A What Just Happened című, Barry Levinson rendezte amerikai alkotás bemutatásával nyílt meg pénteken este a 43. nemzetközi filmfesztivál a nyugat-csehországi Karlovy Varyban. Közép-Európa egyetlen A-kategóriájú filmszemléje ünnepélyes megnyitójának sztárvendége Robert De Niro amerikai színész volt, aki az est folyamán életművének elismeréseként átvette a fesztivál rendezőbizottsága által adományozott Kristályglóbuszt.
„Nagyon örülök, hogy 18 év után újra ebben a csodálatos városban lehetek. Karlovy Vary fontos fesztivál. Ez az elismerés sokat jelent számomra” – jelentette ki újságírók előtt Robert De Niro, amikor a szálló előtt tolongó több száz filmrajongó sorfala között a zöld szőnyegen besétált a Thermal szálló nagytermébe. Robert De Niro kétszer kapott Oscar-díjat, négyszer jelölt volt. A What Just Happened az amerikai színész legutolsó filmje, amelyben ő játssza a főszerepet. Ezenkívül a film társrendezője is. A hollywoodi filmcsillag családjával együtt érkezett Karlovy Varyban, s az egész hétvégét a híres fürdővárosban tölti.
„A zöld az idei fesztivál főszíne. Ezzel a reményt, a jövőbe vetett hitet szerettük volna jelképezni” – mondta az MTI tudósítójának Jirí Bartoska fesztiváligazgató.
A július 12-ig tartó szemlén összesen mintegy 220 filmet – közülük 16 világ- és több mint 50 európai premier – vetítenek le. A korábbi évektől eltérően a filmvetítések már péntek délután, a hivatalos fesztiválmegnyitó előtt megkezdődtek. A több mint 130 ezer belépőt csütörtökön kezdték el árusítani, s kétharmaduk a rendezők szerint már elkelt.
A versenyfilmek kategóriájában 14 filmet láthatnak az érdeklődők, amelyek közül nemzetközi zsűri választja ki a legjobbat. A győztes Kristályglóbuszt kap, amelyhez ezúttal már 30 ezer dolláros pénzjutalom
jár. Korábban a fődíj összege 20 ezer dollár volt. A zsűri tagjai között van Zsigmond Vilmos, az Oscar-díjas magyar származású amerikai operatőr is.
Karlovy Varyban lesz július 6-án az ősbemutatója Juraj Jakubisko Prágában élő szlovák rendező legújabb, régen várt alkotásának, a Bathorynak. A film – amelynek elkészítésében a magyar alkotók is közreműködtek – több mint 330 millió cseh koronás költségvetésével minden idők legdrágább cseh filmje. A mű lényegében egy történelmi thriller Báthory Erzsébetről, a 17. századi magyar grófnőről, aki fiatal lányok legyilkoltatásáról vált hírhedté.
Jakubisko és az egykori világhírű csehszlovák új hullám további két alkotója, Dusan Hanák és Ivan Passer, életművük elismeréseként Kristályglóbuszt kapnak. Kitüntetésükhöz mindhárom filmes életjubileuma adta az apropót: Jakubisko és Hanák az idén töltik be a 60-at, míg Passer a 75-öt.
A nyugat-csehországi seregszemle versenyprogramjában Gigor Attila első játékfilmjét, A nyomozót fogják levetíteni július 10-én. Gigor munkája mellett Lakatos Róbert, Dettre Gábor, Nemes Gyula, Szemző Tibor, Tarr Béla és Mundruczó Kornél alkotásait is műsorra tűzik, s több magyar filmes személyesen is jelen lesz műve bemutatóján. Bársony Éva újságíró, filmkritikus a Nyugattól keletre szekció zsűrijének a tagja.
A filmszemle költségvetése mintegy 115 millió korona, tehát hasonló az előző évek költségvetéséhez. A pénz mintegy 40 százalékát az állam és a közintézmények, míg nem egészen kétharmadát a szponzorok adták össze.
Közép-Európa legelső filmfesztiválját 1946-ban alapították a monarchia egykori fürdővárosában, Karlsbadban, mai nevén Karlovy Varyban. A rendezvényt a Filmproducerek Nemzetközi Szövetsége (FIAPF) A-kategóriásnak minősítette.