résztvevője volt. A Somorjai Körzeti Hivatal vezetői posztjáról a nagygyűlés után politikai okok miatt leváltották. Négy választási cikluson keresztül volt a Felső-Csallóközi Csenke kisközség polgármestere. A politikai pályafutását az Együttélésben kezdte, majd az 1998-as pártegyesítést követően az MKP-ban tevékenykedett. Volt parlamenti képviselő és kulturális államtitkár is. A Magyar Koalíciónak a Szlovákia területi és közigazgatási felosztásáról szóló törvényjavaslatának kidolgozójaként is megismertük. Elsősorban szervezési, közigazgatási és önkormányzati problémákkal foglalkozik. 2005-től Nagyszombat megye alelnöke.
A bevezetőben említett tanulmányt Kvarda József a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat által a megye kulturális intézményeinek vezetői és dolgozói számára rendezett, „Kultúra és regionális identitás” című konferencián is ismertette, melyet májusban tartottak a nagyszombati Ján Palárik Színházban. A következőkben teljes terjedelemben közöljük Kvarda József írását.
Kulturális és regionális azonosságtudat problémái Nagyszombat megyében
A múlt század nyolcvanas éveinek közepétől egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott az európai kulturális térben a különböző identitások iránt, kiemelten a közösségi (kollektív) azonosságot meghatározók kerültek a figyelem központjába, olyanok, mint a kulturális identitás, a nemzeti identitás, az állami identitás, illetve a regionális identitás, amelyek egyébként erőteljes kölcsönhatásban léteznek az emberi tudatban. Mindazonáltal ki kell emelni ezen identitások sorából a kultúrát, minthogy a kultúra a nemzetek egyértelmű megkülönböztető, avagy azonosító jegye.
E folyamattal azonban párhuzamosan jelentkezett három olyan önálló tendencia is, amely kereteket szab a kulturális életnek térségünkben, nevezetesen: az individualizáció, a pluralizáció és a polarizáció.
A „vasfüggöny” leomlását követően azt feltételeztük, hogy az európai integráció az országok egyesülésével valósul meg a meglévő államhatárokon belül kialakult területi-közigazgatási egységekkel együtt. Ez helyett azonban az államok szétesésére került sor, a Szovjetunió és Jugoszlávia után Csehszlovákia is felbomlott. Egyértelművé vált tehát, hogy a gazdasági és politikai változások után a transzformációs folyamat folytatódik, s olyan kérdések rendezésére is sort kell keríteni, mint a nemzeti és kulturális identitás. Gyakorlatilag egy természetes emancipációs folyamatnak kellett lezárulnia a nemzeti nyelvek és kultúrák sajátosságainak a nyomvonalán, vagyis a folyamat kicsúcsosodásaként – a nemzetek önrendelkezési jogának alapján – új államalakulatok jöttek létre.
Napjaink egyesült Európájában – tehát már nem csupán a posztkommunista országokban – egyre erősödnek azok a hangok, amelyek a kulturális identitás aktív védelmének és őrzésének szükségességét emelik ki, aminek egyértelműen az az oka, hogy a kultúra erőteljes amerikanizálódásának a folyamata zajlik, amely ellen európai térségünk több országa is védekezni próbál.
Az UNESCO már 1982-ben világkonferenciát szervezett a kulturális politikáról, a Mexikóban megtartott rendezvény zárójelentése pedig már akkor kimondta, hogy a kulturális identitás őrzése és fejlesztése az élet legfontosabb kérdései közé tartozik. A kommunikációs problémák kutatásának nemzetközi bizottsága 1990-ben egy jelentésében egyértelműen szögezi le a kulturális identitás védelmének nélkülözhetetlenségét. Felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy csak a kulturális identitások fejlesztésén keresztül lehet biztosítani a harmonikus kapcsolatokat az egyes társadalmakon belül, illetve e társadalmak között.
De miről is van szó? „A fogyasztói társadalom fejlődése, a természeti környezet pusztulása, a kulturális örökség mostoha kezelése, a kulturális minta- és példaképek egyszínűsége, sőt, olykor azonossága, a valós kulturális értékek devalvációja az elhibázott prezentáció vagy tömeges megjelenítése okán … és végeredményben a növekvő szociális elidegenedés – mind olyan jelenség, ami veszélyezteti a kulturális identitást”. Az idézet A pozsonyi Comenius Egyetem kulturológia tanszékének tanárától, Viera Gažovától származik.
Minthogy a kultúra egyértelműen a nemzet azonosító (megkülönböztető) jegye, azt is mondhatjuk, amennyiben veszélyben van a kulturális identitás, veszélyben van egyúttal a nemzeti identitás is. Amennyiben pedig ez igaz a nemzetekre és a nemzeti államokra, kétszeresen érvényes a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok esetében, hiszen ők nem rendelkeznek a kulturális politika olyan eszközeivel, amelyek ellensúlyoznák a negatív jelenségeket. Ezért rendkívül értékes az a Nagyszombati Önkormányzati Kerületben meghonosított politikai ökumenizmus doktrína, amelynek hirdetője és gyakorlati megvalósítója a kerületi önkormányzat elnöke, mert az eredményezi a két etnikum – a szlovákok és a magyarok – toleráns együttműködését az érintett területen mutatkozó problémák tárgyszerű kezelése érdekében. Ez a magatartás azonban annak az elismerése is, hogy megyénk társadalmi életének alaphelyzete a nemzeti és kulturális pluralitás. És lássuk be, bizony nem egyszerű dolog még a Nagyszombati megyében sem összhangot teremteni a tolerancia elve és a kulturális identitáshoz való jog gyakorlása között a (többségi) szlovák és a (kisebbségi) magyar lakosok között, nem is beszélve a többi nemzeti és etnikai kisebbségről. De tudatosítjuk, a tolerancia az emberi kommunikáció univerzális alapelve, egyszersmind az együttélés ésszerű alapelve is, ami a mi megyénkben a szlovákok és magyarok, valamint a többi kisebbség együttélésére vonatkozik. A tolerancia alapelvének érvényesítése ugyanakkor nem jelenti a régiónkban élő szlovákok és magyarok közönyösségét saját kultúrájuk iránt, csak azt, hogy egyik fél sem törekszik parttalanul a szlovák, illetve a magyar kulturális identitás érvényesülésére.
A kulturális identitás védelme és fejlesztése szempontjából a kulturológia három felfogást ismer: a hegemonizációs, a konzervatív és az emancipációs modellt. A hegemonizációs modell, amely a kulturális élet homogenizálására törekszik, elutasítva az idegen kulturális hagyományokat és értékeket, a Nagyszombati megye viszonyai közepette el megvalósíthatatlan, hiszen a nem szlovák lakosság számára vélhetően elfogadhatatlan lenne. A konzervatív modell ugyan szintén elutasítja az idegen kultúrák importját, vagyis a más kultúrák értékeinek és normáinak beiktatását a saját kulturális identitásba, de bizonyos feltételek mellett, a kulturális alapértékek veszélyeztetettsége esetében képes a befogadásra. Az emancipációs modell egyszerre hordoz nyitottságot más kultúrák iránt, ugyanakkor erőteljesen elutasítja a kulturális élet szétzilálására irányuló törekvéseket, illetve a saját kultúra értékeinek terjesztését gátló magatartásokat. Megítélésem szerint a mi régiónkban a szlovák és a magyar kulturális identitásra a konzervatív, de még inkább az emancipációs modell a jellemző.
A kultúra az emberi faj biológiai fejlődésének másodlagos produktumaként alakult ki és fejlődött. A kultúrát tehát az ember alkotta, amely azonban – párhuzamosan – az ő referenciakeretét is jelenti. A kultúra ily módon egy referenciarendszer a meghatározott szociális alakzat számára (nemzet, nemzeti kisebbség, etnikai csoport, esetleg regionális közösség, stb.), amely rendszer magába foglalja az anyagi és nem anyagi jellegű, a régmúlt idők és napjaink emberi tevékenységének minden eredményét, amelyet elsajátítottunk és átadunk a jövő nemzedékének. A kultúra értékeket, nézeteket, álláspontokat, normákat és kulturális példákat tartalmaz és hordoz, amelyek hatnak a gondolkodásmódra, az érzelemvilágra, a viselkedési formákra, valamint az anyagi és nem anyagi jellegű emberi tevékenységekre.
A kultúra úgy is értelmezhető, mint a szellem/gondolkodás/közösségi tudat programozott állapota, amely megkülönbözteti egymástól a különböző szociális csoportokat. A kultúra minden esetben közösségi jelenség, tünemény, még akkor is az, ha tudjuk, létezik a kultúrának egyéni, avagy individualista értelmezése is.
A földrajzi értelemben vett európai térre az jellemző témánk szempontjából, hogy ezen a kontinensen található világviszonylatban is a legtöbb egyedi, tehát önálló sajátságokat hordozó kultúra.
A kultúra elmélete vagy a kulturológia tudománya szempontjából a régió fogalmának három értelmezése van: a földrajzi, a történelmi és a kulturális.
a) földrajzi régió – egy bizonyos terület földrajzi jellegzetességeinek összessége, mint például a hegyek, dombok, folyók, stb. rendszere. A Szlovákia kerületei és járásai – új adminisztratív felosztás című, 19977-ben megjelentetett publikáció szerzői közössége a Nagyszombati kerület természeti adottságait a következőképpen írja le: „A kerület jelentős része a Duna menti síkságon terül el, amelyet a Hegyháti síkságtól a Kis-Kárpátok választ el, észak-keleten pedig a Kis-Fátra inoveci nyúlványa zár le. A Duna menti síkság oldaláról nyúlik be a területre a Duna menti dombság, annak részeként a Nagyszombati dombság és a Duna menti rónaság. A Hegyháti síkság felől emelkedik a Chvojnicai dombság, északon pedig a Búri síkság. A területet ebben a térségben érinti az Alsó-morva völgymedence és a Fehér-Kárpátok.„ A kerület keskeny sávban nyúlik észak-nyugatról dél-keleti irányba az ország déli határáig. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy a Nagyszombati kerületet a Csallóköz egy része, a Mátyusföld egy része, a Hegyhát egy része és az Alsó-Vág mente alkotja.
b) történelmi régió – a közigazgatási (adminisztratív) központja jellemzi, illetve ennek a központnak a kötődése az őt övező térséghez. A Nagyszombati kerület közigazgatásának kialakulása és fejlődése azt mutatja, hogy területe 1922-ig két vármegyéhez, illetve megyéhez tartozott: a Pozsonyihoz és a Nyitraihoz. A Dunaszerdahelyi járáshoz tartozó két település, Nagymegyer és Ekecs korábban a Komáromi vármegyéhez, illetve megyéhez tartozott, a járás további hat községe – Balony, Csilizradvány, Kulcsod, Medve, Nyárad és Szap pedig Győr vármegyéhez, illetve megyéhez. Ezek az objektív tényezők támasztják alá azt a tényt, hogy Nagyszombat megye, mint területi-közigazgatási egység nem tekinthető történelmi régiónak – nem olyan rég emlékeztünk meg megalakulásának 10. évfordulójáról.
c) kulturális régió – a kultúra formáinak egyedisége és eredetisége jellemzi. Amennyiben a kulturális identitást egy adott emberi közösség értékeinek összességeként és állandó jellemzőjeként fogjuk fel, a kerületi önkormányzat területén legalább három kulturális identitásról beszélhetünk.
Kérdéses, hogy az a Nagyszombat, amely önmagában véve egy jelentős kulturális központ, be tudja-e tölteni ezt a szerepét az egész önkormányzati kerületben, vagyis kulturális központja tud-e lenni a megye déli vagy északi régióinak is. Kérdésként merül fel az is, hogy ez a központ, mint jelentős és egyedi kulturális entitás, tud-e inspiráló hatást kiváltani, illetve segíteni, támogatni régiónk többi részében a kulturális aktivitások terén. Amennyiben a válasz igen, az én meggyőződésem az, hogy kizárólag a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat által működtetett kulturális, művelődési is szociális intézményrendszeren, illetve a helyi és lokális kultúrák támogatására kialakított önkormányzati pályázati rendszeren keresztül. Ez a véleményem legyen bizonyos értelemben válasz is a neves politológia professzor, Michal Horský azon bírálatának, amely szerint a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat „nem tett kellő erőfeszítéseket” azért, hogy a régió bekerüljön az emberek tudatába, és elfogadottá váljon, azaz: hogy kialakuljon és megerősödjön az emberek regionális identitása.
Horský professzor úr bizonyára tudja, hogy a regionális identitás kialakulására és fejlődésére jelentős hatása van az állam adminisztratív és területi elrendezésének, mert az – bizonyos értelemben – összefüggésben van a társadalom politikai kultúrájának minőségével. Leon Sokolovský egyetemi tanár, aki Szlovákia közigazgatási és területi felosztása fejlődésének történelmi aspektusaival foglalkozik, 1993-ban a különböző közigazgatási változások kapcsán többek között a következő megállapításra jutott: „A különböző reformok, amelyek Szlovákiát is jelentősen érintették, 1923-ig egyik sem kérdőjelezte meg a természetes területi tagozódás alapelvét. Ez mondható el az 1785-1790-ben végrehajtott közigazgatási változásokról (II. József császár közigazgatási reformja, mint az úgynevezett felvilágosult abszolutizmus eszköze) és az 1848-1867 közötti időszakról (a magyar forradalom és a leverését követő katonai diktatúra, a Bach-korszak). Szlovákia több mint ezeréves területi-közigazgatási rendszerének folytonossága első alkalommal 1918-ban szakadt meg, éspedig a csehszlovák államba való totális betagozódás érdekében.”
Az elmúlt 90 évben mintegy tizenöt alapvető változás következett be a helyi és regionális közigazgatásban, de hosszabb időtávot egyetlen átalakítás sem ért meg. A Csehszlovákiában, majd a Szlovák Köztársaságban végrehajtott kísérletek a szlovákiai területek mind újabb és újabb területi-közigazgatási felosztására művileg meghatározott, bürokratikus-hatalmi érdekekből indultak ki. A közigazgatás mindegyik reformja politikai célzatú volt tehát és a „zöld asztalnál” születtek, a gyakorlatba pedig a nemzet akarata ellenére és a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok bevonása nélkül kerültek bevezetésre, vagyis az ország polgárainak ellenében.
Szlovákia területi-közigazgatási elrendezésének megvannak a speciális történelmi, politikai és egyéb sajátosságai. „A közigazgatást mindig is hatalmi eszközként kezelték. Ezért ezt a szférát közvetlenül érintette minden változás vagy törés, ami az állam és a nemzet feletti hatalom megszerzését követte. Végeredményben a közigazgatástól függött minden rendszer léte. Ezért igyekezett minden rezsim saját szükségletei és céljai szerint alakítani a közigazgatást, hogy segítse megerősíteni megszerzett hatalmi pozícióit, könnyítse uralni az adott térséget és a rajta élő lakosságot, valamint lehetővé tegye csírájában elfojtani minden romboló tendenciát, amely a hatalom eltávolítására irányul, el egészen a fegyveres erőkkel való együttműködésig” – állapítja meg a már idézett Leon Sokolovský.
Például 1960-ban egy hatalmas politikai-igazgatási centralizációra került sor Szlovákiában, az addigi területi-közigazgatási egységeket integrálták nagyobb egységekbe, akkor alakultak ki a nagy járások és kerületek. A nemzeti és etnikai kisebbségek szempontjából a változásokat Ivan Bajcura ekképpen értékelte 1982-ben: „… az 1960-ban megvalósított területi-politikai átszervezés jelentősen rontott a kisebbségek helyzetén. A nagy járások kialakítása aláásta az egyes kisebbségek pozícióit. Például a területi átszervezésig a magyarok 7 járásban éltek többségben, az átszervezés után már csak kettőben. Az új járások határait úgy határozták meg, hogy valamennyiben csökkent a kisebbségek aránya, több járásban pedig a kisebbségek már „csak a csekély töredékét” képezték a lakosságnak. Az egyes kisebbségek arányának csökkenésével párhuzamosan csökkent az érdeklődés általános fejlődésük és problémáik rendezése iránt”.
Vladimír Krivý szociológus, Viera Feglová néprajzkutató és Daniel Balko politológus 1996-ban a Szlovákia és régiói (a választási magatartás szociokulturális összefüggései) című publikációban a Az új területi-közigazgatási felosztás rejtett összefüggései elnevezésű fejezetben a következő tényt állapítják meg: „… egyértelmű, hogy az 1996 nyaráig érvényes területi-közigazgatási felosztás kevésbé előnyös a magyar kisebbség számára, mint az 1930-as volt; a Szlovákia jelenleg érvényes felosztás viszont jelentősen előnytelenebb, mint amelyik 1996-ig volt érvényes. A magyar kisebbség helyzetének romlása azon járások súlyának csökkenésében rejlik, amelyekben jelenlétük jelentős; ezt a „járások megrajzolásával” érték el, az átlagosnál nagyobb járások kijelölésével a nemzetiségileg vegyes déli területeken”.
A szlovákiai közigazgatás fejlődésének jelzett történelmi tanulságai mementóként szolgálhatnának azoknak, akik döntési helyzetben vannak és döntenek.
A Szlovák Köztársaság turisztikai lexikona, amely kétévente jelenik meg, idegenforgalmi régióinak határait szintén az aktuális politikai-adminisztrációs igények szerint határozza meg, noha azoknak egyértelműen vannak kulturális jellegzetességei is. Például a 200/2001-es évfolyam a Duna menti régióba a következő városi körzeteket sorolja: Somorja, Dunaszerdahely, Nagymegyer, Galánta, Diószeg, Sellye, Komárom, Gúta, Ógyalla, Érsekújvár és Párkány; Erdőháti régióba: Szenice, Szakolca, Miava és részben Malacka; Vág menti régióba: Galgóc, Pöstyén, Nagyszombat, Trencsén és Vágújhely. A 2004/2005-ös évfolyamban még ugyanilyen területi felosztásban szerepeltek a régiók, csak már kimaradt a városkörzetek felsorolása, illetve a régiók járási lebontása. A következő évfolyamban már változás áll be: megjelenik az Alsó-Vág menti régió, amelyet a Nagyszombati, Galgóci, Pöstyéni járások mellett nagy meglepetésre a Galántai és a Sellyei járások is alkotnak; párhuzamosan a Duna menti régióból kiválik az említett két járás, tehát a Galántai és a Sellyei. Azt hiszem, helyénvaló a kérdés, mi történt az elmúlt 4-5 évben? A válasz egyértelmű: megalakultak a megyék, ugyan nem az akkori kormánykoalíció javaslata szerint a 12 területi egység, hanem egy ad hoc, a szlovák politikai élet kulisszái mögött kialakult, magyar párt nélküli koalíció szavazásával, amely eredménye a 8 önkormányzati kerület. Leon Sokolovský figyelmeztetése tehát nem segített, a történelem folyamatosan ismétli önmagát. Ilyen tények ismeretében arról beszélni, milyen felelőssége van a megyei vezetésnek a regionális identitás fejlettségében, elhibázott felvetés.
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”35250″}
