Egy hozzászólásból a facebook-on: Politikusnak három okból mehet az ember: 1. Mahatma Ghandinak hívják 2. Pénzt akar keresni 3. Sok pénze van és unatkozik. És kisvártatva jön az újabb hozzászólásban a negyedik ok: 4. Semmi máshoz nem ért.
Sajnos, a politikusokról ez a kialakult közvélekedés, és ezt bárki alátámaszthatja, aki már egyszer belefolyt egy politikáról szóló vitába a közösségi hálón, vagy csak úgy, a kocsmában belehallgatott egy vitába. Nehéz is lenne mást gondolni, amikor a magyarországi sajtó a politikusok luxusingatlan vásárlásaitól hangos, nálunk pedig a komplett politikai elit „gorillásodott”, és alapos a gyanú, hogy a politikusok döntéseit befektetői érdekcsoportok befolyásolják.
De nem is erről akartam én beszélni, mert ez csak a mellékszála volt annak a vitának, ami a legnagyobb közösségi portálon kialakult egy bejegyzés apropóján. A nyílt levél az MKP-t szólította meg, Szíjjártó Péter pozsonyi látogatása kapcsán.
Farkas Iván facebook oldalán néhányan arról érdeklődtek, hogy tulajdonképpen miről is szólt ez a látogatás, miről tárgyaltak? És itt most nem provokációról volt szó, ugyanis a levélíró, mióta létezik az MKP, azóta rá szavaz. Itt tehát őszinte érdeklődésről volt szó, ami mögött fölösleges sanda szándékot keresni. Azonban, még akkor is, ha netán valami hátsó szándék vezette volna a kérdezőt, a politikusnak, akinek nyilván az a reménye, hogy legközelebb is rá szavazzanak, kötelessége lett volna a tőle telhető legteljesebb választ adni.
Azt talán mondanom se kell, hogy a kérdéseikre választ nem kaptak, de ami még ennél is súlyosabb… a hozzászólásaikat is törölték az oldalról! És a megfigyelő ilyenkor nem érti a politikusokat, akikben a jelek szerint néha olyan reflexek törnek elő, amelyek hosszú évtizedek óta meghaladottak, hogy a kényes témákat jobb elhallgatni, azokat pedig, akik felvetik, elhallgattatni. Szerencsére, ma már az eszközök is egyre gyérülnek, amelyekkel ezt megtehetik – de ami módjukban áll, megteszik az ügy érdekében.
A levélíró ezek után még azon filozofál, hogy az MKP-nak úgy látszik csak akkor fontosak a választói, amíg a szavazatukra van szüksége, és felteszi azt a költői kérdést, hogy vajon még meddig játszhatnak arra, hogy nincs alternatívájuk?
Azonban, hiba volna most egyedül az MKP-t kipécézni, mert az a helyzet, hogy a többi pártnál is ez a bevett gyakorlat. Sehol se szeretik, ha a „kis pisisek” /ezek lennénk mi/ beleszólnak a „nagy fiúk” dolgába, mert nem értenek hozzá, nincsenek „beavatva”.
Így aztán azon se csodálkozzunk, ha olyanok a vezetőink, amilyenek. Ugyanis, nagyon jól tudják, hogy ők csinálhatnak, amit akarnak, mi majd úgyis megválasszuk őket – mert úgy gondoljuk/elhitetik velünk, hogy a másik még náluk is rosszabb.
És a legtöbbször igazuk van.
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma
