Márai Sándor nemzetek fölötti üzenete

Április 11-én, kedden ünnepi megemlékezésre került sor Márai Sándor kassai szobránál, a róla elnevezett téren, születésének 123. évfordulója alkalmából. Ünnepi beszédet mondott dr. Hetey Ágota, Magyarország főkonzulja, Jaroslav Polaček főpolgármester, Jáky Judit, Márai Sándor unokahúga. Az ünnepségen megjelentek az egyes városrészek polgármesterei és számos társadalmi szervezet képviselői.

Ádám Eszter és Polácsik Emma –  a Márai Sándor Gimnázium diákjai – A kassai őrjáratból idéztek. Kettejük fellépése között hangzottak el a beszédek.

dr. Hetey Ágota nagyszerűnek nevezte, hogy immár hagyománnyá lett Kassa híres szülöttének születésnapjára közösen emlékezni szobránál, a róla elnevezett téren.

Korábban az író önkéntes emigrációjának hosszú évtizedei alatt odahaza és Kassán a nevét alig ejtették ki. Pedig számára nem Budapest, hanem Kassa jelentette a nagybetűs Várost. Igazodási pontot jelentett, ahova mindig visszavágyott.

„Az ő Kassája magyar volt és európai, de főként polgári.”

Majd az írót idézte: „A szülővároshoz a viszonyunk az évekkel mind bensőségesebb, bonyolultabb lesz… A szülővárosba idővel nem emlékeket jár halászni az ember, hanem visszakapni egy pillanatra ez ingó, örökké változó életben és világban a biztonság érzetét.”

Bár fiatalon távozott szülővárosából, az itt töltött idő meghatározta, mindent Kassához viszonyított. A Nyugat szabadsága ellenére mindenütt idegen maradt. „A gyakran idealizált Kassa jelentette számára a családot, a polgári szellemi-lelki örökséget.

Ha a Márai-korabeli Kassát el is sodorták a történelem viharai, az európai és magyar Kassa ma is jelen van. Odaköszön az Óváros történelmi épületei mellett elhaladva, a múzeumok tárlóiból, könyvtárak és levéltárak polcairól.”

A főkonzul köszönetet mondott a város vezetésének és a kassai magyar közösségnek, hogy Márai örökségét megbecsülik és életben tartják. Szobra néhány méterre áll családja egykori otthonától, mely ma emlékházként turisták ezreit fogadja.

Márai születésnapja József Attiláéval egy napra esik, mely egyben a magyar költészet napja is. A társadalmi helyzet, világlátás és életút szempontjából nagyon távol álló alkotókat a magyar nyelv köti össze. A nyelv, „amely Márai számára az emigrációban a hazát jelentette, és amelyhez oly nagyon ragaszkodott.

Kassa lakosságának csupán néhány százaléka magyar. Mindig örömmel tölt el, ha Fő utcáján járva magyar beszédet hallok – legyen szó turistáról vagy kassai lakosról. A nemzeti közösségek mindig hozzáadnak egy város életéhez, gazdagítják kultúráját. Toleranciára tanítanak, amire most különösen szükségünk van.

Kassa ma is büszke arra, hogy számos nemzeti közösség él békében, egymást segítve a történelmi városban. A város híres szülöttei – legyenek akár magyarok vagy szlovákok, éljenek akár itt vagy a világ bármely sarkában – megérdemlik, hogy közösen emlékezzünk meg róluk.”

A főkonzul beszéde végén az író Cassovia című verséből idézett: „Egyszer Rákóczit hozták haza reggel,/ Kézenfogva vitt apám a menettel./ A dóm úszott a ködben, mint egy várrom,/ Valami nagy és biztos e világon.”

Jaroslav Polaček szerint szülöttünk a világ egyik legolvasottabb írója. Kassán látott napvilágot a toll és szó mestere, ezért még mi sem tudjuk és nem akarjuk elfelejteni. Úgy tette híressé Kassát, mint kevesen. Itt nőtt fel, megértette kortársait, érzékenyen érzékelte városunk hangulatát.

Példaképünk, mert nem önmagáért élt, hanem sokat tett városáért. Úgy írt róla, hogy egyedülálló művészetének köszönhetően megmutatta azt az egész világnak. Meghívta hozzánk olvasóit.

Ezért nem halványult el az idők során emléke. A főpolgármester meggyőződése, hogy Márainak sok követője van városunkban. „Művészek, orvosok, tanárok, munkások, egyszóval mindenki, akinek tetszik a város, és hajlandó tenni érte.” Kassa ezért nemcsak gazdag múltat tudhat maga mögött, hanem nagy jövő előtt áll!

Jáky Judit örömét fejezte ki, hogy három év után ismét itt lehet. Ő csak szívből jövő köszönetet tud mondani. E szobornál állva, az író és családja élete pörög le újra és újra előtte. Köszönetet mondott Sanyi bácsi gondolataiért és családtagjainak életművéért. Ő mint Márai húgának, Grosschmid Katónak unokája képviseli a családot. „Azt a családot, amely itt tapasztalta és élte meg egész életre szólóan, mit jelent egy közösség tagjának lenni, igazi polgárként élni.” A család nagyapója, dr. Grosschmid Géza életműve szellemi alkotássá lett. Fiai – Márai és Radványi Géza – ebből a fészekből indultak. „Egész életüket Kassa szellemisége szőtte át.”

Később édesapja, dr. Jáky János az akkori városvezetéssel hozta tető alá az emlékszobát – a világ egyedülálló tárlatát –, mely 1998-ban a szlovák és magyar együttműködésnek köszönhetően nyitotta meg kapuit.

Ez ismerteti meg Márai és családja világával a látogatók ezreit, s a fejlesztések, újítások nyomán a kiváló munkatársaknak köszönhetően egyre inkább gazdagodik. Külön kiemelte Ötvös Anna és Kolár Péter érdemeit.

Számára öröm, hogy ennek részese lehetett és életre szóló élményt jelentett, amikor a havas Budapestről az egykori kassai bútorokkal elindult a teherautó haza, Kassára.

A koszorúzás után átmentünk az Emlékmúzeumba, ahol Piotr Bozyk dizájner szobrász, a Jan Matejko Szépművészeti Egyetem egykori rektorhelyettese ünnepélyes keretek között átadta a kiállítás számára Márai ihlette kinetikus térplasztikáját. A lengyel művészt Ernyey Gyula művészettörténész, a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem emeritus professzora késztette erre, akit felmenői kötnek régiónkhoz.

A krakkói és budapesti egyetem együttműködése nyomán baráti szálak kötik őket egymáshoz. Bozyk elmondta, Krakkónak az a szerencséje, hogy Lengyelország harmadik felosztása alkalmával (1795), nem a cári Oroszországhoz, s nem Poroszországhoz csatolták, hanem a Monarchiához. Ott él és dolgozik. Egyszer elmondta Ernyeynek, hogy olvasta a Gyertyák csonkig égnek című munkát és az nagyon megérintette. Márai nemzetek fölötti üzeneteket fogalmaz meg.

Legtöbb munkáját éppen lengyel nyelvre fordították le. Ő akkor alkot új szobrot, ha valami megérinti. Márai révén sokat tudott meg önmagáról. Mintha tükörbe nézett volna.

Ernyey a tudtára adta, hogy létezik Kassán egy emlékkiállítás. Ekkor határozta el, hogy odaajándékozza ezt az alkotását, melyet meg kell érinteni. A szerkezet egy inga révén lendül mozgásba, melyen többek között Magyarország egykori és összezsugorított határai láthatók.

Az alkotás átadásának ünnepélyességét emelte a Zsolna környékéről származó fiatal Marosz Ajna, a Virtuózok V4+ győztese, aki fuvolajátékával elkápráztatta közönségét, s vastapsot aratott. Hasonló sikert könyvelhetett el Barbara Berky, aki Mozart Figaro házassága operájából adott elő részleteket, elbűvölve a közönséget. Az ő apja a Szlovákiai Lengyelek Klubjának elnöke.

A délután folyamán szabadon megtekinthető volt a Nemzetiségi Klub és Márai Sándor Emlékkiállítás két állandó tárlata, Miklosovits László grafikái és Mihályi Ödön dolgozószobája.

A finom születésnapi torta sem maradt el, melyet már tavaly is megkóstolhattak a résztvevők.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Konrad Schőnfeld, Lengyelország tiszteletbeli konzulja is.

(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)