December 27. – Szent János apostol, a szeretett tanítvány ünnepe

A karácsonyi ünnepkör egyik jelentős napja december 27-e, amikor Szent János apostolra és evangélistára emlékezünk. János szemtanúja volt Isten szeretetének, melyet így írt le: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott” (Jn.1, 14), és ő nyilatkoztatta ki a nagy szót: „Isten a szeretet” (Jn. 4, 8).

A negyedik evangéliumban János úgy szerepel, mint „a tanítvány, akit Jézus szeretett”, s ez olyan jelző, amelyet a tanítványok közül senki más nem visel. Evangéliuma mellett három neki tulajdonított levél is található az Újszövetségben. Ő a Jelenések könyvének prófétája, az európai és hazai szakrális néphagyomány egyik legtiszteltebb és egyik legihletőbb hatású alakja. Szellemének merészségét a sas-szimbólum jelképezi: a sas szárnyalása, magas röpte és napra figyelő tekintete jól kifejezi János személyiségét és jellemvonásait.

Pázmány Péter egyik prédikációjában így elmélkedik a Jánost szimbolizáló madárról és az evangélistáról:

„A saskeselyű minden madárnál feljebb repül, mindennél fényesebben lát. Mikor ezért emberi látásának célján felül mégyen, ott lebeg a tiszta égen, Szemeit a napsugarára fordítja, és amiben egyebek szeme megvakulna, abban gyönyörködik. Ha földre tekint és prédát talál, mint a mennykő alárohan. Ilyen saskeselyű Szent János. Mert evangéliumának kezdetén isteni fényességig emelkedik, ott szemléli az Igét, mely kezdetben az Atyánál való. És mint mennydörgés vagy mennykő az embert álmélkodó rettegésbe ejti, mikor az Isten Fiának öröktől fogva való fényességét kimutatja. De megtekintvén a Szűz méhében fogantatott Igét, nézd, mily sebesen a földre száll, az Igének megtestesülését magyarázván. Ez ama csodálatos saskeselyű, kiről Ezekiel próféta írja, hogy igen nagy volt, szentségre és bölcsességre nézve… Ez a nagy sas a mennyei hegyek magasságában nevelkedett, cédrusok völgyét földre hozta. Mert ha a többi evangélista a Krisztus emberségének héját magyarázta, Szent János hirdette és ismerte Krisztus istenségét, mely, mint a fának völgye (= veleje, sűrűje), nem látszik első tekintetben.”

Giotto di Bondone: Jelenetek Szent János evangélista életéből, 1315 körül (Fotó: Wikipédia)

Az ünnep liturgikus színe ismét a fehér, az előző napi István vértanúra való emlékezés piros színe után. A néphagyományban is a jeles napok közt tartották számon a János-napot, a 26-i István-nappal együtt.

A 18. század közepéig karácsony hármas ünnep volt, karácsony napjával együtt Szent István és Szent János napját is megünnepelték, névnapi köszöntővel és az ezt követő áldomással. Ezen a napon történt a bor megáldása.

János tiszteletének sajátos fejleménye a 11. század óta a „Szent János áldása”, vagyis a borral, János poharával való köszöntés, áldomás. A János-napon megszentelt borral kínálták az útra kelőket, haldoklókat (égi útra indulókat), a halotti tor résztvevőit, a gyógyhatásába vetett hittel a betegeket, használták fül- és fejfájás, torokbajok ellen, és hígítva a beteg jószágnak is jutott belőle. Mint esküvői italt a János és az Úr Jézus közötti szeretetre emlékezve itták és itatták az ifjú párral: „Igyátok Szent János szerelmét” szavakkal kísérve.

Szent János ünnepét a nyugati egyházban a 6. század óta ülik december 27-én. S így kötődik ünnepéhez a bor megáldásának szertartása. Védőszentjüknek tekintik a teológusok, filozófusok, tanárok, tanulók, aranybányászok, ezüstbányászok, kosárkötők, könyvkereskedők; közbenjár a barátságért, bő termésért, illetve lábfájás és mérgezés ellen.

Jánossal együtt Péter és Jakab apostolok alkották azt a legszűkebb kört az Úr körül, akik vele lehettek a színeváltozás hegyén, Jairus házában és az Olajfák hegyén, a vérrel verítékezéskor. De még e három közül is János áll a legközelebb az Üdvözítő szívéhez, mert az utolsó vacsorán ő hajthatta a fejét Jézus keblére. Szeretete hősies és hűséges volt, s ennek legszebb bizonyságát akkor szolgáltatta, amikor – az evangélium tanúsága szerint – követte Mesterét végig a keresztúton. Ott állt a kereszt alatt is Jézus anyja mellett, és ott hallotta a szót: „Asszony, íme a te fiad!… Íme, a te anyád!” (Jn 19,26).

Jézus feltámadását követően az asszonyok híradása nyomán Péterrel együtt futott az üres sírhoz, hogy megbizonyosodjon mestere feltámadásáról.  Pünkösdöt követően a hagyomány szerint Szűz Mária haláláig Jeruzsálemben maradt, s ott a környéken és Szamáriában apostolkodott. A hagyomány szerint Pál halálát követően Epheszoszban folytatta életét és ő tanította a második apostolnemzedék több jelentős képviselőjét.

Domitianus császár Pátmosz szigetére száműzte. Nerva uralkodása alatt visszatért Epheszoszba, és már közel százéves lehetett, amikor Traianus uralkodásának idején meghalt, az apostolok közül egyedüliként természetes halállal.

A római katolikus egyház mellett tisztelete él az ortodox kereszténységben és az ókeleti egyházakban. Fő művei: János evangéliuma, János első levele, János második levele, János harmadik levele, A jelenések könyve. Az apokrif iratokban fennmaradt a János apostol cselekedetei és a János apokrifonja.

Forrás: Wikipédia, Magyar Kurír

(Berényi Kornélia)