A szakoktatást módosító törvényjavaslatot még nem tárgyalta meg a kormány. Mint Juraj Draxler jelezte, a tárcának a munkáltatók részéről további követelményeket kell megoldania.
Az oktatási tárca elképzelései szerint a törvény módosításával lehetővé tennék a szakképzésben résztvevő diákok számára a tanulmányaik során a szakmai gyakorlatot.
A törvényjavaslatról még novemberben tárcaközi megegyezés született. „Ebben a percben semmit sem tudok garantálni. A megállapodáson kívül újabb követelményekkel álltak elő a munkáltatók. Remélem, hogy az év elején sikerült végig vinnünk a törvénymódosító javaslatunkat” – nyilatkozta a tárcavezető a TASR hírügynökségnek. Elődje, Peter Pellegrini, még ebben az évben szerette volna a javaslatot elfogadtatni a kormánnyal.
Draxler szerint a munkáltatók fokozott ösztönző támogatást kérnek a munkahelyi oktatás biztosítása érdekében. A gazdasági helyzetre és az elfogadott költségvetésre tekintetve ezt nem lehetséges, állítja a miniszter. „Egyszerűen a munkáltatóknak a jövőbeli munkaerőre fektet be a fiatalok által. Nem fogadható el az az érvük, miszerint ők oktatnak, az állam pedig teljes összegben kifizeti ezt nekik” – fogalmazott.
A Hospodárske noviny napilap szerint további problémát okoz megfelelő tanúsítással rendelkező munkahelyek csekély száma.
Az új törvényjavaslat átalakítaná a szakképzést. A duális képzés biztosításával az elméleti ismeretek mellett megfelelő munkahelyeken sajátítanák el a diákok a gyakorlatot. Emellett a törvényjavaslat teljes egészében átalakítja a szakközépiskolák gyakorlati oktatását. Fókuszba helyezve a munkaerőpiac jelenlegi követelményeit.
A duális képzést több közép-európai állam sikeresen vezette be az elmúlt években. A Szlovákiában megjelent német, osztrák illetve svájci vállalatok támogatják a minisztérium koncepcióját.
PP, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”49460,49582,49220″}