Az Európai Unió Szlovákia számára megítélt fejlesztési keretéből a 2007-2013-as költségvetési időszakban visszatart 183 millió eurót. Eredetileg 700 millió visszatartását tervezték. Azonban a kétoldalú tárgyalásokat követően, a nézeteltérések tisztázását követően is 183 millióval csökken Szlovákia fejlesztési kerete. Sőt, októberben átmenetileg felfüggesztették az összes operatív program eredményes pályázatai támogatásának kifizetését.
A csökkentés a közbeszerzési szabályok figyelmen kívül hagyásának, elsősorban a határidőkkel való manipulációnak a következménye. A Közlekedési Operatív Program költségvetése rövidül 158 millióval, lecsökken továbbá a Kutatás-fejlesztés Operatív Program kerete.
Néhány napon belül eltelik a 2007-2013 közötti időszak hét éve, Szlovákia a számára megítélt 11,4 milliárdos keretnek alig felét tudta felhasználni. Hosszabb ideje az uniós 28-ak eredményességi listája legvégén kullog Romániával, Bulgáriával és Görögországgal együtt. Az N+2 szabályzat alapján ugyan fel lehet használni az uniós támogatást 2015 végéig, azonban az eddigi eredményesség/eredménytelenség azt sejteti, hogy komoly gondok lesznek a keret felhasználásával.
A keret lerövidítése egyúttal azt is jelzi, hogy komoly gondok vannak a felhasználás technikai, legiszlatív körülményeivel is. Ez Szlovákia másik nagy problémája. A harmadik pedig a hatékonyságban rejlik, vagyis a felhasznált uniós támogatás jelentős része haszontalan, szükségtelen projektet támogatott, amelyeknek hozzáadott értéke, fejlesztési jelentősége igencsak megkérdőjelezhető.
Annak ellenére, hogy az uniós támogatások felhasználása valójában egy kézben, az újonnan kinevezett kormányalelnök kezében összpontosul, semmi sem változott meg. Pontosabban: nem érzékeljük a javulást, a minőségi jobbulást. Nagy kár.
Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke