Október elején, a Kassai Békemaraton előtt tartják Kassán a Fehér Éjszakát, mely idén október 4-ére esett. Az idei ünnepség kurátora Zuzana Pacáková volt, aki egy tizenhét főből álló csoport élén szervezte meg a rendezvényt.
Harminckilenc különböző bemutatóra, rendezvényre került sor az Óvárosban, a Kultúrparkban (tíz rendezvény), a Dohánygyárban (négy), valamint a Kunsthalleban (szintén négy). Ezen kívül az Auparkban és a régi Malátagyárban is egy-egy rendezvény zajlott. Végigjárni az összeset képtelenség lett volna, így csak néhány helyre jutottam el. Estefelé nyakamba vettem a várost és több helyszínen megnéztem a kínálatot. A város tele volt kíváncsiskodó fiatalokkal, a forgalom is szokatlanul élénk volt késő éjszakáig. A rendezvény helyszíneiről egy tájékoztató nyújtott áttekintést, így mindenki a neki megfelelő látványosságot, vagy műsort kereshette fel, habár önmagában az, hogy interaktív vetítés, site-specific installáció, vagy hangobjektum, nem sokat mondhatott. Ahogy lenni szokott, voltak felejtendő látványosságok, de szép számmal figyelemreméltóak is. Hogy azután hol a határ a valódi érték és az ötlet között, azt ki-ki döntse el maga.
Elsőként a Harang utcai zsinagógát kerestem fel, ahol Suchoža József Personal Moses (Személyes Mózes) c. videoinstallációját tekintettük meg. Ez speciálisan erre a helyre készült,. utalva annak történetére. Dégner Lilla színész és énekes „lebegett” a vízfelület fölött és hangjával bizonyára elbűvölte a közönséget. Sajnos, nem maradhattam sokáig, mert tovább kellett mennem. Ez volt a 15-ös látványosság. A Vármegyeházára indultam, mely ma a Kelet-szlovákiai Képtár otthona. Ott a Kassai Békemaratonról készült kiállítást néztem meg. Az épület nagytermében fiatalok étkeztek. Ezt Paszta Partynak keresztelték el. A Fő utcán, az Immaculata szoborcsoport előtt felállított vászonra mindenféle absztrakt alakzatokat vetítettek. Zuzana Petrovičová és Ondrej Makši Fireworks with me (Tüzijáték velem) c. produkcióját fülsiketítő hangrobbanások kísérték. Következő állomásom a Tovaosontam a Kelet-szlovákiai Múzeum épülete volt, ahol viszont hosszabb ideig elidőztem. Klaus Obermaier (Ausztria) Dancing Hous (Táncoló Ház) címen az épület képét vetítette rá a homlokzatra, mely aztán mozogni, töredezni, hullámzani kezdett, olyan benyomást keltve,. mintha az valamilyen földrengés hatására elemeire hullana. A közeli Fegyverkovács utcai Rotundában nem sokáig időztem. A 21-es számot viselő produkciót Ľubo Mikle jegyzi. Hosszú tél – Halott város a címe munkájának. A kör alakú teremben egy ipari elszívóberendezést lehetett néha látni, melyet ködgéppel takartak el. „Hiába, a művészet az művészet!” – mondta távozóban egy fiatalember. A 23-as helyszínt többen nem találtuk meg, de a Dohánygyár egyik épületén kerékpárok lógtak. Erről nem tudtam meg semmit. Bent az egyik teremben audiovizuális környezetvédelmi összeállítást kellett volna látnom, melynek nevet is adtak: Pixel storm (Pixel Vihar). Két fehér lap egy szűk folyosót képezett, melyre színes négyzeteket vetítettek. Az így kialakított ösvényen végig lehetett menni, de csak lábbeli nélkül. Közben a tükrök megsokszorozták a bemerészkedő kíváncsiskodókat. Ezt a kassai kreatív DIG-csoport valósította meg, melyet Richard Kitta, Martin Kolčak és Matej Ivan alkot.ja.
A Kunsthalle már távolról hívogatta az érdeklődőket. Ablakai kék fényt árasztottak. Központi medencéjében Mars-béli építkezésnek tűnő villódzó félgömbök látszottak. De ha leírom, hogy Élise Morin (Franciaország) alkotását Wast landscape-nek (Hulladéktáj) hívják, mindenki számára világos, mit láttam. A 2-es produkció 600 négyzetméternyi területet foglalt el, melyet 60.000 sérült CD-ből állítottak össze. Ez arra akarja feölhívni a figyelmet, hogy mivel ezeket a műanyagkorongokat olajszármazékokból gyártják, és szennyezik életterünket. A környezetvédelem és kultúra kapcsolatát kívánta érzékeltetni. Az alagsorban Pavel Korbička (Csehország) Event of Space (Téresemény) című kellemes fényjátékát lehetett egy labirintusban megtekinteni.
A Mesterségek utcáját gyertyákkal világították meg. Plakátok kérték a kassaiakat, hogy világítsák ki ezt az utcát. Így az utcácska vidáman misztikus hangulatot árasztott a sok száz gyertya fényében.
A református templom előtt egy világító csodafát láttam. Két kanadai művész, Caitlind r.c. Brown és Wayne Garrett Cloud (Felhő) c. alkotása ragyogta be a terepet. A felhőt különböző módon lehetett kivilágítani. Vékony fonalakkal ki-be lehetett kapcsolni az égők csoportjait. A felhő fölött egy drón körözött.
A Fő u. 20-as számú . ház udvarán a tűzfalra Alica Gurinová és Erik Bartoš Szexi Fények fedőnév alatt, animált minitörténeteket vetítettek. Nem messze fiatalok csoportja állt, de a vetítésre senki sem figyelt.
A Kaszárnya/Kultúrpark fáit szintén kék fények világították meg. A kassai, Pesten tanuló Pribék Gábor Hol volt, hol nem volt c. produkciója a 29-es számot. viselte. Ez egy széles falra vetített alakzatokból állt. 3D technológiával a népmesék világát idézte, így kívánva felhívni a figyelmet arra, hogy hagyományos értékeinket feledjük. A meditatív jellegű kavalkád néhány fiatalt megragadott. Bevallom, nekem nem a népmesék jutottak eszembe, hanem Vásárhelyi Győző, aki Vasarelyként lett világhírű. A japán Nonotak Daydream (Nappali Álom) c. fény- és hangobjektuma térbe helyezett fehér karikáival kellemes hatást gyakorolt. A látványhoz fűzött magyarázat szerint, ez az alkotás eltorzítja a teret, az összefüggést láttatja vagy vizsgálja a tér, idő és gyorsulás között.
Az emeleten egy sárga hasáb világított. Ha az ember a közepére jutott, belül a modern kelet-szlovákiai építészet alkotásait láthatta. Ezt a gyermekek számára készítették és Hófehérkének nevezték el.
A Space x Move x Sound (Hely beszorozva Mozgás beszorozva Hang), Ašot Haaz elmés szerkezete a 31-es számot viselte. Az ember mozogva egy lézersugarat takar el a kezével. A mozgás következtében a szerkezet különböző hangokat adott ki. A Thick Skin (Vastag bőr) körberakott szárított hársvirágokat világít művészetté. A német Lisa Premke állítólag Gethannal és Myles-szal a halált, elválást és cselekvésünket, vagy annak ellenkezőjét az emberi szenvedéssel szemben érzékelteti.
Jóval éjfél után a Silent Discoban (Csöndes Diszkó) kötöttem ki. Itt mindenki fejhallgatót viselt és kedve szerint két zeneszám között választhatott. A másik teremből azonban elég gyorsan kimenekültem. Ott Afterparty zajlott hatalmas hangerővel.
Sok bár, kocsma, söröző és kávézó is nyitva tartott. A vendégek éjfél után két órakor is kiültek sörözni.
A főszékesegyházban vörösen világított Viktor Frešo felirata: Boh je láska (Isten szeretet).
És ez a legmaradandóbb üzenete ennek az egész rendezvénysorozatnak. Remélem, sokan elolvasták és el is gondolkoztak rajta.
További képek a Képgalériában ITT>>>.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
