Petrics Sámuel néven született Mezőberényben 1822. október 22-én, egy felvidéki eredetű evangélikus család első gyermekeként. Édesapja Petrics Sámuel jómódú csizmadia, édesanyja Salkovics Karolin volt. Édesanyja rokonsága révén másod-unokatestvére volt Petőfi Sándornak.
Középiskoláit Mezőberényben, Szarvason majd Sopronban végezte, ahol költészetet és szónoklatot is tanult, majd Pápán szerzett jogi végzettséget.
1839 nyarán az iskolai szünidőt Ostffyasszonyfán töltötte nagybátyjánál, Salkovics Péternél, itt találkozott először Petőfi Sándorral, és örök barátságot kötöttek egymással. Petőfi mellett többek közt diáktársa volt még Jókai Mór.
Ekkor még Orlai író, Petőfi színész szeretett volna lenni, Jókai festőnek készült. Tanáruk, Tarczy Lajos vezetésével önképzőkört alakítottak, fellépéseket tartottak, irodalmi műveket írtak, melyek közül a legsikeresebbeket díjazták és az évente megrendezett Örömünnepen felolvasták. Orlai Petrich Soma két novellájáért kapott díjat, melyek a Hontalanok és a Viszontorlás címen jelentek meg.
1844 őszén Gyulán, a megyei tiszti ügyész mellett helyezkedett el joggyakornokként. Közben egyre többet festett, főként arcképeket. 1846-ban joggyakornok volt Pesten, ahol megismerkedett Than Mórral, akihez élete végéig szoros barátság fűzte, és Barabás Miklóssal, aki a festői pályára biztatta őt. Képzőművészeti tanulmányait az Első Magyar Festészeti Akadémián kezdte Marastoni Jakab magántanodájában.
Özvegy báró Wenckheimné Orczy Terézia támogatásával 1846 őszétől a bécsi Képzőművészeti Akadémiára járt, majd Ferdinand Georg Waldmüller magániskolájában tanult, ahol diáktársai között volt Haan Antal, földije és későbbi jóbarátja. Itt kezdte el festeni első, nagyméretű történelmi képét, a Szent István és az orgyilkos című művet, ez volt az első hazai monumentális históriai kép.
Az 1848-as forradalom híre Bécsben érte. Családi hagyomány szerint részt vett a szabadságharcban, ahol megsebesült, utána otthon, Mezőberényben lábadozott.
Itt látogatta meg őt Segesvárra menet 1849 júliusában Petőfi, feleségével és kisfiával. Orlai ekkor festette meg a Petőfi Mezőberényben című festményét. Élete során még számos portrét készített a költőről, többek közt a Petőfi Sándor arcképe, Petőfi Debrecenben, Petőfi Pesten 1848-ban című alkotásokat.
A Szent István és az orgyilkos című alkotását 1850-ben a Nemzeti Múzeum megvásárolta, a képért kapott pénzből fedezni tudta újabb külföldi tanulmányútját, így 1850 őszétől, egy éven át Münchenben tanulhatott Wilhelm von Kaulbach mellett. Itt festette A Mohácsnál elesett II. Lajos király testének feltalálása című képet, mellyel először szerepelt a pesti Műegylet tárlatán. 1853-ban ismét Bécsbe utazott, hogy Carl Rahl magániskolájában folytassa képzőművészeti tanulmányait.
1851-től használta az Orlai nevet, de csak 1853-ban vehette fel hivatalosan. 1854-ben feleségül vette Névery Annát (Ninát). Két gyermekük született. Orlai újra és újra visszatért szülőföldjére alkotni. Megfestette családtagjait: az Anyám, az Apám, Petrics Mihály és a Petrics Pál című arcképeket. Szülőföldje jeles személyiségeinek megfestése mellett 1853 tavaszán készítette el a mezőberényi német evangélikus templom oltárképét, az Engedjétek hozzám jönni a kisdedeket címűt. 1854-ben a békési katolikus egyháztól kapott megrendelést, amikor a kálvária 13 stációsorozatát festette meg, melyet több egyházi megrendelés is követett. 1859-ben a békési katolikus templom számára megfestette a Krisztus megkeresztelése című oltárképet.
1854-től Pesten élt családjával. Pályája felfelé ívelt: számos portrémegrendelést kapott, emellett történelmi, vallási, és irodalmi tárgyú képeket festett, melyekkel rendszeresen szerepelt hazai és külföldi kiállításokon.
1855-ben főúri megrendelésre készítette el a Gróf Nádasdy Tamás nádor és Tinódi Sebestyén című festményét, festészetünk első művelődéstörténeti képét. Tevékenyen részt vett a hazai művészeti élet szervezésében. Választmányi tagja volt a Pesti Műegyletnek, tagja a Nemzeti Képcsarnokot Alapító Egyletnek. 1859-től egyik szervezője volt a Magyar Képzőművészeti Társulatnak, melynek célja a magyar művészek támogatása, a magyar művészeti élet fellendítése, a nemzeti művelődés előmozdítása, a hazai művészképzés megteremtése volt. A Társulat 1861-ben alakult meg, melynek Orlai igazgató-választmányi tagja lett, olyan neves festők mellett, mint Barabás Miklós, Ligeti Antal és Than Mór. Művészetelméleti írásai, műbírálatai jelentek meg a Délibáb, a Pesti Napló, a Vasárnapi Ujság hasábjain és a Magyar Képzőművészeti Társulat évkönyveiben. Az 1862-es londoni világkiállításon a Milton „Elveszett paradicsomát” három leánya körében tollba mondja című festményével szerepelt.
Az 1870-es években pályája hanyatlani kezdett, festményeire már nem volt kereslet, megrendelései csökkentek. Orlai többször volt kénytelen anyagi támogatást kérni készülő műveinek kivitelezéséhez.
Utolsó éveiben Petőfi Sándor életére vonatkozó adatokat gyűjtött, melyeket a Budapesti Szemlében tett közzé, emellett Petőfi Bolond Istókjához is készített illusztrációkat.
Az ecset mellett a tollat is gyakran forgatta, tanulmányt írt arról a befolyásról, melyet Shakespeare költészete gyakorolt a festészetre, s utolsó éveiben gondosan följegyezte azokat az adatokat, amelyek Petőfire vonatkoznak.
Élete végéig alkotott, utolsó festményeit, a Hunyadi László és Czillei, valamint a Mária és Erzsébet királynők a novigradi fogságban című alkotásait 1879-ben az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat tárlatán állították ki.
Magánélete tragikusan alakult, egyre többet betegeskedett, mellbaj és kínzó fejgörcsök gyötörték. 1876-ban elveszítette leányát, két év múlva fia is elhunyt. Szenvedésének betetőzését jelentette feleségének betegsége és halála, mely 1880 tavaszán következett be. Néhány nappal később, 1880. június 5-én Orlai Petrich Soma, a történeti magyar festészet jelentős alakja 57 éves korában távozott az élők sorából. Budapesten, a Kerepesi úti temetőben nyugszik.
Forrás: Wikipédia, Békés megyei enciklopédia
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)