Az elmúlt esztendőben ismét megtapasztaltuk a Szentszék gondoskodását a külföldi magyarokról. A külföldi magyar lelkipásztori szolgálatot, amelynek biztosítására egyébként mindig a befogadó egyház főpásztora köteles (vö. ET 383. kán. 1.§.), a Szentatya intézkedése szorosan összekapcsolta szülőföldünk, származási helyünk egyházával, és így helyreállította azt a rendet, amely a II. világháborút követő időkben létre sem jöhetett a magyarok külföldi lelkipásztori ellátására vonatkozóan.
Azzal, hogy a Szentatya, XVI. Benedek pápa, Erdő Péter bíboros, magyar prímás kérésére, személyemben egy külföldi magyar papot nevezett ki Magyarország első egyházmegyéjében az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökének tisztségére, és ezt követően a magyar egyház, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia bízott meg a külföldi magyar katolikusok lelkipásztori ellátásával, természetesen mindig szoros együttműködésben a befogadó országok főpásztoraival, mi, külföldi magyarok joggal érezhetjük, hogy a Szentatya gondoskodása révén közelebb kerültünk szülőföldünk, hazánk magyar egyházához, amely ezentúl még odaadóbban és nagyobb felelősséggel viseli gondunkat.
2. A magam részéről sajátos feladatomnak tekintem – és ezt már püspökké szentelésem napján Esztergomban is jeleztem, de most szeretett külföldi magyar testvéreimnek ugyancsak megismétlem –, az a célom, hogy a külföldön élő magyarok pasztorációját odaadó lelkülettel szolgáljam, és ez által megerősítsem testvéreimet hitükben és magyarságukban, amint ezt annak idején Mindszenty József bíboros, hercegprímás is tette, és 81 évesen megfogalmazta: „Amíg az Úr életben tart, egészséget ad, mindenűvé elmegyek, ahová meghívnak, ahol szívesen látnak, és ahol értelme van látogatásomnak”. Elődeim, Irányi László és Miklósházy Attila püspökök nyomdokain haladva folytatni akarom áldozatos munkájukat a magyar pasztoráció kultúraközvetítő hivatásában is, természetesen, mindig összhangban a Szentszék irányelveivel (Erga migrantes) és a helyi egyházak főpásztoraival, akiknek elsődlegesen feladatuk, hogy gondoskodjanak a területükön élő magyar hívek lelkipásztori szolgálatáról; és én erre emlékeztetni is fogom őket, megbízatásomnak és a szentszéki irányelveknek megfelelően: „Elengedhetetlenül szükséges, hogy a migrációs áramlatok szülőföldi és befogadó egyházai között kialakuljon elsősorban a közös lelkipásztori érdekek kölcsönös tájékoztatásából álló intenzív együttműködés” (EM 70).
A Szentatya, XVI. Benedek pápa „az idők jelének” nevezi a migrációt, és sürgeti, hogy az Egyház annak a Jézusnak a szeretetével közeledjen a migránsok felé, „akinek megesett a szíve az embereken, amikor látta őket, hogy úgy tévelyegnek, mint pásztor nélkül a juhok” (vö. Mt 9,39). Éppen ezért az Egyház, a magyar egyház számára, és számomra különösképpen, minden külföldön élő magyar fontos; egyetlen egy sem szenvedhet hiányt papi mulasztásaink miatt; legfőképpen nem szenvedhet hiányt a lelkiekben. Krisztus Urunk szeretetével akarok közeledni feléjük, jelmondatomnak megfelelően: a szeretet mindent legyőz.
3. A migráns-pasztoráció óriási feladat. Összefogást és sok imát igényel. Ezért szeretettel hívom a külföldön élő magyar családokat, szeretettel hívom a szülőket, szeretettel hívom a gyermekeket, a fiatalokat és az időseket, hogy tegyünk félre minden széthúzást, fogjunk össze szeretetben keresztény magyarságunk, megmaradásunk érdekében, és munkálkodjunk együtt hitünk, Szent István-i örökségünk szolgálatában. Tanítsuk meg (magyarul) imádkozni gyermekeinket és látogassuk a magyar szentmiséket. Ez a minimum, amit tennünk kell keresztény magyarságunk érdekében.
A.) Legyünk az imádság nemzete, legyünk istenimádók lélekben és igazságban. Az ima annyira bensőséges valami, hogy az még magyar hovatartozásunkat, azonosságunkat is meghatározza. Amíg valaki magyarul imádkozik, és – tegyük hozzá – számol, addig magyarságát nem veszítette el. Ezért különös gondot kell fordítanunk rá. Bátorítanunk kell a szülőket, hogy tanítsák meg gyermekeiket (magyarul) imádkozni, imádkozzanak együtt velük, és jó példát adva, váljunk mi is, mindannyian az ima emberévé.
A Szentatya, XVI. Benedek pápa szeptemberben, Castel Gandolfóban fogadott minket, az utóbbi évben kinevezett püspököket, és így buzdított: „Püspökök, legyetek az ima emberei!” Amit nekünk mondott, az mindannyiunknak szól: Legyünk az ima emberei. Ez üdvösségünk, megmaradásunk és a magyar jövő záloga. Hiszen jól tudjuk: „Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradoznak” (Zsolt 127,1-2).
B.) Látogassuk a magyar szentmiséket! Szent István királyunk ugyancsak arra tanított, hogy a szentmise üdvösséget közvetítő ereje mellett, közösségformáló erővel is rendelkezik. Elrendelte az Úr napjának megszentelését: „Minden tíz falú építsen magának egy templomot…” (II.Tk. 34. cikkely), vasárnaponként a nép gyűljön össze, csak a tűzet vigyázó maradjon otthon, a papok meg tanítsák és evangelizálják az összegyűltek…
A keresztény közösség mindig az oltár körül jön létre, él és növekszik. Ez a mi külföldi magyar közösségeinkre még inkább áll, mint az otthoniakra. A vasárnapi szentmisén való részvétel számunkra keresztény kötelesség, de külföldön nemzeti önazonosságunk létkérdése is. Amit II. János Pál pápa mondott az egyre inkább kisebbségbe szoruló keresztényeknek, az nekünk, külföldi magyaroknak is szól, akik ugyancsak kisebbségben és nagyvilági szórványban élünk: „Amikor (azonban) Isten családjaként minden héten egybegyűlnek a keresztények az élet Igéjének és Kenyerének asztala körül, akkor a vasárnapi szentmise a szétszóródás ellen is felvértezi őket. Azzá a kitűntetett hellyé válik, ahol állandóan hirdetjük és megvalósítjuk a közösséget” (NMI 36), a mi kis magyar közösségeinket is.
Hogyan várhatjuk el, hogy külföldön is legyenek magyar egyházközösségeink és lelkipásztoraink, ha már a magyar szentmiséket sem látogatjuk rendszeresen?!
Nagyon sok keresztény számára éppen a vasárnapi szentmise jelenti az egyetlen kapcsolatot az Egyházzal. Ez így van otthon is, a Duna-Tisza táján, de még inkább az idegenben, ahol a legtöbb magyar számára egyedül a magyar szentmisén való részvétel jelenti az egyetlen kapcsolatot az Egyházzal, jelenti az egyetlen kötődést őseink hitéhez és nyelvéhez. Így nem nehéz megértenünk, hogy aki hiányzik a vasárnapi magyar szentmiséről, az előbb-utóbb elveszíti hite mellett magyarságát is. A vasárnapi szentmisén persze, a lehetőségeknek megfelelően, még akkor is részt kell vennünk, ha már sehogyan sem jutunk magyar szentmiséhez, és csupán a befogadó országunk nyelvén végzett szentmisén vehetünk részt. Ahol elmarad a vasárnapi szentmise, ott lassacskán Krisztus is kimarad az életünkből: „Amikor (azonban) a vasárnap elveszíti eredeti értelmét és pusztán egyszerű »hétvége« lesz, az ember sajnos olyan szűk horizontba zárul, hogy többé már nem képes látni az »eget«” – írja II. János Pál pápa, és a II. Vatikáni Zsinat szavaival így folytatja: „a krisztushívőknek össze kell jönniük, hogy hallgatván Isten igéjét és részesedvén az Eucharisztiában megemlékezzenek az Úr Jézus szenvedéséről, föltámadásáról és dicsőségéről, hálát adván Istennek, aki őket »élő reményre szülte újjá Jézus Krisztusnak a halálából való föltámadása által«” (1Pt 1,3; vö. DD, 4-6).
4. Adventben reménységgel tekintünk a jövőbe. „Várjuk reményünk boldog beteljesülését: Nagy Istenünknek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét” (Tit 2,13). Ennek reményében buzgóbban imádkozunk, együtt ünnepelünk, rendszeresebben látogatjuk a vasárnapi szentmiséket, és talán még egy kicsit jobbak, emberségesebbek is vagyunk, mint máskor. Az Úr nevében új életet kezdünk, oltalma alá helyezzük életünket, Tőle várjuk a békét és az üdvösséget. Ez már advent, ez Úr-jövetel, szép újévi kezdet.
A közelgő ünnepek alkalmából ezekkel a gondolatokkal kívánok áldott, szent karácsonyi ünnepeket és Istentől megáldott, békés, boldog Újesztendőt!
Nagyasszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária, Szent István király és az összes magyar szentek közbenjárására áldjon meg benneteket a mindenható Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
München, 2007. december 2., Advent első vasárnapján
Dr. Cserháti Ferenc
a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök
katolikus.hu/Magyar Kurír
