A Magyar Szövetség Kassa megyei képviselői azt szeretnék, ha a magyar oktatás a megyében nemcsak fennmaradna, hanem erősödne. Pozitív eredmény azonban csak a felek konstruktív együttműködésével jöhet létre – fogalmaznak a portálunknak elküldött sajtónyilatkozatban.
Kassán a két magyar tanítási nyelvű középiskolát ebben a tanévben összesen 276 diák látogatja. Ebből 153 az iparit, 123 a gimnáziumot, a gimnáziumhoz tartozó alapiskolát pedig 260-an. A mostani születésszámok tükrében azonban a beíratási számok a jövőben egyik intézményben sem alakulhatnak kedvezően.
Ha az anyanyelvi oktatás jövőjéről van szó, a Magyar Szövetség Kassa megyei képviselői szerint
a mikroérdekek helyett a közösségi érdekeket kell nézni,
ebbe pedig nem férhet bele az, hogy egy 150 éves magyar szakközépiskolát önként indítsunk el az asszimiláció és a leépítés útján. Azt is elfogadhatatlannak tartják, hogy a két középiskola együttműködése ellen tiltakozó petíció terjesztésébe egy iskola a többségben kiskorú diákjait, valamint azok szüleit is belekényszerítse.
A szlovák oktatási tárca által felállított játékszabályok miatt, illetve a korábbi tapasztalatok alapján is
azt gondoljuk, hogy ott, ahol ez lehetséges, magyar iskola hosszú távon magyar iskolával működjön együtt.
Kassán ez lehetséges, így a józan ész is azt diktálja, hogy hosszú távú együttműködés a magyar ipari és a magyar gimnázium között alakulhasson ki, hogy így egy erősebb és fenntarthatóbb intézményt hozzunk létre, amely hosszú távon biztosítja majd a színvonalas magyar nyelvű oktatást. A beíratástól az érettségiig.
Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson,
szembenállás helyett az érintettek konstruktív hozzáállására és együttműködésére van szükség, amire jelenleg az eldurvult közbeszéd és az indulatos vitákat kiváltó diskurzus miatt nincs lehetőség.
Egy olyan érzékeny kérdésről, mint az iskolahálózatunk és gyermekeink jövője, felelősségteljes, bölcs és stratégiai döntést kell hoznunk.
A Magyar Szövetség képviselői ezért az utolsó testületi ülésen határozati javaslatot terjesztettek be, amelynek értelmében a Márai Sándor Gimnázium és Alapiskolára, illetve a Szakkay József Szakközépiskolára vonatkozó döntésre egy későbbi időpontban kerül majd sor.
Bízunk abban, hogy az addig rendelkezésünkre álló időt nagygyűlések szervezése helyett higgadt és konstruktív tárgyalásokra használjuk fel, s ezek eredményeként közösen kidolgozunk egy észérveken és tényeken alapuló stratégiát.
Sajtóközlemény/Felvidék.ma