Egy könyv a Nyári Egyetemről. A Szent György Lovagrend Felvidéki Nagypriorátusa Alsóbodokon 2011-ben Nyári Egyetemet tartott. Ennek a rendezvénynek előadásait teszik most közzé egy kötetben. A Szent György Lovagrend a Felvidéken c. kötet Dr. Csámpai Ottó lovag és Dr. Tellér Tivadarné szerkesztette. A budapesti Heraldika Kiadó gondozásában jelent meg. Tizenegy előadást tartalmaz, az elöljáró beszédeket és a Lovagrend rendezvényeit ismerteti, valamint beszélgetéseket és híreket közöl. Pálmai Katalin textilművész képkiállítást rendezett. Őt és képeit bemutatja egy írás J. Újvári Zsuzsanna tollából.
Beke Margit levéltáros, történész előadásában az esztergomi érsekség történetét tekinti át az Árpád-ház kihalta utáni zavaros időkig, amikor három trónkövetelő lép föl. Majd II. Tamás érsek személyére tér ki és az Udvardi Zsinat (1307) jelentőségére.
Cseke László lovag, örökös rendi kancellár, aki a rendezvény előtt néhány nappal hunyt el, előadása a lovagságról és a Szent György Lovagrendről szólt. Ismertette a lovagi eszmény terjedését Magyarországon, áttekintette az egyházi lovagrendeket a középkori Európában, majd a Szent György Lovagok Testvéri Társaságára tér rá, melyet I. Károly valamikor 1323-26 között alapított. Az utóbbi esztendőben hagyták ugyanis jóvá annak alapszabályát.
Récka Bögi Adrianna az Észak-Magyarországi egyházi és világi építészetet, illetve művészetet tekintette át a 14. és 18. sz. között. Ismerteti a politikai-társadalmi hátteret is, hiszen anélkül nem értelmezhető az építkezések megvalósulása, elhelyezkedése. Telepesek érkeznek (Pozsony, Nyitra, Trencsén, Selmecbánya, Körmöcbánya), a cisztercita építészet érvényesül (Bény, Szepeshely), de a premontrei is (Jászó). A mongolok betörése ugyan visszaveti a fejlődést, de beindul a városiasodás folyamata (Zólyom, Besztercebánya, Korpona, Lőcse, Bártfa), növekedik az építészeti tevékenység. A 14. században megindul a plébániatemplomok építése (Pozsony, Csetnek, Körmöcbánya, Nagyszombat, Kassa, Eperjes, Lőcse, Igló, Gölnicbánya), majd a kolostorépítészet kerül előtérbe (Garamszentbenedek). Ebben a korszakban, a 14-15. sz.-ban több várat építenek át (Beckó, Árva, Sztrecsény). Luxemburgi Zsigmond idejében a huszita háborúk, a zsebrákok megjelenése visszaveti az építkezési kedvet, mégis ekkor emelnek két jelentős templomot: a kassai és pozsonyi dómot, meg a szepeshelyi és csütörtökhelyi Szapolyai-kápolnát, melyek a párizsi St. Chapelle-kápolna „rokonai”. Hogy most a gótika gazdag tárházából villantsunk föl néhányat az előadás kapcsán. A 15. és 16. században a későgótika a reneszánsznak adja át helyét. A polgárság szerepe megnő, ami Szepes és Sáros megyében fellendülést hoz magával, de a bányavárosokban is (Körmöc, Selmec, Beszterce). Ez összefügg a Thurzo és Fugger család gazdasági tevékenységével. Mindez hat a művészeti fejlődésre. Jelentős értéket képvisel a Mohács utáni reneszánsz-kori kastélyépítészet, melyet a török veszedelem megléte befolyásolt. Ekkor jelenik a meg a sgrafitto (Frics, Betlenfalva, Nagyőr, a rettenetes állapotban levő alsómicsinyei kastély), de ez a városokban is megjelenik és sok helyütt mindmáig megmaradt (Késmárk, Szepesbéla, Görgő, Ménhárd). Ez a stílus végig kíséri az egész 17. századot. Majd következik az ellenreformáció, mely a barokkhoz kötődik. Ez a 18. sz. művészete, pontosabban az 1683-as török győzelem után hódit teret. Bécs diktálja a divatot. Számos olasz mester dolgozik akkor területünkön. Az egyik legjelesebb munka a jászói apátság épülete. Neves mesterek alkotnak Pozsonyban, mint Georg Raphael Donner, Franz Xaver Messerschmidt és kiemelkedő alkotásoknak számítanak a pestisszobrok (Érsekújvár, Selmecbánya, Körmöcbánya, Nyitra), de más városokban is láthatjuk őket (Eperjes, Kassa, Újbánya). Az előadó megemlítette neves barokk festőinket, mint Kupeczky Jánost, Bogdány Jakabot, vagy a kevésbé ismert Daniel Schmidellit.
Szádeczky-Kardoss Irma nemcsak Báthory Erzsébetről, hanem a szlovák kultúrnacionalzmusról és annak magyar kiszolgálóiról szólt. Nádasdy Ferencné Báthory Erzsébetet, mint szadista vérontó tömeggyilkost könyvelte el a korábbi történetírás és a közvélemény is. Szádeczky-Kardoss már 1993-ban írt erről a kérdésről egy könyvet, mely más megvilágításba helyezi a történetet. Szerinte bizonyítható az asszony ártatlan, mert tevékenységét félreértelmezték. Amit ő gyógyításként alkalmazott, azt a beavatatlanok kínzásnak vélték. (Mai szemmel nézve is annak tűnne, de az már más kérdés!) Felső-Magyarországon és Erdélyben nevelkedett, praktikái idegenül hatottak az ország észak-nyugati, alsó-magyarországi végein. A szerző tehát felmenti őt. Igenám, de ezzel akaratlanul egy gondot okoz. Thurzó György nádorra, a nagy ellenfélre, aki Erzsébet letartóztatta és a nyomozást vezette, sötét árny vetül. Ez viszont a szlovák történetírás számára gondot okoz, mert pozitív képet alkottak róla. Viszont így hatalmával visszaélő főúrrá lesz. Ez mozgott a hátterében annak, hogy Juraj Jakubisko filmje nem tartotta magát a feltárt jogi és történeti tényekhez. Igaz, Thurzót cselszövő, fondorlatos, vagyonéhes, bosszúálló és ármánykodó személyként mutatta be. (Vélhetőleg ezért nem juthatott ki a film a Cannes-i filmfesztiválra.) Ám Nádasdi Ferencből, a törökverő feketebégből, a korabeli magyar történelem egyik legkiválóbb főurából, kultúrát támogató mecénásából izzadtságszagú züllött, kicsapongó életmódot folyató alkoholista lesz, aki feleségével is erőszakoskodik. Az kettejük közötti bensőséges levelezés ennek ellentmond. De mivel Erzsébet is magyar, őt sem lehet pozitív hős egy szlovák filmben. Így belőle egy reneszánsz céda lesz, aki gyóntatószékben szeretkezik. Csödörből vödörbe esik. Jakubisko megalkudott. „Íme a nyugati kultúr-selejten «finomult» általános közízlést és a nacionalista kultúrfölény elmélet diktátumát egyszerre traktáló trendi-arzenál.” – kommentálja Szádeczky-Kardoss Irma az eredményt. A magyar nagyasszony mégis erkölcstelen: egy kicsit leszbikus, a hitvesi-özvegyi állapothoz méltatlan, szentségtörő magatartást tanúsít. Ezt a hamis képet meg a rendező pazar látványosságú képekkel szuggerálja! Az előadó szerint, ehhez az engedményhez, csúsztatáshoz asszisztált Lengyel Tünde, pozsonyi történész, aki Thurzó György ártatlanságát „tekintélyretusálja” és egy új vádat is lebegtet Erzsébettel kapcsolatosan: titkos magzatelhajtást végeztetett. A könyv viszont az egykori magyar nádor jogsértéseit semlegesíti. A filmmel kapcsolatos könyvet – Lengyel Tünde – Várkonyi Gábor: Báthory Erzsébet: Egy asszony élete (Bp. 2010) – viszont Magyarországon adták ki, magyar nyelven, magyar szerzők tollából, magyar szakmai és egyéb tekintéllyel – az akkori magyar kultusztárca és könyvkiadás támogatásával – éltetik tovább a hamis képet. Miközben a fordító mellőzi a jogi szaknyelvi pontosságot. Az eredményt az előadó a következőképpen foglalta össze: „Programmá tett együttműködő tapintatunk, óvatlanságunk, oda nem figyelésünk szándéktalanul bár, de immár oda vezet, hogy saját történelmünk láttatásában is az ellenünk irányuló utódállami «képrombolás» viszi a prímet.”
Kátai Zoltán énekes a 16. sz.-i magyarországi katonaköltőket mutatja be. Tinódi Lantos Sebestyént, aki maga is alkotott dallamokat. Sebesülése miatt hagyott föl a katonaélettel. Néhány dala folklorizálódott. Balassa Balint sem maradhat ki. Ő is átérezte a magyarság és keresztyénség sorsát. A katonák naponta néztek farkasszemet a halállal, ezt csak nagyon erős hittel lehetett elviselni. A kevésbé ismert nyugat-dunántúli Wathay Ferenc kisnemes Balassa kortársa. Török rabságba került, ahol megírta 28 énekét. A legszebb hazafias éneke a XXIV. Így kezdődik: „Áldott magyar nemzet kevés maradékja,/ Régen Európának ki valál csillagja” (1604).
Csámpai Ottó az 1652-es vezekényi csata történetét és előzményeit ismertette, amelyben négy Esterházy esett el. A magyar fél nyerte meg a csatát. A török vezérek közül is többen elestek. Összesen 5-800 főt veszítettek, a magyar fél 48-at, habár az adatok ellentmondásosak. A négy elesett hős a következő: Esterházy László 24 sebet kapott. 26 évesen esett el. Ferenc fejét a csatában egy török vette és győzelmi jelként magával vitte. 35 éves volt. Tamás testét puskagolyók fúrták át. 27 éves volt. Gáspár testét számtalan kardszúrás és vágás érte. 24 éves volt. Főúri temetésükre a nagyszombati Szent János-katedrálisban került sor. 1896-ban a csata helyszínen emlékművet avattak, melyen egy harci oroszlán látható.
J. Újvári Zsuzsanna a Magyar Királyság élet-halál harcát az Oszmán Birodalom ellen a 16.-17. században címmel tartott előadást. Az Oszmán Birodalom felemelkedésével kezdte. Európa a veszélyt csak lassan fogta föl. Bizánc elesett (1453), mert senkitől sem várhatott segítséget. A széttagolt Balkán könnyű prédának bizonyult, de a Magyar Királyság nem. Hunyadi János egész életét tette föl a török-ellenes harcra, de a keresztény Európa nem fogott össze a megfelelő pillanatban. Hunyadi világraszóló győzelme felmentette az európai közvéleményt a bűntudat alól, hogy nem segítettek, hiszen lám, a Magyar Királyság egyedül is boldogul. Az út Mohács felé 1463-64-ben indult. Azóta vált ez magyar önvédelmi harccá.
Kitér a nyugat-európai erőviszonyokra. II. Lajos halála után a trón a Habsburgok kezébe került, de kettős királyválasztás kettészakítja az országot. Súlyos és bizonytalan helyzet alakult ki. Kitér az oszmán berendezkedésre a hódoltságban és Szülejmán utolsó nagy hadjáratára. A 16. század hozott némi sikereket, fényes győzelmeket is, de Erdély földje elpusztult, „nem maradt egyebe, csak alul a sár, s felül a mennybolt.” Bécs és a magyar rendek közötti viszony megromlott. A királyi Magyarország „keskeny gallérrá” zsugorodott (nagyjából a Felvidék északi része és Dunántúl). Erején felül adózott, állított katonát és a király abszolutisztikus módszerekkel uralkodott. Hosszúra nyúlt azután háborús békeévek, melyek nem kedveztek a konszolidációnak. A török-magyar határsávban vagyonbiztonságról aligha lehetett szó, hiszen mindkét fél le-lecsapott e területre. Az előadó kitért Zrínyi Miklós diadalmas téli hadjáratára (1664.I-II.), melyet nem aknáztak ki. 1683-ban Esterházy Pál nádor kiadta a parancsot: „Eljött az idő, hogy az édes magyar haza felszabaduljon a török járom alól…”
Csombor Erzsébet főlevéltáros Magyarország török uralom alóli felszabadításának kezdeteit vette górcső alá előadásában. Milyen hatalmak feszültek egymásnak a 17. század végén? Az egyik oldalon a Német-Római Birodalom, mely a Bourbonokkal vetélkedett az európai hegemóniáért. Ez utóbbiak támogatták a Habsburgok ellenfeleit Magyarországon és a törököket támadásra buzdították. A vasvári béke (1664) húsz évre békét szavatolt, így a török Lengyelország és Oroszország ellen fordult. Az előbbi ország válságos helyzetben volt, háborúk dúltak területén és a lengyel nemesség aranyszabadsága káros hatást gyakorolt.
1683-ra kialakult a két koalíció. Az egyik oldalon a Habsburgok, a német választófejedelmek és Lengyelország, a másik oldalon az Oszmán Birodalom vazallusaival – Thökölyvel és kurucaival, Erdéllyel, a román fejedelemségekkel – és a tatár segédhadakkal. Az előadó elemezte mindkét oldal helyzetét, ismertette az 1683-as hadjáratot és Sobieski János lengyel király és hadvezér életútját, elődeit és tevékenységét. Esztergom alatt a viszonylag önálló csapattestek – lengyel, osztrák, bajor, brandenburgi – önálló elképzeléseit sikerült katonai tekintélye és karizmája segítéségével összehangolni. Az Európai hírű hadvezér csalódottan és mellőzötten vonult hazafelé. ‘A mór megtette kötelességét, a mór mehet’ (Pálmány Béla jellemzése). A lengyel király kevés sikert ért el, de mégis ő az utolsó kiemelkedő lengyel uralkodó Egy zseni éleselméjűségével látta a problémák gyökerét. Majd a győzelem másik kiemelkedő alakjával, Lotharingiai Károly herceg életútjával és jellemével foglalkozik, akiről azt jegezték le, hogy csöndes és alázatos ember volt. A háborúhoz nagyon is ért, szerény, tisztességes ember, mégis a Dunán-túl és Magyarország déli részeinek feladásáért őt teszik felelőssé.
A váratlan győzelem megakadályozta, hogy Bécs béketárgyalással zárja le a háborút. Ez újabb lökést adott a török-ellenes nemzetközi szövetségi rendszer továbbfejlesztésének. Magyarország teljes felszabadítása egészen 1718-ig húzódott el, amikor a pozsareváci béke tett pontot erre a történetre.
Dr. Koós Ferenc lovag szellemes előadást tartott a Rákóczi-szabadságharcról. Elmondta ecsetelve a nemzetközi erőviszonyokat, a magyar küzdelem – „bármilyen dicsőséges is nekünk – mellék hadszíntér a nagyok játékában, úgy is kezelnek bennünket.” Majd az ország viszonyaira tért ki. Bercsényi az angol követnek következőképpen jellemezte a helyzetet: Magyarország jogi viszonya Ausztriával olyan mint Skóciáé Angliával, de úgy bánnak vele mint Írországgal. A labanc Cserei Mihály így írt: „Ha magyar vagy, s sokáig élni akarsz, okos ne légy, vitéz ne légy, s pénzed se legyen sok.” Majd áttekintette a szabadságharc fontosabb eseményeit, melyeket beárnyékolt, hogy egyszerre kellet harcolni, fegyverkezni, hadtudományt tanulni és élelmezni a hadsereget, miközben biztosítani kellett a belső közigazgatást és diplomáciát, jószerivel minden háttér nélkül. A fegyverzet olyan volt mint a fegyelem. Rákóczi Edictuma Militareja 32 féle vétséget sorolt föl, melyek közül 23-at halállat büntetett.
A bécsi udvar élt a dezinformáció eszközével. A sajtó sem volt jobb a mainál. Daniel Defoe – a Robinson Crusoe világhírű szerzője – elítélte a „törvénytelen” magyar forradalmat, miközben az angolt védelmezte. Igaz, az angolok a franciák ellen harcoltak, akik Rákóczi szövetségesei voltak. A magyar fél is felismerte a propaganda fontosságát, ezért jelent meg latinul a Mercurius Veridicus c. lap, mely közli, a portyázó kurucok megugrasztották a császárt a schönbrunni vadasparkban. A kurucok lovai fáradtak voltak, így a császár megugrott. De azért a vitéz hadfik lelövöldözték az uralkodó oroszlánjait, párducait és leopárdjait s megfőzték őket pörköltnek! (Ízletes lehetett.)
Összegzésképpen az előadó elmondta, a „szabadságharcot egy végsőkig tönkretett, gazdasági háttér nélküli ország népe indította el. Sikerre nem volt nagy remény, s [a] külföld számára sem volt olyan nagyon fontos a magyarok szabadsága. (…)
Mégis mit ért el bukásával ez a harc?” Azt, hogy nem lehetett ott folytatni, ahol az udvar 1703-ban abbahagyta. „A harc bukásában is reményt adott. Megtermékenyítette az irodalmat, a művészeteket, beleivódott a nemzeti hagyományba. Abba a hagyományba, melyet megtartani minden magyarnak kötelessége.”
Szentmihályi Szabó Géza irodalomtörténész Balassi Bálint katonaénekét elemezte aprólékos műgonddal. Annak asztrológiai és mitológiai vetületeit és nem utolsósorban művelődéstörténeti összefüggéseit vizsgálta.
Jómagam II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai 1906-os kassai újratemetésének történetét ismertettem. Hogyan kerültek a török helyszínekről a bujdosók hamvai a kassai Szent Erzsébet-székesegyház kriptájába.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma