iras07

Mozart 35 éves korában meghalt. Egész életén át éhezett, és remekművei kevésnek bizonyultak családja eltartására. Beethoven 30 évesen megsüketült. Az összeomlástól és az öngyilkosságtól csak a művészete tartotta vissza. Élete vég nélküli küzdelem volt a puszta megélhetésért, adósságokba verte magát, mégis, hatalmas szelleme, szabadságszeretete, titáni akaratereje a modern zeneszerzés egyik legnagyobb alakjává avatta, olyan zsenivé, aki a nyomort a fénybe emelte, s a kínból is örömet tudott csiholni. Az anekdota szerint amikor gazdag bátyja a névjegyét adta át neki, melyen ez állt: „Johann van Beethoven, földbirtokos”, ő e névjegy üres helyére ezt írta: „Ludwig van Beethoven, agyvelőbirtokos.” Tehát tudatában volt rendkívüliségének, s ezt egy másik anekdota is megerősíti: Goethével sétálva egy parkban, a népség hirtelen suttogni kezdte, hogy a császárnő közeleg, s az út két oldalán sorfalat állt, mire Goethe is hozzájuk csatlakozott. Beethoven ennek láttán dühbe gurult, s faképnél hagyva Goethét büszkén folytatta útját. Goethe később úgy nyilatkozott, hogy Beethoven muzsikája „nyugtalanítja” őt.
Napóleon bukása után, a Szent Szövetség idején – mint a történelem során előtte is meg utána is, egészen napjainkig – üldöztetés járt az emberi szabadságért szót emelőknek, megerősítvén, hogy nincsen új a Nap alatt. Bécsben, a reakció központjában élő süket, vak, öreg és szegény Beethoven a mi Kazinczynkkal együtt vallotta, hogy nem merni, amit merni kell, gyalázat, s nem engedve meggyőződéséből, így fakadt ki: „A szavakat láncra verték, de a hangok még mindig szabadon szárnyalhatnak.” Igaza volt, a IX. szimfónia nyitánya ma az Európai Unió himnusza.

Örök utópia?

Beethoven és Goethe. Ég és föld. Mintha csak Ő, aki a kezében tartja a mindenség aranymérlegét, akarta volna így: hogy e két lángelmének ilyen és ilyen legyen a küldetése. Goethét életében a szegénységnek még az árnyéka sem érte, voltaképpen – a weimari herceg titkos tanácsosaként – udvari költő volt, persze nem a szó pejoratív értelmében. A politikai és társadalmi kérdések – Beethovennel ellentétben – hidegen hagyták; amikor például kitört a francia forradalom, s Európa uralkodói mellett a weimari herceg is hadba vonult a „forradalom hidráinak eltiprására”, a herceget elkísérő Goethe a katonai táborban operetteket írt és növénytannal foglalkozott. Mégis, a nagy nevű költő „hadba vonulása” voltaképpen a Szent Szövetség ellenforradalmát legalizálta, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy Napóleon kisajátítsa a forradalmat. Ezt követően Európa 25 éven át vérben fürdött, szegénységben, éhínségben vergődött, de Goethének minderre nem volt sem füle, sem szeme, ellenkezőleg, munkásságával akarva-akaratlan a német értelmiséget is megfertőzte, megerősítve őket a hitükben, hogy elvont, magasröptű munkásságuk mennyire üdvös – miközben a nemzet sínylődött, a pokol felé tartva.
Aztán, 16 évvel a francia kaland után Goethének is rá kellett ébrednie, hogy van történelem, van valóság! Egy szép napon ugyanis Napóleon ágyúi Weimart lőtték, s a költőtől Napóleon megvadult katonái pénzt és bort raboltak, sőt halálosan megfenyegették.
De ez is csak egy „epizód” volt Goethe életében. Továbbra is az udvarnál maradt, s a német nép Napóleon elleni fellázadásakor ahelyett, hogy bátorította volna az övéit, ostobasággal vádolta meg őket, mondván, hogy – mennyire ismerősen hangzik ez napjainkban is! – az uralmon lévőkhöz kell minden időben alkalmazkodni, velük szemben udvariasnak és megértőnek lenni, mert csak így, a fennálló rend támogatásával, a gazdagok és előkelők tiszteletével válhatunk mi is gazdagokká, s egyben a forradalmak és lázadók megvetőivé.
Éljünk egyszerűen – tanítja Goethe –, fejlesszük képességeinket, mutassunk példát a világnak, amely példának egyszer majd hatása lesz, és amely egykor megteremti a jóság és az igazság világát.
Akár még igazat is adhatnánk neki!
Csakhogy Goethe nem mondta meg nekünk, mikor is jön el ez a világ: Kant örök békéje. Persze, Goethe is csak remélhette mindezt, nyilván hitt is benne, kérdés azonban, tanítása nem sorakozik-e be az örök utópiák sorába.

Kulcsár Ferenc, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48615,48573,48382,48150,48059″}