Ha a (rossz) természet elleni küzdelmet kilátástalannak tartjuk, akkor mondjuk, hogy kutyából nem lesz szalonna. Hiába is próbálkoznánk, az adott esetben az adott helyen nem terem igyekezetünknek rózsa. Ez jutott eszembe, amikor azt olvastam, a szlovák kormányfő azt találta mondani, hogy 1968 augusztusa nélkül ma föltehetően jobban állnánk, mint a szomszédos Ausztria.
Sajátos a föltevés: összevetni próbálja azt, amit összehasonlítani nem lehet. Mert Ausztria, amely magát Hitler áldozatának álcázta, a háború után ugyancsak nélkülözve tengődött: emlékszem, hogy szüleim (és nem csak ők) ilyen-olyan módon küldözgettek élelmiszert ausztriai rokonoknak, barátoknak, mert ott akkor bizony éheztek, mi viszont nem annyira (Csehszlovákia megnyerte a háborút, ugyebár). Erről tisztes kormányfőnk bizonyára nem tud, valamint arról sem, hogy Ausztria még jóval 1968 előtt megelőzött minket (is) gazdasági teljesítményben, jólétben, meg egyebekben (mivelhogy ott nem próbálkoztak azzal, hogy fölépítsék a szocializmust).
A másik, amit a kormányfő bölcselkedéséből kihallani, hogy ő, aki 1989 őszi fordulatát nem vette észre, 1968 eseményeit annál inkább. Vajon csak utólag, mert az most jól hangzik? Mindenesetre nehéz követni, hogyan képzeli, hogy a jóléti osztrák államnál is jobb helyzetben lennénk, ha az emberarcú szocializmus kibontakozhatott és megmaradhatott volna? Tudom, hogy máig sokan nosztalgiával gondolnak vissza a Dubček-i érára (akkor voltak fiatalok!),ugyanakkor nagystílűen elfelejtik, hogy az is a kommunizmus egyik válfaja volt, csak ugyanazt mosolyogva tették volna. Ez nem Dubček igyekezetének megkérdőjelezése, csupán annak megállapítása, hogy a kommunista rendszerben nem lehet kapitalista módszerekkel gazdálkodni és cselekedni, mert akkor az már nem volna kommunizmus. A kommunista jólét is csak a párt szövegeiben létezett, mivelhogy megvalósíthatatlan: üres fecsegés volt, népbutítás, hiába nosztalgiáznak egyesek, hogy a tej akkor csak két (2!) koronába került, hiszen a fizetés is ehhez volt mérve.
Összegezve: mindebből azt lehet kiolvasni, hogy a 30 %-ot meghaladó népszerűségnek örvendő kormányfő fejében amolyan (dubčeki?) kommunista elképzelések rajzanak: a fiatalkori élmény nyilván számára is meghatározó volt (maga mondta, hogy a kommunista pártba meggyőződésből lépett be, nem karrierizmusból, dehogy!). Márpedig akár mosolyogva, akár mosolytalanul teszik, a kutyából nem lesz szalonna, a kommunizmus az marad, ami, akár Európában, akár Észak-Koreában: szélsőséges rendszer, amelynek párja a másik szélsőség, a fasizmus (nem véletlenül értették meg egymást, majd nem véletlenül kaptak hajba Hitler és Sztálin).
Nem tudom, mennyire van a kormányfő tudatában annak, miféle populista badarsággal eteti a népet, azt sem tudom eldönteni, mi a rosszabb: ha tudja azt, vagy ha nem. Azt viszont tudom, hogy a kapitalista demokrácia sem tökéletes, viszont igazat kell adjak Churchillnek, hogy jobbat még nem találtak föl. Az emberarcú szocializmus sem volt jobb, csak álca, amit Moszkvában nem ismertek föl. De a szlovák kormányfő sem. Pedig azóta kielemezhető lett volna már, hogy ez az emberarcú szocializmus szimpatikus kezdeményezésnek tűnik ugyan, de kivitelezhetetlen. Nem azért, mert másodszor is „fölszabadítottak” és durva erőszakkal tereltek vissza a moszkvai vörös csillag alá, hanem azért, mert önnön lényegét tagadó próbálkozás volt: megvalósíthatatlan. Ezzel handabandázni olcsó demagógia. Na de az ember sem vetkőzhet ki lényegéből. Kutyából nem lesz szalonna.
Aich Péter, Felvidék.ma
