A jeles napok sorában, a téli asszonyi ünnepek közt előkelő helyet foglal el Szent Borbála, akire december 4-én emlékezünk.
A középkor egyik legismertebb szentje és vértanúja, Borbála Nikomédiában élt a 4. században. A legendák szerint előkelő pogány édesapja, féltve leányát a kereszténységtől, egy toronyba zárta, ahol Borbála, Órigenész keresztény alexandriai bölcs leveléből megismerte Jézus tanítását, és titokban megkeresztelkedett. Amikor apja tudomására jutott, megkínoztatta lányát, majd elküldte Maximianus császárhoz (286-305), aki megparancsolta, hogy mutasson be áldozatot a pogány isteneknek. Amikor ezt Borbála megtagadta, börtönbe vettette. A fogságban Jézus mennyei vőlegényként vigasztalta a szenvedőt, amitől elmúltak testéről a kínzás nyomai. Mivel nem volt hajlandó megtagadni Krisztust, halálra ítélték és a halálos ítéletet apjának kellett végrehajtani leányán. Borbálát Valentinus, az ókeresztény teológus temette el a vele együtt lefejezett Juliannával. Sírja csodák színhelye lett.
Életének története az Érdy-kódexben is olvasható. Magyar nyelven elsőként Temesvári Pelbárt (1435–1504) minorita szerzetes jegyezte le legendáját.
Szent Borbála, freskó a szegedi Hősök Kapuján, 1937, Novák Vilmos alkotása (Fotó:szeged.hu)
Borbála a tizennégy segítőszent közé tartozik, akiknek közbenjárását nagy bajban, halálos szorongatottságban kérik. Kultusza főleg abban az általános felfogásban gyökerezett, hogy az őt tisztelőket még halálos baleset esetén is az a kegyelem éri, hogy addig életben maradnak, míg nem részesülnek az Eucharisztiában vagy az utolsó szent kenet felvételében.
Így vált Borbála a jó halál, a bányászok, a kohászok, a tüzérek, a tűzszerészek, az ágyú- és harangöntők, a diákok, a várak, az erődök védőszentjévé. Attribútuma változó, lehet pálmaág, torony, kehely, ostya vagy könyv.
A középkori városok puskaporos tornyát gyakran nevezték el Szent Borbáláról, hogy az ő oltalma alatt álljon.
Különösképpen a bányászok tisztelete övezte Borbálát, akik mindig örökös veszedelemben dolgoztak. Évszázadokon át a leszállás előtt – a felolvasóteremben – a kijelölt vájár így fohászkodott: „Oh, Szent Borbála! Hozzád fordulunk mindazok, kik a föld mélyébe leereszkedünk. Oltalmazz meg minket minden szerencsétlenségtől és bajtól. Könyörögj érettünk és légy erős pártfogónk mindörökké. Ámen.”
Szent Borbála-érem, a bányászok kitüntetése (Fotó: Wikipédia)
Tisztelete a 7. századtól egyre jobban elterjedt. Ünnepét, a legendája történeti alapját övező pontatlanság miatt, 1969-ben kivették a hivatalos katolikus ünnepek közül, ám kultusza nem szűnt meg.
A népi hagyományban ezen a napon, december 4-én, eleink ágat vágtak egy gyümölcsfáról, amit Borbála-ág-vágásnak tituláltak.
A lányok végezték ezt a rítust, amikor ezen a napon cseresznye- vagy orgonaágat törtek, vízbe helyezték, s ha karácsonyig kizöldült, azt sejttette, hogy hamarosan kérő áll a házhoz. A zöld ágra az élet jelképeként, ősi szimbólumként is tekintettek, melynek vallásos tartalma is volt, mégpedig az ártatlanság, a szüzesség és a kegyelmi állapot.
A gazdák a Borbála-napra termésjósló napként tekintettek, hisz a levágott Borbála-ággal a következő év termésére is választ kaptak. A gyümölcsfákról lemetszett ágat melegbe helyezték, s ha az karácsonyra zöldellni kezdett, jó termést jósolt a következő évre. Néhány tájegységen, Jessze kivirágzott vesszejére emlékeztetett, és a remény zöld ágaként tekintettek rá, mely áldást hoz a ház lakóira.
Szent Borbála szobra, 15. század, ismeretlen német vagy rajnai szobrász (Fotó: Szépművészeti Múzeum)
A régi öregek szerint a Borbála név a legvidámabb magyar női név, mert benne van a „bor” és a „bál” is, melyre csupán a magyar nyelv ad lehetőséget. A népi kalendáriumban jeles napként és dologtiltó napként tartották számon.
Más nemzetek Barbara néven ismerik, az ortodox kereszténységben Barbara nagyvértanúként tisztelik. Annak ellenére, hogy történeti források nem szólnak róla, többfelé tisztelnek Borbála-ereklyét, és több ereklyeátviteli ünnepet is számontartanak. Így Velence, Konstantinápoly, Róma és Ó-Kairó büszkélkedik azzal, hogy ereklyét őriz a vértanú szűztől, de olyan kis helyek is állítják ugyanezt, mint Plaisance (falu Guyanában) és Rieti (olasz kisváros). Fejereklyéjét Novgorodban őrizték. Borbála tisztelete Brémából terjedt Litvánia és Finnország felé. A 13. században az aragóniai királyság folytatott tárgyalásokat a kairói szultánnal, hogy megkaphassa a szent ereklyéit. Szeretik és tisztelik Borbálát Ciprus szigetén, az Égei-szigeteken, Görögországban, a Balkánon és Örményországban éppúgy, mint Grúziában. Nyugat-Európában: Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban, Svájcban, Ausztriában és a Kárpát-medence magyarsága körében is nagy tekintélynek örvend.
Bányászok Szent Borbála szobrával (Fotó: Hagyományok Háza)
A Katolikus archívum így tiszteleg emléke előtt: „Ha történetileg lehet is kifogásokat emelni Borbála legendájával szemben, két dolgot mindenképpen el kell fogadnunk: a vértanú szűz alakja és tisztelete olyan erővel sugárzik mintegy másfél évezreden át, ami fölér a történeti adatokkal. Borbála Krisztus tiszta tükre volt, ezért képes sugározni az örök szentség világosságát.”
Forrás: Wikipédia, Magyar néprajzi lexikon.
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
